kommentek

kategóriák

címkék

friss bejegyzések

(folytatás innét: horrOrrfű peca 2008#0 - érted?)

A másnap reggel 9-10 óra körül ért minket, s miként mindenütt teljes volt a csönd, konkrétan nulla program, a legaktívabbak is csak a vízipipájukat halászták elő (divat lett, láttunk belőle sokat) úgy döntöttünk, kicsit kultúrálódunk. 11 óra magasságában már Pécs főterén érdeklődtünk a helyi fiataloktól, hogy mit is érdemes turistaként megnézni, amennyiben mi valami olcsó és egyetemista körben népszerű kocsmára gondolunk.

Így talált meg minket a péntek délelőtt a Papucs borozóban, ahol érdekes mód vendég senki nem volt.
Mindenki Orfűn mulat, vagy mi? Hogy gyűjtünk mi a szépülő gyűjteményünkbe újabb urbánus legendákat? Egy gyorstalpaló városnézés után kifeküdtünk inkább egy üveg rumkólával a Dzsámi elé napozni, azt találgattuk, hogy mióta külön-külön utoljára itt jártunk, mi a fészkes fene is fejlődött, változott? Pécs – Kulturális főváros 2010. Jó-jó, a közelben egy útburkolatot aszfaltozó brigádot azért találtunk, akik a locsolókocsival jól beterítettek minket – okosba, ezzel a napi fürdést le is tudtuk.

„Vissza, vissza!”, javasoltam, nehogy véletlenül kimaradjunk a tutiból. Bár húzónevekkel az MR2 Petőfi nagyszínpadának felállításáig az idő közben megérkező programfüzetben nem találkoztunk, pont ettől lett izgalmassá az egész, hogy felfedezhetünk valami ifjú titánokat a Bama tehetségkutató sátrában (*elcsíptük a versenygyőztes Kipu zenekar fellépését, akinek nyereménye egy maxi lemez készítése Lovasi stúdiójában), közben persze sörökért mentünk, néha az Est színpad előtt leheveredtünk, és a hasonlóan feltörekvő „noname” bandák között antiszakértő füllel, ámde sokéves fesztiválrutinnal csemegéztünk.

Ami profi, hogy a 3 db színpad között nem nagyon volt távolság, és alapvetően a programokat is úgy alakították, hogy még ha ingáztunk is, nem maradtunk semmi érdekesről – de beleértve a nagy érdeklődéssel várt dumaszínházas humoristákat sem (Bödőcs Tibor és Aranyosi Péter), akik zenélni mondjuk nem próbáltak, de ha nem láttuk őket a közelmúltban fellépni valahol, akár még elég viccesek is – a nevetéstől dőlt, szakadt a nagyszámú közönség!

A Quimby még világosban kezdett. De úgy pörgött, mint tőlük szokatlan, rohantunk is feléjük árkokat, bokrokat, vízlevezető csatornákat átugrálva egy frissen szerzett vízipisztollyal a kézben,
és „annyira becsápoltunk, hogy azt hittük, bedájolunk”!
(A bedájolás annyit jelent, hogy valaki megmurdel, vagy nagyon durván megmakkan.)

És iszonyatosan jó hangulatú koncert volt! Az ének hol mikrofonból, hol egy megafonból szólt, de a keverő pult mögött – a meredek rézsű aljába épített színpadokat mindenhonnan tökéletesen lehetett látni - annyira tele élettel, mint még a folyamatosan járőröző rendőrök sem, akik a bejáratnál, kérésre, balesetmegelőzési célból, ingyen szondáztattak.

P.A.S.O. nekünk kimaradt, helyette már azt sem tudom, hol lógattuk a lábunk, ettünk-ittunk talán, részint lenn a parton egy tévé előtt (Horvátország-Törögország rulez), a sötét beköszöntével főleg „valami intelligenset”, ami úgy kezdődött, hogy Becherovka, kísérőként narancslé (ajándékba kaptam, nem is értettem), amire én rárendeltem kis vodkát, így az mindjárt jobban csúszni kezdett. A „nyertek a törökök, hagyd a csajokat a fenébe, annyi van belőlük, mint a szemét” szöveg persze lehet kissé erősre sikeredett, mit többen nem is értettek, így megkérdezték:
„ő mindig ilyen?”, lehűtöttük a kedélyeket: „ááá dehogy, csak ha fociról van szó!” – érthetetlen nők, három szó rájuk, csak mi Gárdonyi Géza sírfelirata...

Hello nyár, szevasz alkohol, üdvözlégy Vad Fruttik!

A Vad Fruttik énekese, Marci, ezúttal is hozta, amiért őt és a zenekarát igazán lehet szeretni, hogy annyira, de annyira elemi erővel állnak minden fellépésüknek neki, hogy lesüt az energiájuk a színpadról. Ez kérem igazi rock’n’roll, mi jelen esetben sem egy táncra utaló kifejezés, ez életérzés, mint mindent vivő bulislágerük a Sárga zsiguli, melyet Marci lassan megtanul a folyamatos mozgások és ugrálások ellenére is hamis hangok nélkül énekelni, ráfér.

A koncert befejeztével megköszönte hálás közönségnek a részvételt, és áthívott mindenkit a szomszédos Jagermaister sátorba bulizni és italozni – hümmögtünk egy darabig, hogy ezt most hogy, de végül nekünk sem kellett kétszer mondani.

Mentek is sokan a hívószóra, kiket nem érdekelt az Üllői Úti Fuck, mind oda repi villogókat és nyakbavaló füzéreket gyűjteni, vadidegenekkel beállni egy közös polaroid fotóra, inni és rajongani. Szerényen mi is, kezet fogni, koccintani, bár az erőszakos nők gyűrűjében jócskán lekorlátozódtak lehetőségeink – itt láttuk először Orfű kurváját, egy csili-vili push-up szőkét, akit „az Isten is egyéjszakás kalandra teremtett” és annak „nem magas, de combja van” udvarhölgyeit.

Aztán fitymallatig még sokszor és sok félét - kolbászzsírral, lila hagymával...

(folyt. köv.: horrOrrfű peca 2008#2 - érted?)

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.