galéria

kommentek

kategóriák

címkék

friss bejegyzések

A péntek délutánt és estét tökéletesen punk hangulatban töltöttem a SZIN-en, délután 5-től nagyjából éjfélig össze-vissza mászkáltam, meghallgattam vagy 5-6 zenekart, megittam vagy 8-10 sört, ennek megfelelően egyre kategorikusabbak lettek az értékeléseim, egyre nagyobb bölcsességeket mondtam, és egyre kevésbé tudtam járni. Rövid krónikában adok számot a zenéről és a hangulatról, először arról az időszakról, amikor még világos volt.

A SZIN egyik meghatározó eleme a napfény (Szegeden vagyunk, ugye) és az ebből következő borzasztó meleg. Ellensúlyozzák ezeket a sok fa és árnyék, a medencék, és a sör. Délután 5-kor viszont az A38 sátorban hiába volt árnyék és sör, a meleg győzött. Itt kezdtem a napot az Óriás koncertjének végével, és konstatáltam, hogy jobb ez a zene, mint azt én a videós számok alapján gondoltam: élőben nagyon energikusak, nagyon jól szólnak, és a trió-felállás azért minden kétséget kizáróan a legdögösebb formáció a világon. A gitár lendületét, a szépen csikorgó vagy mélyen dzsüdzsüző témákat gyönyörűen hangsúlyozza a basszus, és van az Óriásnak egy tök kellemes, sajátos szétdaraboltsága, sok kis megállással, a dinamika érdekes kezelésével. Az már az én személyes bajom, hogy valahogy nekem még mindig nem húz eléggé ez a zene, sokszor túl sok benne a téma, sokszor nem arrafelé megy az ív, amerre a fokozásoknak-visszahozásoknak igazán erőt adhatna. Ezzel együtt nagyon kellemes élményt nyújtottak, és a ’Fát dönteni’ élőben határozottan sokkal jobb, mint a videón-lemezen.

Lassan elindultunk a Pepsi színpad felé, ahol a Fabula Rasa kezdett épp beállni és aztán játszani; egy fa alatt üldögélve ittuk a sört és figyeltük a főleg árnyékban döglő embereket. Az a jó a fesztiválok délutáni-kora esti sávjaiban, hogy könnyedén leülhetsz még beszélgetni, elmehetsz a medencébe (ekkor már teljesen tele voltak a partfürdő medencéi), és már kellően összeszedted magad az előző napi másnaposságból ahhoz, hogy elkezdj inni. Én sajnos ebben az állapotban nem lelkesedtem túlságosan a népzenéért, vagy a népzenei elemekért, ezért (stílszerűen) mi is egy medencét céloztunk meg, mégpedig azt, amiben víz helyett a Fészek Klub színpada áll: itt játszott kizárólag Cult-számokat a Sonic Temple nevű formáció. A tribute-zenélésről már írtam, és itt is tapasztaltunk mindenfélét: a Cult a 90-es évek egyik legjobb rockzenekara volt, Ian Astbury a világ legjobb Morrison-imitátora, Billy Duffy pedig hihetetlenül jó és erős háromakkordos rakenrollokat tudott írni. A Sonic Temple is nagyrészt a Cult 90-es évekbeli termeléséből válogatott (a Love meg az Electric lemezeket még ideszámítva), és teljesen korrekten nyomták: csak hát az mindig ott van, hogy közel sem énekel mindenki olyat magabiztos, gazdag magasakat, mint Astbury, és a dobok igencsak szilárd négynegyedei mintha valahogy „kiegyengették” volna ezeknek a számoknak a lüktetését. Sőt, néha mintha késett volna a dob (vagy a gitárok gyorsultak volna, mind együtt). Ezzel együtt egy ’Wild Flower’, vagy egy ’Rain’, vagy egy ’Fire Woman’ mégiscsak nagyon megszólal, ha élőben játsszák, és az ember azzal indul tovább, hogy aztamindenit, kellene egy kis régi Cultot hallgatni.

A nagyszínpadi Erik Sumo koncert alatt ittam (asszem) a negyedik sörömet, és konstatáltam ismét, hogy Tövisházi Ambrus csapata nekem akkor is a lakodalmas alter kategóriájába esik, ha a fene fenét eszik is, és erre rá is játszik rendesen. Írjatok rendes szövegeket, írjátok meg rendesen a számokat, löktem a jótanácsokat folyamatosan, mert nekem úgy tűnik, ezek a dalok igazából egy-egy ötleten mennek el, és erre a legtöbbször kevés ráépíteni egy hangszerelést meg egy halandzsa-éneklést, akármilyen szép disszonáns gitárszólókat is teszünk bele. Értem én, hogy dinamika, örömzenélés, go with the flow, csak pont ezért nem bírom a jazzt sem, mert nem áll össze benne dalokká az előre menő dinamika, a váltakozó improvizációk, a technikai szépségek, az alaptémára való időnkénti visszatérés. Az Erik Sumo jól szól, de nem jó zene, vontam le sommásan a konzekvenciát egy kollégának, aki három gyerekkel érkezett: így estefelé a nagyszínpad előtt még simán volt hely a gyerekeknek homokozni és kergetőzni az apjukkal. És ez a jó a SZIN-ben, többek között: hogy medencétől homokig van minden, a háttérben meg zene, és olyan lassan berúgó punkok, mint én. A következő részben a sötétedés utáni fílingről számolok be.

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.