"Igyunk egy sört" - szólt a csatakiáltás. Hogyan másképpen indulhatna egy fesztivál, mintsem a jéghideg sörrel, és a hozzá kinézett koncert felkeresésével. Ismerősök meglelésére itt nagyon nem számíthattunk, így ütemterv hellyel-közzel tartva.

A bevezető sokkról már szóltam előzőleg, így a szemét-helyzetet nem ecsetelném újra. A meglepő viszont az volt, hogy a külső lakó-gyűrűt követően a fesztivál területére beérve mintha egy határt léptünk volna át, hol Schengen sem leng, csak a kosz kontra nem kosz. Mivel apróbb csúszásban voltunk, így a déli Loungeclash-ről nem is álmodhattam, csupán a 14-es palettától fölfelé mazsolázhattam. Rögtön két jelentkező, Isam B, és a Babylove & The Van Dangos. Nem volt kérdés, hogy a reggae ritmus lesz a nyerő, pláne, hogy az Odeon sátorral szemben vettük a jófajta itókát, mi se' nem habzott, se' nem volt harmatcseppes. Viszont szomjunkat hirtelen, s folyamatosan, korsónként adagolva oltotta. Ekkor szembesültünk először azzal, mit már ugyan a honlap előre beharangozott, hogy a pohár, és egyéb üvegek pénzért visszaválthatóak. Vagyis ez esetünkben azt jelentette, hogy a 21 DKK-s Tuborg 20 koronába került, mert ha visszavitted a poharat a Refund pontra, megkaptad a pénzt. Mivel utolsó nap érkeztünk, mondanom sem kell, hogy kisebb kommandók gyűltek össze, hol partizánként, hol csapatosan, ezeknek a felkutatására. Nem rossz üzlet... 20 pohár, és kezedben az újabb nedű, a kutatómunkát frissítendő.

