kommentek
galéria
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Volt egyszer egy fesztivál... Balaton Music Wave
Pöttyös-Panka | 2009. július 13. 21:57 | Balaton Music Wave | beszámoló, Malacka es a taho, Pöttyös Panka, prosectura, Tankcsapda | még nincsenek kommentek

Idén nincsen Balatone fesztivál… Pedig szerettem volna, mert csak jót hallottam róla. Viszont lesz Balaton Music Wave, „ez is jó lesz” gondoltunk és kedden meg is született az elhatározás ebédidőben: csütörtök, péntek szabi, aztán „zúzás lefelé”.

Koradélutáni találka csütörtökön, majd autópálya, és érkezés az északi partra. Az első lángososnál megálltunk, hiszen a balatoni lángosnak már hagyománya van

Megérkezéskor konstatáltuk, hogy csak kint lehet parkolni, így tutira kézben kell bevinni a cuccokat, de nincs baj, megoldjuk. A színes 80 forintos újságot originál adtuk át a lánynak így csak fél áron van a jegy. Azokat kimondottan sajnáltam, akik megvették elővételbe, mert nekik nincs ilyen szerencséjük a jegy árával.
A fesztiválra megérkezést követően konstatáltuk, hogy nemhogy nem sokan vannak, hanem kimondottan kevesen, de így legalább lesz sátorhely árnyékba – majd némi matekozás után - fel is vertük a sátrat a legjobbnak tűnő helyen.

Pultlátogatás és kártyapakli… Talán ez a két dolog jellemezte a legjobban a nap hátralevő részét. Konstatáljuk, hogy napnyugtára se telt meg a fesztivál, de nemhogy tömeg nincs, látogató se nagyon. Pár sátor még felverődik felénk, illetve szülők jönnek Tankcsapda pólós gyerekekkel. Majd „jéger mesterrel” való foglalkozásunkba észre se vesszük, hogy eltelt az idő, és lassan jön is a csapda.
Kisétálunk a „nagyszínpadhoz” ahol megdöbbenve vesszük észre, hogy körülbelül 10-15 soros a nézőközönség. Megállunk hátul, hallgatjuk nosztalgiából a koncertet, és közben azon filózom, hogy vajon ez a nézőmennyiség elég e a fesztivál eltartásához. Én aludni megyek, de a többieket a Pokolgép felé tendálnak. Másnak kapom a beszámolót a koncertről: lezavarták őket a színpadról, mert „valakin le kell verni a csúszást” mindezt úgy, hogy az énekes bejelenti „nem is fizetnek nekik”. Hoppá mondom, itt az első lyuk a fesztivál hajóján: financiális gondok adódtak, ami nem csoda, hiszen szinte senki sincs a fesztiválon.


Sajnos a péntek nem úgy indult, mint ahogy kellett volna: esik, és nem is akar nagyon elállni, így esőkabát elő, és hajrá – egy kiadós meleg vizes zuhany után, ami azért fesztiválokon ritka kincs – elindulunk a gyermektábor közértjébe, és megvessük a reggelinek valót. Oké, hogy van már elemózsia, de hol együk, meg amikor minden ázik? A megoldás: éljen a party sátor. Ez egy hatalmas fehér sátorhodály aminek a fele padokkal van tele, a másik pedig teljesen üres. Leülünk, eszünk, egyedül vagyunk… Biztos még mindeni alszik – gondoljuk – mi pedig kávézunk, barátkozunk a pultosokkal, majd leülünk kártyázni a fő színpaddal szembe az ernyők alá. Még mindig esik.


Egyszer csak jön egy srác kamera meg mikrofon, és kérdezi, hogy így kik vagyunk, meg ilyenek, majd elröhögünk, azon, hogy eddig még csak staff-ot meg szekust talált pedig már elmúlt dél. Lehet nincsenek is vendégek rajtunk kívül?
Majd poénkodunk azon, hogy milyen kényelmes így tömeg nélkül, meg hogy minden wc alkalmával új toitoi-t „bonthatunk fel” (ami előny, mert ennyi tiszta mellékhelységet egy fesztiválon se láttam még). Vagy hogy nincs szükség sorba állni a pultnál, és hogy itt az ideje megtanítani engem ultizni, mert annyira nincs mit csinálni, hogy ez is vállalhatóvá válik az unalom ellen. A sátrak száma az ideiglenes lakóhelyünk környékén megfeleződik, így még kevesebben vannak az esős péntek alkalmából, mint amúgy, hiszen akik lejöttek volna kétszer is meggondolják, bemerik e vállalni a tízen-kevés fokot, és a sarat.
Majd elindul a pletyka hogy vége a fesztnek, a nagyszínpadot elkezdik bedobozolni, majd a dobozokon gurulgatnak a staff tagjai. Elkezdenek lepakolni, majd visszapakolni újra. Mi pedig még mindig ülünk és kártyázunk. Majd egy lélekmelegítő zuhany – igen ma már másodszor – és reménykedés, hogy azért este lesz buli.
Szerencsére este 5-6 fele eláll végleg az eső, ami ekkora már teljesen feláztatta a talajt. Nem baj ez se, „hurrá nyaralunk”, és a nagy „jéger mester” segítségével sikerül minden apróságon túltenni magunkat.
Infókat kapunk: sok fellépőt lemondtak. Vagy nem jönnek el kevesebb pénzért? Nem lehet tudni, de azt már rebesgetik, hogy nagy lyukak lesznek a színpadokon. Az árammal némi probléma adódik, akadozik az ellátás. Mindegy, mi megyünk és meghallgatjuk a Prosecturát, mert kell a vidámság az életbe.

