A JMT Budapesten

Végre sikerült egy olyan rendezvényre eljutni, ahol nem lehetett nagyon panasz a hangosításra. A hazai hiphop-bulik örök rájfenéje ez, hogy nem képesek egy olyan embert (vagy technikát) odarakni, hogy azzal érthető legyen a szöveg, vagy legalább ne csak a basszust hallhassa a közönség a hangszórókból. Ugyan más stílusoknál is megfigyelhető ez, de nagyságrendekkel kisebb számban, mint a hiphop-bulik között.

Este tizenegykor kezdett a szintén Philly-ből származó Outerspace duója, akik szerény véleményem szerint 2008 egyik legjobb lemezét tették le az ősszel megjelent God’s Fury személyében. Egy könnyed fél órát toltak el, az egy tag, Warchild konkrétan ráadásul a merchandise pultból ugrott fel a színpadra. A meló után vissza is ment oda, aki akart, nyugodtan
készíthetett néhány képet vele. Vicces volt, hogy az egyik előadó árulja a pólókat és cd-ket – igaz, az még viccesebb, hogy addig nem nagyon tudta senki sem, hogy ki ő, amíg fel nem ment a színpadra.

Őket követte Vinnie Paz, a Jedi Mind Tricks nem éppen nádszálvékony derékkel rendelkező tagja, hogy befűtse a közönséget. Ez nem ment nehezen, hiszen mindenki azért jött, hogy a Jedi Mind Tricks-et lássa. Előadták a legnagyobb slágereket, néhányat remixverzióban sikerült prezentálni (pl. a Rise of the Machines-t, aminek a remixe az Evanescence Bring Me To life című „klasszikusára” épül, meghallgatható itt). A közönség vette a lapot nagyjából végig, persze a nyelvértéssel itt is voltak hibák, de hát ezt már nem mossuk le magunkról sosem… Miért is kellene tudnia angolul annak, aki angol nyelvű rapzenét hallgat? Nonszensz.

Az este folyamán egy gondom volt, illetve a visszajelzések alapján nem csak nekem: hétköznap nem ártana figyelni arra, hogy ne éjfél után kezdődjön a koncert, hiszen másnap azért elég sok embernek van dolga, akár suliban, akár a munkahelyen. Egyébként is jó volna azt a jó magyar szokást levetkőzni, hogy hajnal egy előtt semmi nincs egy buliban, de hétvégén még viszonylagosan megbocsájtható ez. Ellenben hétköznap nem ártana, hogyha legalábbis este 10 környékén elkezdődne  a fő koncert. Ezt leszámítva jó volt a koncert, jó volt a bemelegítés, minden rendben volt.

A Dürer kerttel szemben egyébként felemás érzéseim vannak. Mint koncerthelyszín nem rossz, sőt. Ilyen jellegű rendezvényekhez talán a legjobban illik, leszámítva a ruhatár-problémát (van, de kevés hellyel), valamint azt, hogy nyáron valószűleg halál lesz egy koncertet végigállni/bulizni, nem úgy tűnik, hogy nagy szellőztetés lenne. Bár a színpad környékén ismerősök elmondása szerint konkrétan jégkorszak volt, úgy fújták be a hideg levegőt oda. Ez legalábbis előrevetít valami pozitívumot a nyárra, de majd akkor kiderül. Szerencsére nem ihattam (nem iszok sört, így fröccsöztem), így nem kerültem olyan állapotba, mint jómultkor, amikor viszonylag kevés ital elfogyasztása után lettem másnapos – csak akkor még bőven aznap volt. A fő negatívum ez, valamint a már említett ruhatár-ügy. De ezeket leszámítva végre van egy vállalhatóan lepukkant, nagyjából mindenre alkalmas helyszín Budapesten.

Nagy élmény volt látni mind az Outerspace-t, mind a Jedi Mind Tricks-et, és azt is, hogy van értelme az ilyen koncertek szervezésének Magyarországon. Talán lesz néhán promoter, akik elgondolkodnak az ilyen rendezvényeken, ha beesik egy koncertturné.

Az este készült képeket itt nézhetitek meg (hamarosan bővül a képek köre, mert még nem sikerült az összeset begyűjteni).