galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Kövek a zsebben


A darab évek óta nagy sikerrel fut a Thália Színház Új Stúdiójában Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter főszereplésével. A színmű minimális kellékekre és a közönség bevonására is épül, így a szerepekre nem is találhattak volna jobbat a rögtönzés két legnagyobb hazai virtuózánál. Az, ahogy egy könnyed mozdulattal képesek nőből férfiba válltani majd vissza, vagy ahogy megcsavarják a nézőktől kapott szavakat és a darabba ágyazzák egy másodperc alatt, elkápráztat mindenkit.

udolf Péter és Kálloy Molnár Péter

A londoni West End díjnyertes darabja, a Kövek a zsebben, nem véletlenül hódítja meg szerte a világon a szakmai és a nagyközönséget egyaránt. A kulisszák mögé kalauzol minket, egy amerikai filmforgatás kellős közepén találjuk magunkat Írországban. A fergeteges folytatást a két főszereplő, két statiszta biztosítja, akik úgy mesélik el a történetet, hogy a forgatáson megforduló összes karaktert (férfit és nőt válogatás és kegyelem nélkül) maguk keltik életre. Ám a percenként, néha másodpercenként átváltozó szereplők akciója mögött felsejlik a mai Írország vallási, etnikai, politikai kétarcúsága, a tradíció és az elkerülhetetlen(?) amerikanizálódás közötti vergődése. A két bravúrszerepet két bravúrszínész, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter alakítja.

(Forrás: Thalia)

Marie Jones:

Kövek a zsebben
Film-történet

Fordította: Kálloy Molnár Péter


Szereplők:

Charlie Conlon, statiszta: Rudolf Péter
Jake Quinn, statiszta: Kálloy Molnár Péter
Simon, első asszisztens: Rudolf Péter
Aisling, harmadik asszisztens: Kálloy Molnár Péter
Caroline Giovanni, mozisztár: Rudolf Péter
Mickey, statiszta: Kálloy Molnár Péter
Fin, Sean barátja: Rudolf Péter
Sean, Fin barátja: Kálloy Molnár Péter
Clem, filmrendező: Rudolf Péter
John, beszédtanár: Kálloy Molnár Péter
Jock Cambell, testőr: Rudolf Péter
Dave, felvételvezető: Kálloy Molnár Péter
Mr. Harkin, Sean apja: Rudolf Péter
Christian, riporter: Kálloy Molnár Péter
Jirži, operatőr: Rudolf Péter


Kevin, Paddy, Bridget és még sokan mások

Alkotótársak: Eichner András, Gáspár Anna
Zene: Gerendás Péter
Díszlet: Horgas Péter
Tánc: Lakatos János


Következő időpontok:

október: 10. péntek, 16. csütörtök, 26. vasárnap;
november: 19. szerda, 20. csütörtök (200. előadás), 30. vasárnap.

Az előadások 19.30-kor kezdődnek.




Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  oizys
    2008. 10. 08. 15:21

    az "idén bemutatott darab"ot én kb két éve láttam a tháliában. :) de tényleg zseniális, csak ajánlani tudom! nagyon sok szempontból az egyik legjobb stúdió színpados darab, ever, színészi játéktól a fénytechnikáig.

  • 2.  PsycloneJack
    2008. 10. 08. 17:03

    Ment a Pesti Színházban is Hajdú Istvánnal és Gyuriska Jánossal.

  • 3.  Anna
    2008. 10. 08. 18:35

    Köszönöm a javítást. Rosszul szerepelt az anyagban.

    Hajdú Istvánnal nagyon megnézném.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.