Első Roskilde-s koncertünk a Babylove & The Van Dangos volt, ami délután 2-kor már fergeteges hangulatot teremtett - számunkra biztosan. A másnapos dánok még csipáikat törölgetve, horgászszékekkel felszerelkezve érkeztek a helyszínre, hogy az ütemet a lábon csapkodással vezessék csupán le. Furcsa is volt számomra, hogy a színpad közvetlen közelében tömörülő emberek teljes harci díszben ropják, míg a sátorba már nem beférők csupán állva - ülve - hemperegve hallgatják a koncertet, míg mi - legalábbis akkor már én - önkívületben táncolok, pedig még csak egy sört sikerült. a nagyjából egy órás koncert végére aztán felrázták a népséget, és a lassú lengések is elindultak - sör adag bepakolásának haladtával - gondolom. Ezt követően olyan 3 körül csaptunk át az Orange elé, ami Roskilde nagyszínpada, s ahol 2000-ben megtörtént a tragédia, mikor a Pearl Jam koncert rossz hangosításának, és a vihar következményeként 9 fesztiválozó lelte halálát a nagy tolakodásban. Ilyenről már szó sem lehet, hiszen azóta, az elmúlt 8 évben szigorú rendelkezéseket vezettek be, ennek következménye, hogy a színpad előtti részt parcellákra osztották fel, ahol az emberek kényelmesen, és szellősen férnek el. A parcellákat elválasztó „barakkokban" pedig vizet osztanak a hallgatóságnak, teljesen ingyen, a rosszullétet megelőzendő. Le a kalappal a szervezők előtt, mert a rendszer működik, néha kicsit rázósabban is, mint a Slayer koncert esetében, de nincs benne mégsem hiba. Átsétálva az eddig üres térre, őrületes látvány fogadott minket, Tina Dico koncertjére felbecsülhetetlenül sokan voltak kíváncsiak, a felosztott területek megteltek, a szemközti tribünön sem akadt már hely, egyszóval rengetegen voltak. A leányzó hol gitárral szólózott, hol hangjával kápráztatta el a nagyérdeműt, minden esetre nagy bulit csinált, bár a táncolás itt is alább hagyott, most sem értettem... már-már dán szokásnak véltem az állva tapsolás, semmi táncolás menetét. A lágyabb dallamok után valami keményebbre volt szükségünk, visszalátogattunk a megszokott Odeon színpadhoz, ahol már az Anti-Flag gitártépései vonzották a közönséget. A punk banda szintén megtelítetett a sátoron belüli és kívüli teret, zászlók lengtek - de tényleg -, fiatalok skandálták a szólamokat, egyre több sör a kézben. Mi komótosan megkajáltunk a sátor szélénél, közben megismerkedve egy dán formával, aki elmesélte az eddigi napok történéseit. Borfoltos szája csak úgy ontotta a fiáról, barátairól szóló anekdotákat, hogy ki mikor ment haza, majd egy fénykép, egy cigaretta szívás, és mi ismét felkerekedtünk, búcsút intve jófej dánunknak. A 14:30-as The Black Seeds koncertre igyekeztünk, mikor az Astoria színpadról érdekes vonós-koncert hangjai csapták meg fülünket, s én vonszolva a velünk lévőket, besiettem oda is. Kiderült, hogy a számomra ismeretlen számban menő A Kid Hereafter & The Slaves To The Truth játszik a fényekkel díszített kupola alatt, amibe bele is hallgattunk. A vonósok kiskoncertjét követően egy elvont figura pattant a színpadra, talpig vörös frakkban, aki tovább fokozta a hangulatot, de ennek kibontakozását már nem vártuk meg, mert várt a Cosmopol sátor, és a jófajta reggae The Black Seeds előadásában. Éppen az egyik kedvenc dallamomra sikerült odaérnünk, nem is volt kérdés, táncra perdültem. Itt is rengeteg ember, passzív betépés, az időnként fel-fel csapó marihuana és hasis illattól, majd araszolás a sátor öblébe. Kezünkben egy kis enyhítő gyógysör, majd elfogyván vizet kaptunk, és hallgattunk a mindenkit megmozgató zenét. Itt már többen ropták, raszták, és fésültek, fehérek, és négerek, ki sörrel, ki vízzel, ki zözivel a kézben. Aztán mondtam társaimnak, hogy ugyan én nem, meg semmi esetre sem, de mégiscsak nézzünk bele ebbe a Slayer-be, ha már egyszer itt vagyunk. Alig tettünk meg pár lépést, az Orange hangjai - vagy inkább üvöltései? - minden porcikánkat bejárta, így hát közelebb mentünk, hogy a feketébe öltözött erdőn előre verekedjük magunkat. Megvolt már a szokott ösvény, a fal mellett - vizelde - balról be, át a kordonokhoz, ahol vizet is kaptunk a nagykoncerteknél. Ím, megláttuk a hosszú hajú gitárszaggatókat, akik nem kímélték sem hangszereiket, sem hangjukat, zenéjüket széjjel eresztve a térben, tomboltak. Több se' kellett nekem, fényképező elő, munka elkezd, csakhogy onnan berezonáltak a képek - igen, ez már rezona volt, nem rezgés -, így előre fúrtam magam a gyűrűk közt. ez olyan jól sikerült, hogy szőkeségem körbetekintve már csak a fekete csuhások furcsálló tekintetét, és a villás kezek csáp-táborát láttam. És akkor végül addig jutottam, hogy az első - második