galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Befulladt a Balaton Music Wave

Rockfesztivál a Balaton partján - jó programnak hangzik, miért is ne? Kellemeset a hasznossal, vonatra fel, 4 nap sütkérezés a közkedvelt magyar tó zánkafürdői strandján.

A fesztivál első napján, csütörtökön 2 óra körül léptünk át a kapukon. Már az első pillanatokban gyanút keltett bennem az igen csekély számú sátor-tábor, ráadásul többen rohangáltunk passal a nyakunkban, mint ahány fesztiválozót láttunk anélkül. Úgy nézett ki, a Bors akciója sem hozta meg a várt eredményt. (Pedig nem is hangzott rosszul a felhívás: egy Bors megvételével feláron lehetett megvenni a bérletet, azaz egy napijegy áráért nyitva a fesztivál.)

 

Fél ötkor lépett fel a Nagyszínpadon a Szeg nevezetű formáció kb. 50 ember előtt. Hát, ez nem sok jót ígér. Talán majd estére megérkezik a tömeg, mégiscsak Lukácsék koncertje közeledik.

Tévedtem. Sötétedésre sem lett fesztivál hangulatom. Pár száz ember várakozott a nagyszínpad előtt a Road zenekar koncertjére, s nem nőtt meg a tömeg a Tankcsapda fellépésének kezdetére sem. Már az első nap azt rebesgették, hogy a rendezvény lehúzza a rolót másnap.

Szerencsénkre a kapuzárás mégsem következett be. Pénteken, mintegy lapáttal az eddigiekre, egész nap esett az eső. Már kezdett a reménykedésem alábbhagyni, amikor elállt a csepergés is, és megkezdődtek a koncertek. Cool Garden és Honeybeast melegített, aztán Geoff Tyson a nagyszínpadon megint csak 50 embernek zenélt. Kora délutánig még a nagyobb zenekarok fellépése is kétséges volt. Aztán estére megérkezett a Magna Cum Laude és a Hooligans. Becsületükre legyen mondva, kitettek magukért a fiúk mindkét bandában, nem hagyták cserben a rájuk várakozó rajongókat.

Szombaton verőfényes napsütésre ébredtünk, bár a rendezvényen ekkor tetőzött a pénztelenség: a rockszínpad gyakorlatilag megüresedett, 1-2 koncertet sikerült csak végighallgatnom. Nem jött el sem a Kaukázus, sem a Rómeó Vérzik, a két legjobban várt csapat a Rockszínpadon. A Depresszió számára sincs pénz, így helyettük a Malacka és a Tahó kerül fel a Nagyszínpadra, bemelegítésként az Epicához.. a helyzet már igencsak komikus.

Következik az I. Országos Büdös Csuka Bajnokság. Jáksó László mellett nincsenek ott a beígért hölgyek, s a színpadra feldobált szagos cipők száma is igen kevés. Hogy valaki ezek után megkapta-e a nyereményként meghirdetett laptopot, azt nem tudjuk. 

Az Epica végül eljött, s lenyomta a koncertet kb. félezer embernek. Szombaton este volt a legnagyobb „tömeg". A holland zenekar koncertje után egy csapásra kiürült a fesztivál területe, csupán rókáék mászkáltak a padok között, némi eleség után kutatva.

Vasárnap hajnalig nem sikerült lefeküdnöm, így láttam, ahogyan a csüggedt koncertlátogatók fele szedi a sátorfáját és az az első vonat felé veszi az irányt.

Volt hasonló próbálkozás - van egy ilyen fesztivál - de hogy mi lesz ezután..?

Képek megtekinthetők a fesztblog galériájában.



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

szeress minket
ha programot keresel
instagram
fesztivál
koncert
albumok
archívum