kommentek
galéria
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Debrecenieknek ingyenes a BalaTONE!
Anna | 2008. június 30. 15:10 | BalaTone Fesztivál | Anna, balatone, esthu | 15 komment

A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost – az összes lakójával együtt. Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkezők INGYENESEN vehetnek részt a fesztiválon. A szervezők elsősorban olyan városok lakóit kívánják meghívni, melyek távolabb esnek a magyar tenger partjától, s így az ott született, bulizni, fesztiválozni vágyó fiatalok számára négy nap a Balatonnál még értékesebb ajándék. Idén a választás Debrecenre esett.

A zánkai BalaTone Fesztivál vendégszerető kezdeményezésének köszönhetően idén minden, debreceni lakcímkártyával rendelkező vendég INGYEN vehet részt a rendezvényen, és a lehetőség nem csupán egy-egy napra, de akár a teljes fesztiválra is szól. A debrecenieknek a bejutáshoz mindössze fényképes igazolványukat és lakcímkártyájukat kell majd felmutatni a pénztárnál. Így tehát a hajdúsági nagyvárosból érkező fesztiválozóknak mindössze az útiköltség – és persze az elfogyasztott szilárd és folyékony üzemanyag – árába kerül majd egy négynapos, „meghangszerelt” balatonparti nyaralás, ahol a strandon és a zenén túl számos sportolási lehetőség és extrémsport-bemutató várja a lazulni vagy pörögni vágyó fiatalokat.  

Ütős zenék, izgalmas sportesemények, jó társaság, Balaton és adrenalin-fröccs nagy dózisban 96 órán keresztül, ez a Zánkai BalaTone Fesztivál! A fesztivál egyik legizgalmasabb programja minden bizonnyal a Fundango Waterjump lesz, de az ország egyik legnagyobb bringás megmozdulása, a Kona Kerékpáros Találkozó is a fesztivál része idén. Ami pedig a zenét illeti, a külföldiek közül fellép majd a Beatsteaks (D), a Noisia & Teebee (NL), a The Real McKenzies (USA), a Killa Kela (UK), DJ Vadim (UK), DJ Hyper (UK), a Cagedbaby (UK) a Freeform Five (UK) és a Zion Train (UK), a hazai bandák közül a Quimby, a PASO, a Kiscsillag, a Kowalsky Meg A Vega, a Belga és a Zagar is.  

Az idei fesztiválnak különben számos debreceni vonatkozása van, hisz kevés hazai fellépéseinek egyikeként a Tankcsapdát itt láthatja majd a közönség, de a Debreceni Triál Klub kerékpárosain túl is számos debreceni produkció színesíti a rendezvény kínálatát. A fesztivál teljes programja a www.balatonefesztival.hu oldalon található. 



Eddig 15 komment érkezett ()

  • 1.  adambatyam
    2008. 06. 30. 19:47

    tök jó, csak kár, hogy egyszerre van a campus fesztivállal :(

  • 2.  dzso
    2008. 06. 30. 21:45

    Akinek nincs lakcímkártyája, csak régi, de érvényes személyi igazolványa, az is mehet?

  • 3.  Ana
    2008. 06. 30. 21:54

    adambatyam, és inkább a Campus?

    Dzso, ha tudod igazolni, hogy debreceni lakos vagy, bármilyen hivatalos okmánnyal, mehetsz szerintem.

  • 4.  deixis
    2008. 07. 01. 0:05

    ez nem rossz húzás, tavaly ugyanis (szerintem) nagyon kevesen voltak... tessék majd sok borravalót adni a nagyszínpad közelében lévő pultnál ;)

  • 5.  .Zsu
    2008. 07. 01. 3:25

    nagyon tetszik ez a kezdeményezés:))
    még szimpatikusabbá tette a fesztivált.
    csak azt sajnálom, hogy nem vagyok debreceni

  • 6.  Pisti
    2008. 07. 02. 15:57

    Ebben a kedvezményben ugye benne van az is hogy a kemping is ingyen van?

  • 7.  Ana
    2008. 07. 03. 13:23

    ticket@deltafest.hu ők segítenek minden ilyen kérdésben

  • 8.  Babucii
    2008. 07. 04. 15:20

    Hm, mért pont Debrecen??? Bp-ről sokkal többen mentek volna.. személyes vélemény.

  • 9.  Borissza
    2008. 07. 05. 15:13

    ...talán mert Debrecen 2x olyan messze van?

  • 10.  Tomek
    2008. 07. 10. 18:49

    SORSOLÁS alapján ingyenes a debrecenieknek, azért találták ki h a távolabb lakókat jobban csalogassák. ennyi

  • 11.  Bakkodi
    2008. 07. 10. 19:14

    Ne beszélj hülyeséget. Minden debreceninek ingyenes. Semmi sorsolás.

  • 12.  silentscream
    2008. 07. 11. 21:53

    sztem Tomek úgy értette h több távolabbi város közül sorsolták ki épp Debrecent...

    sztem is jó ötlet...kár h Db-ben még ismerősöm se lakik, akinek szólhatnék:(

  • 13.  Szakmabeli
    2008. 07. 11. 23:25

    Teljesen jó ötlet, egyetértek vele, annak ellenére, hogy csak azért van, hogy "megérje" odautazni a messze lakóknak is.Így legalább a fogyasztásból jöhet be annyi, hogy majdnem 0-ra ki tudják hozni. Mondjuk a fellépőkön változtatnék. Az egyetlen említésre méltó és a sorból zeneileg magasan kiemelkedő: Kowalsky. Lehetne mondjuk ismertebb külföldi előadót is hívni, hogy teljen a terület emberrel.Most olvastam pl., hogy Székesfehérváron a Fezen feszt-en a Helloween lesz az egyik nagy, a másikat még titkolják. Az itt felsoroltak közül egyik sem vonz annyi embert, mint a Helloween sztem. Mondjuk ez szubjektív.

  • 14.  mackó
    2008. 07. 15. 23:06
  • 15.  Adri
    2008. 07. 25. 10:24

    Hát nem tudom, én egy mai külföldi zenekart sem ismerek, sem szeretek annyira, mint néhány hazait. Most mélyen szégyelljem magam? :D (Most tényleg nem támadóan...)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.