sorban, balról be, sikerült egy-két eléggé közeli képet hoznom, ha hosszabb karom lenne, még pacsizni is tudtam volna a számomra névtelen - de ha szereted őket, most skandálod nevét - hosszú loboncú gitárossal. A basszus már eddig is, de ott aztán mindenképpen úgy megrengetett alapjaimban, hogy a szívem szinte helyet cserélt a májammal, a nadrágomat úgy kellett felkötni, hogy el ne hagyjam, s a gépet is szorongatnom kellett görcsösen. Lassan kiaraszolva, eresztett a tömeg, én meg túlélvén az első pár soros kalandot hátramentem gyógysört- és vizet adagolni, majd elindultunk Sharon Jones & The Dap-Kings koncertjére, ami engem tán leginkább vonzott. Jóval előbb értünk át a legtávolabbi ficakba, az Arena színpadra, ami jó egy kilométernyi járóföldre volt, így lepihentünk, hiszen lábunk már csonkig lejártuk. Alig, hogy letelepedtünk egy odvas fa tövébe, észrevettünk egy Gulasch feliratot, ami kissé bizarrul, de lényegében hasonlított a mi gulyásunkhoz. Megkóstolni azért nem, de még ajánlani sem. - így szendvicset ettünk, és én lesi-fotózásba kezdtem, aminek a képek közt látjátok tanúbizonyságát. A rengeteg értetlen - értelmes - fáradt - boldog - elcsigázott - megtört - feledhető - feledhetetlen arc megörökítése nagy kalanddal töltött el, tán akkor már én is gyök kettőn kavirnyáltam, de alig vártam a nemsokára kezdődő koncertet. Kezdés előtt pár perccel mentünk be a nyitott-fedett sátorba, ahol mg függöny lehúzva, nép éppen csak gyülekezik. Félkor - a pontos kezdés jegyében - a közönség tapsolni, fütyülni kezdett, majd megjelent a konferanszié, nyomában The Dap-Kings is. A jazz muzsika szállt, az emberek tapsoltak, tomboltak, de végüket akkor érték el, mikor az öblös hangú Sharon Jones is a színpadra perdült. Tina Turnerként vezette be magát, majd elkezdődött az igazi mulatság. Itt már mindenki táncolt, a színpadon innen és túl, a dalok sorjában követték egymást, nem volt megállás. Jones a trombitást, vokálost előkapva kezdte el rázni idomait, szaladt, ugrált, táncolt, jött-ment a színpadon, az egész eret kihasználva, s hangjával betöltve. Fergeteges koncertet adott, melybe minden dán és nemzetközi láb beleremegett, kivétel nélkül. A kedélyek a búcsúzásnál csitultak, tapsvihar, és éljenzés, elindultunk az Orange felé, ahol éppen Bob Hund hergelte be a közönséget monoton szólamaival, melyből ennyire emlékszem fonetikusan: „Imei Roskilde". Persze volt még egy sor, de az már kiment fejemből, de akkor már mi is skandáltuk, hiszen ha nem hallottuk hússzor, akkor egyszer sem. A lemezről, vagy háttérből nyomatott robot-hang teste egyszer csak a színpadon termett, fehér ruhában, álarcban, pálcával felszerelkezve, mintha legalábbis csoportos öngyilkosságra készülnénk. A továbbiakat nem tudom, de a ciánpirulák bizonyosan nem fogytak el, mert míg mi hazamentünk az esőkabátért, és társainkért, addig a nagyszínpad olyan mértékben gyűlt össze a Static & Noize, illetőleg az ezt követő Jay-Z koncertre, hogy ilyet én még nem láttam. Az első parcellába már nem jutott helyünk - nem csoda, hiszen a fiatalok oda már délután 5 óta várakoztak - hozzá kell tenni, hogy Jay-Z 10-re volt kiírva -, hogy megkaparintsák az első sorokat. Roskilde, szakadó eső, 10°C, Static & Noize stílusosan r'n'b ütemekkel vezette be a bulit, nekik is nagy sikerük volt... de ekkor már az éljenzés, tapsolás, tombolás leginkább Jay-Z-nek szólt, aki elképesztő módon, sztár-allűrt produkálva csak fél 11 körül ugta fel képét a színpadra, s akkor is az esőn viccelődött. Biztosan nagy élmény lehet azt nézni, hogy több százezren a lábaid előtt áznak, s minden szavadat üdvrivalgás fogadja, ezt biza' ki is élvezte. A zenéje előtt le a kalappal, mert a koncert valóban első osztályú volt, mégis a cakkra pontosan befejezett, vissza nem jövök stílus a végén számomra elcsapta a hangulatot. No azért nem mentem falnak, mert hihetetlen élmény egy olyan zenét végighallgatni sok-sok Jay-Z fannal, kik skandálják a szövegeket, végigtáncolják és szívják a röpke másfél, de inkább csak egy órás koncertet. Az eső csillapodóban, mi nekünk még vársárolhatnékunk, így a sártengereket kerülgetve elindulunk a sör - és pólómérő helyek irányába, ahol meglepetten tapasztaljuk, hogy bezárt a bazár, a szó szoros értelmében. Pedig még két koncert lenne, mégis sehol egy árva bódé, ahol szomjunkat, és tárcánkból kikívánkozó koronáink vágyát kielégíthetnénk, így megindulunk hazafelé. De ami még furcsább, hogy nem csak mi, külföldiek, hanem az összemotyózott dánok is a kijáratot célozzák. Ezzel szöges ellentétben áll a szigetes tapasztalat, ami az utolsó napi nagy berúgásokat méltatja, s idézi agyamba.

