galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
A színészi helytállás próbája

Barátom mondta: „Nekünk magyaroknak van három drámánk, és mind a három játszhatatlan. Másoknak Shakespeare jutott, nekünk pedig ez a három dráma. És ez így van jól!”

Valójában én sem rajongok az Ember tragédiájáért, kötelezően végigülve nem egyszer untam magam, de rendesen, s Madáchot olvasva sem változott meg a véleményem. Vidnyánszky Attila rendezésére viszont kíváncsi voltam, és beregszászi barátaink játékát is bármikor hajlandó vagyok végignézni. Az első előadás rendben volt, szépen görgő, tempós, egyáltalán nem unalmas tragédiát láthattunk, zavaró csak az a néhány vihorászó, szépen öltözött dáma volt, akik láthatóan a nagy „tragédiára” jöttek, mert azt ugye látni kell.

A hétfői esőnap után kedden már mindenáron meg kellett tartani a második előadást. Esőben, tizenöt fokban, vizes füvön, sárban. Nos ebből kerekedett egy soha meg nem ismételhető, igazi, katartikus színházi élmény. Mert ki kérdőjelezné meg, hogy például Trill Zsoltnak, filmszerepek, kőszínházi előadások mellett nem kellene már mezítláb, egy szál pólóban játszania aprópénzért. De a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal kapcsolatban ez a kérdés soha sem merülhet fel. Aki ismeri őket, annak teljesen természetes, hogy ezek a nagyszerű színészemberek meztelenre vetkőznek a hideg esőben, sárban, vizes fűben csúszva, igazi átéléssel vezetik át hűséges nézőiket a tragédia állomásain. A katarzis nézőnek és színésznek ilyen körülmények között elmesélhetetlen pluszt adott. A végén szakadó esőben köszönjük és brávó bekiabálások mellett búcsúzott el egymástól a társulat és a gyulai közönség.

Szerző:  Madách Imre
Cím:  Az ember tragédiája
Rendező:  Vidnyánszky Attila
Dramaturg:  Kozma András
Szereplők:  Varga József, Vass Magdolna, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Tóth László, Kristán Attila, Rácz József, Sőtér István, Kacsur András, Kacsur Andrea, Szabó Imre, Orosz Melinda, Ferenci Attila, Ivaskovics Viktor, Katkó Ferenc Béres Ildikó, Gál Natália, Orosz Ibolya, Krémer Sándor

 



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.