Be is igazolódnak az elvárások: egy lelkes 50-60 fős tömeg vígan mulat a jobbnál jobb számokra, régiekre és újakra egyaránt, a sár már nem zavaró, a hideg még igen.

A koncertfüzetet böngészve rátalálunk a nap másik programjára is, ami a Testi Egyenleg Ska Kollektíva és az előttük fellépő Korai Örömben testesül meg, így át is fáradunk a rock színpadról a világzeneihez.
A Korai az Korai, nincs mit tenni, játszanak és táncolunk. Korai Örömöt nem szoktam kihagyni fesztiválokon, mert élőben csípem őket, felvételről – megmagyarázhatatlan okokból – egyáltalán nem tudom elviselni.
Mire végeznek, én már bemelegítettnek érzem magam egy kis skankolásra, ami a Testi Egyenleg alatt nem is marad el. És valahol ott a hidegben, ahol látszik a lehelet és a zenészek testének hő leadása, megjön az igazi fesztiválérzés. Nem a tömeg vagy a pia, hanem az a felszabadulás érzés. Sajnos gyorsan elmúlik, mert vége a koncertnek és menni kell a sátorba, hiszen izzadva ilyen hidegben tuti tüdőgyulladás lesz a vége.

A szombat nem indult olyan kilátástalanul, mit az előző nap. Napsütés, cirógató meleg, és egy róka… Igen, egy kis vörös bundás arrafele járkált, benézett néhány sátorba, ellopott az egyikből egy szendvicsekkel teli zacskót, ilyesmi.


Még nincs cigi, és töki pompos se, szóval megint marad a szendvics. Egy elég halovány próbálkozást teszünk a Balatonba való bejutásra, de hideg, így inkább visszakozunk a partra és újra jön az ulti. Lassan befutnak a telefonok, és az ismerősök, akik ma csatlakoznak hozzánk. Alakulnak a dolgok, van pompos és kinyit a cigis is, már csak a program a kérdéses.
Valamikor késő délután jön az infó: a mai fellépők jó része nem jön, a Depresszió (ezt nem is bánom) meg a Kaukázus (ezt nagyon bánom) elmarad. A rock és a világzenei színpadot lezárták, mert nincsen áram, a nézők létszáma a nagyszínpad körül nem haladja meg a 40főt.
Hirtelen ismerős hangok jönnek a nagyszínpad felől: a Malacka és a Tahó a színpadon. Ezt már nem értjük, de nem kérdezünk, bulizunk, és közbe jön az infó, hogy a Yellow Spots is itt van teljes felállásban, lehet, hogy később ők is játszanak a világzenein, de nem lehet tudni semmi konkrétat (sőt azóta se tudom, hogy akkor negyed kettőkor hajnalban jól hallottam e azt a 2 számot, amit akkor beállásnak véltem, de utána mégis valaki mások jöttek mire odaértem).

 


Hát jó! Akkor most legyen jó, ha már minden szétesik! A malacka nagyon jól sikerül, csak kicsit rövidre. De mindenesetre vicces volt, hogy a szomorú „metálarcok” is azért helyre-közre beindultak.
A végén a pult fele tartva azért egy picit sajnáltam azt a kb. 10 fős társaságot, akik egytől egyig Depresszió feliratú pólóba – a szülői felügyelet miatt – bambit kortyolgatva, szomorú arccal és napijeggyel ücsörögtek a padoknál az árnyékban.
Közben beindul a másik két színpad is, mi pedig koncertről koncertre sodródunk, de nem nagyon találjuk a helyünket. Minden zavaros, a fellépők sorrendje kezdési vagy befejezési ideje nincs meghatározva. Én személy szerint relatíve korán elvonulok aludni, hiszen holnap azét van egy hazaút is.

Összegezve: minden bizonnyal ez volt a Balaton Music Wave első és egyben utolsó megrendezése. A fellépők egészen jók lettek volna, de a káosz kialakulása miatt péntek reggeltől nem lehetett követni, hogy ki – mikor - hol játszik. A szervezők annyira bíztak a jó időben, hogy a délután 4kor kezdődő koncertek mellé semmilyen egyéb programot nem szerveztek. És lássuk be reklámja se nagyon volt ennek a fesztiválnak, akkor meg miért jöttek volna az emberek?
A wc-k és a zuhanyok száma erre az emberszámra megfelelő volt, de biztos kevés lett volna, ha tényleg bejön és egy csomóan eljönnek a fesztiválra.
Mi jól éreztük magunkat ebben a káoszban is, de ez nem a fesztiválnak vagy a szervezőknek volt köszönhető, hanem a társaságunknak. Véleményem szerint, ha az ember egy kempingezésnek fogja fel a dolgot, és nem fesztiválnak akkor bejövős kis történet volt.

Bár egy ismerősöm fogalmazta meg a legjobban: „ennyit fesztiválon még életemben nem aludtam”…



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.