galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Pilisi Majális - esővel
Pöttyös-Panka | 2008. május 2. 13:25 | NemFeszt | beszamolo, Pöttyös Panka, quimby | 4 komment

 

Késő délutáni érkezés a helyszínre: Piliscsaba - Pázmáneum.
Valahogy a lelkem mélyén egyszerre sajnálom és irigylem az ide járókat. Sajnálom azért, mert a vonat csak óránként jár, és ha lekésed, akkor esélytelen vagy beérni órára, és irigylem, mert ezt a szép környezetet semmi nem tudja pótolni. Jó persze hallani pletykákat, hogy bár szép a külcsín azért az alma belülről rohad (áram kimaradások, fűtési bibik télen); de mégis: egy egyetem az erdőben, a jó levegőn...
Nahde, most nem a suli a lényeg, hanem a majális. Gyorsan le is futjuk a kötelező neon-sárga, és neon-rózsaszín vattacukorkört (nyami!), gördülnek az italok is, persze mindenhonnan ránk köszönnek ismerősök, akikkel ha csak pár szót váltasz, összességében akkor is le vagy foglalva fél napra... Persze kilométeres sor az angol wc-k előtt, és így azért rohan az idő.

Meglepő módon az Amber Smith egy fél órával előbb kezd, mint ahogy ki van írva. Így persze le is maradunk róla rendesen. Távolból még halljuk, hogy szól; illetve a pultnál ácsorgás közben nagyon jó aláfestést szolgál, de csak a fél fülem van ott.
Bár ritka az ilyen negatív irányú késés, de ez is zavaró tud lenni.

Quimby:
Mintha időzített eső lett volna, abban a pillanatban, hogy „hátra fordul és iszik a boromból", az eső először elkezdett szemerkélni (amolyan beállásként), aztán pedig ahogy a kamikaze bárány elkezdett bégetni az eső is rákezdett, és hullott az égi áldás.
Természetesen ez mit se zavart be az embereknek. Ki esernyővel, ki pedig esőkabátban kezdte el ropni. Bár ekkor még kevesen voltunk, de szépen lassan, ahogy a hang terjedt, elkezdtek odagyűlni az emberek.
"Van úgy, hogy vörös a hold" ami persze nem látszódott adott pillanatban a felhőktől. Az emberek amolyan finomkodva megálltak, lötyögtek; bent - középen - pont - a - színpad - előtt csak egy kisebb társaság táncolt (persze ez is szépen lassan duzzadt fel, mint ahogy maga a tömeg is). Mi megálltunk a széle fele: jól látni, és kellő helyen táncolni pont megfelelő volt. Persze a szöveg hallatán nekünk is megfordult a fejünkbe, hogy „annyi minden kéne még, sosem elég az ami van" történetesen: hogy egy Quimby-n vagyunk, nekünk kellene az is, hogy elálljon az eső. De hát megelégedtünk, ez ilyen menet lesz. És szépen lassan elkezdtük elfelejteni, hogy az eső ott „repdes minden gondolatban".
"Nem lehetsz ilyen megkövült szobor"; jól-van-na-jól-van-na, mindjárt táncolok én is, csak annyira nem könnyű, úgy hogy, ketten álltok ugyan azon esernyő alatt. De „It's a nice day", sok jó ember az esőben kicsi esernyő alatt... hirtelen hárman lettünk. De hát éljen a lírai folytatás! Vicces dolog egy esernyő alatt hármasban lassúzni, vagy valami ilyesmi. Hiszen nem egyszerű egyszerre mozogni, és esernyőt is tartani. „Most múlik pontosan" a lassabb szekció, és már hallani is lehet, ahogy „G dúrban zúgják a fákon a kabócák" az örök igazságot, hogy „a varázshegyen innen és a varázshegyen túl" „hallom a hangodat, érzem az illatod", de „sehol se talállak téged életem".
Persze ezen este kelléke az eső, még mindig nem maradt el (pedig igazán múlhatott volna). Kiss Tibit ez meg is ihlette így egy „Esik az eső" nóta következett. Persze nem felejtette el, figyelmeztetni az első pár sorban ugráló fiatalkorút, hogy így meg fognak fázni (valószínűleg ez így is történt).
Az eső még jobban rákezdett.
Ekkor persze úgy tűnt, mintha a közönség mint „kibukott angyal üvölt az égre" módjára mexikóba kívánná az esőt, ami ekkora már a feláztatta a talajt rendesen, és a cipők többsége „megadom magam" felkiáltással beázott.
Mivel párolgott kifele mindenkiből a tüzelő már csak annyi maradt nekünk, hogy hajtott még a libidó. Majd meglepő történt: levonultak a fiúk, hogy itt a vége fuss el véle...
Szerencsére, csak elnézték az időt, de hát ez van, visszajöttek, mondták, hogy nem akartak minket megijeszteni, és belecsaptak egy romantikus kis piszoárban vitorlásba Mintha az eső érzékelte volna ezt, mert elkezdett gyengülni, és szépen lassan csöpögésre váltott.
Elnézéskérés gyanánt, hogy tévedtek az idővel kapcsolatban, a közönségtől kérdezgették, hogy mi legyen a következő. A színpad ekkor pár (az első sorok egyikébe álló lány) kérésére vörösbe borult, mondván „nekem mindegy, csak a színe legyen vörös".
Természetesen a zenekar életéből megint egy darabkát megtudhatott a közönség. Elseje előestéjén a zenekar Erdélyben lépett fel, ahol a pálinka és egyebek Líviuszt „rendőrverő félkarú"-vá tette, amiért a zenekari szállásra reggel nínósautóval érkezhetett. Jobbulást neki! (Nem áll jól a felkötött kar szerintem senkinek, többek között neki se.)
Bár ez e kisebb baleset nem akadályozhatja meg őt a hangja kieresztésében. Így elképzeltette mindenkivel milyen lenne, az otthontalanság otthona.
Aztán persze következett az elmaradhatatlan Halleluja. Persze ekkora már sárrá dagasztottuk a lábunk alatt a felázott talajt, felvertük mindenre és mindenkire, de ez azt hiszem nem nagyon érdekelt senkit.
Naná, hogy a koncert után irány a bordélyház... így a 21. szám a Bordély boogie volt. Amolyan kötelezőként...

Sajnos, a kabátom erősen vizes bal fele (mivel az kilógott az esőbe az ernyő alól) elvette a kedvem a HS7 megvárásától; de mivel az utolsó vonat ajtóbezárási problémák miatt bő 20 percet állt bent a megállóban, az elejét így elcsíptem a zenélésüknek, de inkább csak amolyan szellemhang-ként, ahogy visszaverték a zöld dombok...

 


Fotó: Benyó



Eddig 4 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.