Richard Wagner operáit vagy imádni szokás, (lsd. wagneriánusok) vagy gyűlölni. Ismerni azonban mindenkinek illik. Vannak az embernek homályos elképzelései, hogy valkűrök vágtatnak ide-oda, valami gyűrűt keresgélnek (nem, nem a Gyűrűk Ura…), és egy bolygó hollandi röpdös. Hogy mindezt kikristályosítsuk elménkben, érdemes ellátogatni a 3. Budapesti Wagner Napokra a Művészetek Palotájába.
Évről évre bővült a repertoár a Budapesti Wagner Fesztiválon, így míg 2006-ban „csak” a Parsifalt, 2007-ben A valkűrt és A Rajna kincsét, addig idén az egész Ringet, azaz a Nibelung gyűrűje tetralógiát megtekintheti a nagyérdemű. A dolog szépsége az, hogy eredetileg Wagner is úgy tervezte, hogy a négy operát négy egymást követő nap játsszák, és ez meg is valósul június 19-től 22-ig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. (Megemlítendő, hogy a Ring összesen 16 órás…) A Siegrfried látható-hallható lesz még június 7-én, Az istenek alkonya pedig június 14-én. Fischer Ádám dirigálja a zenei együttest, és világhírű énekesek emelik az estek fényét. A fesztivál olyannyira nagy sikernek örvend, hogy már most (!) elkezdték árusítani a jegyeket a 2009-es évad Wagner Fesztiváljára.