galéria

kommentek

kategóriák

címkék

friss bejegyzések

A korábbiakból okulva csak fél tíz után érkeztem a helyszínre, de még így is elsiettem egy kicsit, mivel az előzenekarként funkcionáló La Band is még csak jóval ezután kezdett behangolni. Mivel alkoholmentes napjaimat élem, gyakorlatilag nulla fogyasztás mellett beszélgettünk a kezdésig egy blogger kollegával, végül nagy nehezen csak beindult a program.

Bár ne indult volna! A La Band experimentális muzsikát játszik, hát sikerült jó sok XP-t összeszednünk, elsősorban türelemből. Érdeklődve figyeltem őket, és itt-ott el is csíptem érdekes részeket, ez a műsoruk kb 3-4%-át tette ki időben, a maradék egy gyakorlatilag értelmezhetetlen hangzavar volt számomra. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem zárkózom el az ilyesmitől, sőt, valahol meg is értem őket: ültem már sötét szobában, gitárt szorongatva, beteg effektekkel beteg témákat játszogatva. Csak nem mutogattam másoknak.

Ráadásul a koncert végére már viszonylag sokan összegyűltek a teremben, főként nyitott emberek, hiszen nem akármilyen zenekar előtt játszottak, szóval minden adott volt ahhoz, hogy legalább minimálisan közvetítsenek valamit a művészetükből, de ahogy a többiek arcát elnéztem, ez a küldetés nem volt túl sikeres. És amíg nem tudnak valami egyedit, de mégis befogadhatót alkotni, addig ne csodálkozzanak a reakción! Cirka 30 szenvedéssel teli perc után lementek, annyira nem sajnáltam.

És jöttek ŐK, akiket a Szigeten láttam utoljára, és már nagyon hiányzott a zenéjük. Isten Háta Mögött, személyesen. Eddig akárhol hallottam őket, átjött minden. A Trafóban úgy látszik konstans módon szar a hangosítás, már elnézést. Főleg az ének volt halk, és még így is gerjedt a mikrofon. Természetesen ez nem vette el semmitől sem a kedvem, amit nem hallottam, ott úgyis tudtam, hogy mit kellene hallanom, kivéve az új szám(ok?)nál, ott pedig nagyon figyeltem. Mert hogy volt új szám is, a progresszió megvan, a beteg szövegek megvannak, IHM lesz ez is, csak kicsit máshogy. A legnagyobbat a "taps-kiállásnál" néztem, aztán egy szinti is előkerült, jó volt.

Egyébként tényleg kultbandáról van szó, egészen sokan voltak, ismét ott lézengett a fél BPRNR, valamint még sok olyan arc, akiket ha az utcán látnál, meg sem fordulna a fejedben, hogy ilyen zenéket hallgatnak. Ezért jó az IHM, az érzés a lényeg, a katarzis, nem pedig a stílus.

Nagyjából azonos súllyal képviseltette magát az első és a második album, kaptunk nyalánkságot is, megkeményített Orion formájában, a körülmények miatt csak az első verse-nél esett le, miről is van szó. Belibbent a mainstream is, a Tavaszi Nemződühnél nem igazán akadt olyan hallgató, aki ne énekelt volna együtt Palikával. Ellőtték az összes nagy slágert, már ha az esetükben lehet ilyenről beszélni, aztán gyors léptekben távoztak, Közelítő Távolító nélkül, majdnem elhittem nekik, hogy tényleg nem játszák el, az ilyen őrült arcoktól kitelik az efféle – nem túl jó – vicc. De nem, visszajöttek, és leadták maradéktalanul, ezzel természetesen megkoronázták az estét.

Így két esemény után úgy gondolom, hogy a trafós Tues-DIE nem olyan erős, mint a korábbiak, ez pedig némi szomorúságra ad okot. Gondolok itt elsősorban a gyenge előzenekarokra és a hangzásra. Remélem, a jövőben javul mindkét tényező, mindenképpen kár lenne a sorozatért, ha érdektelenségbe fulladna.

Ettől függetlenül nagyon jó estét töltöttem lent, elsősorban a négy nem túl tiszta elméjű úr miatt, köszönet érte, az új album pedig legyen kész mondjuk tegnapra, ha lehet!

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.