Túléltük Roskilde-t, megszerettük Roskilde-t, visszavágyunk oda, és Dániába is, egyaránt. Ilyet, még, sokszor, sokaknak!

Eddig 11 komment érkezett ()

• 1.  sebi
  2008. 07. 11. 0:09

  >hát nem volt semmi>

• 2.  Telepatikus
  2008. 07. 14. 14:05

  ugye? képeket pillanatokon belül küldöm :)

• 3.  apuska
  2008. 07. 14. 15:56

  Talán pont te vagy az esőhozó? Vazz. ;)

• 4.  Telepatikus
  2008. 07. 14. 22:09

  kettőből kétszer bejött.. szigetet kihagyjam? :)

• 5.  Gringogirl
  2008. 07. 15. 2:10

  Jövőre magyar zászlóval megyek hogy honfitársakra is bukkanjak Roskilden :)
  Vi ses:)

• 6.  Telepatikus
  2008. 07. 15. 11:17

  milyen jó is lett volna találkozni... ha jól értelmezem, akkor már idén is tiszteleted tetted. végig voltál? neked hogy tetszett?

• 7.  Gringogirl
  2008. 07. 16. 2:29

  Jól értelmezted, ott voltam én is, csütörtöktől hétfőig kitartóan:)
  Ha összegezni szeretném, akkor nagyon nagyon élveztem, mind a koncerteket amiket láttam, mind az ökéntes munkámat egy bárban, a jó szervezést, az IDŐJÁRÁST:) stb.
  De pl. a zenei felhozatal szerintem idén meglehetősen gyenge volt-összehasonlítván a korábbi évek programkínálatával. Valamint a Dániáról kialakult "tökéletes ország" imidzshez nem méltóan felhalmozódott szeméthegyeket, a MINDENÜTT pisilős (és remélem csak pisilős) fiúkat és lányokat, az ennek következtében és a meleg miatt terjngő "illatokat", illetve a Roskilde utolsó napjának hagyományát, a sátor- lopást, -égetést, vagy csak szimplán -tönkretevést ( szerencsére csak ez utóbbiról vannak személyes tapasztalataim, lol, de sajnos mindegyikre van számos példám) valahogy kihagytam volna.
  De tényleg túl jól éreztem magam ahhoz, hogy ezen negatívumok befolyásolják az összképet....csak kérdezted, így válaszoltam :)

• 8.  Telepatikus
  2008. 07. 16. 9:57

  valahogy én is így gondolom. mármint ezen negatívumok sora mellett - melynek egy része hazai fesztiváljainkon is ugyanúgy megtalálható, maximum kisebb mértékben -, de mindenképp örülök, hogy én is kint voltam, mert hatalmas élmény. még csak egy szóra: hogy kerültél ki önkéntesnek? első alkalom, vagy már többszöri?

• 9.  Gringogirl
  2008. 07. 16. 14:49

  Azt biztosan tudod, hogy a Roskilde fesztivál jelentős mértékben önkéntesekkel dolgozik (mintegy 20.000 évente). Így még tavasszal jelentkeztem a honlapon keresztül önkéntesnek, de végül is nem ezen az úton jutottam ki -de senki sem az ismerőseim közül- hanem az egyik barátom itt Dániában (mivel jelenleg itt élek-tanulok) ismert vkit, aki adott nekünk egy e-mail címet, ahova küldtünk egy e-mailt és megkaptuk az állást :) Ami végül is nagy buli volt szintúgy, rendkívül fárasztó is egyben a koncertezés mellett, de a jelentős kedvezmények ezt ellensúlyozták teljes mértékben. Első alkalom volt, de nem az utolsó :)

• 10.  Telepatikus
  2008. 07. 17. 18:25

  utolsó mondatoddal azonosulok - remélem majd tényleg :)

• 11.  demizson bobby
  2008. 08. 26. 18:57

  Gringogirl: megírhatnád nekem azt a dán kontaktot na meg a a tiedet is, hátha jövőre végre felkerekedek.
  üdv.
  horsens@tvn.hu

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Név:
Email cím:
Honlap:

Milyen nap van ma?

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.