kommentek
galéria
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Szól a rádió?

DanubiusNem állíthatom, hogy szeretem a Sláger rádiót, de hallgatom, nem is keveset. Nem reggel, inkább este, hosszabb utakon, magyar zenés napokon. A rádió műsorvezetőitől kiráz a hideg, nagyon nem szeretem a szirupos, édibédi, hű de jókedvem van mindig hangokat, Bochkorékat meg simán meguntam már évekkel ezelőtt. Ettől függetlenül a Sláger rádió a leghallgatottabb az országban és vitán felül a legtöbbek által kedvelt rádió.
A Danubius rádiót már évek óta csak elvétve hallgatom, bár egy ideje a két szokásos reggelente hallgatott adóm mellé bekerültek, mint harmadik, pihentető, szórakoztató adó.

Minden fenntartásom ellenére azt gondolom, disznóság, hogy ezt a két rádiót kigolyózták a frekvenciákból. Különösen ilyen körülmények között. Persze bőven lehet, hogy nem tudok mindent, sőt ez biztos is, hiszen a híradásokból tájékozódom, mégis felháborítónak érzem a döntést.

Persze mit várna az ember az ORTT-től? Részemről, kijátszhatatlan pályázati feltételeket, egyenes, nyílt döntést semmiképpen.

Mondhatják persze azt, hogy ez egy verseny, a legtöbbet ajánló pályázó nyert, így megy ez kérem mindenhol. Nem szimpátia, tömegtüntetés dönt, hanem a pénz. Oké, döntsön a pénz. De akkor az első percben, mikor a csatorna alkudozni kezd a befizetendő összegről, illetve az első nap után, hogy késik a befiztéssel vegyél el tőle a frekvenciát.
Ha mindent a vállalása szerint teljesít, akkor ne piszkálja őket senki 7 évig, de ha csak kicsit is elmarad tőle, akkor vegyék el tőle a sugárzás lehetőségét és hirdessék azt meg újra mindenki számára.

Még valami, ha egy üzletben úgy lehet teljesíteni, hogy az árbevétel 50, illetve 55 %át be lehet úgy fizetni koncessziós díj fejében, hogy még nyereség is marad, akkor nem értem miért nem (országos) rádiókat akar létrehozni mindenki?
Aztán ott a hír arról is, hogy a győztes pályázók a hirdetési üzletágat kiszervezik, vagyis annak árbevétele egy tőlük "független" cégnél fog lecsapódni, azaz annak 50-55 %át nem kell befizetniük senkinek. Mellékesen jegyzem meg, a kiszervezéssel semmi bajom. Ami zavar az a mutyizás, a háttéralkuk rendszere, a hülyén összeállított pályázati feltételek kijátszása.

Mondom mindezt függetlenül attól, hogy simán van rá lehetőség, hogy az új tulajdonosok majd jobb, színvonalasabb, vagy csak nekem jobban tetsző műsort adnak majd. A későbbi teljesítmény nem változtat a tisztességtelen versenyen, a szabályok kreatív kihasználásán.

Ha tisztességes versenyben maradt volna alul a Sláger és a Danubius, akkor sajnálnám őket, de azt mondanám, ilyen az élet, győztek a jobbak több pénzt ajánlók.

De így?!?!?....

Kacsolódó linkek:

Bloggerek véleménye:



Eddig 12 komment érkezett ()

  • 1.  bakosb
    2009. 10. 28. 14:11

    Slágerrádió reakciója:

    www.slagerradio.hu/

  • 2.  Lam
    2009. 10. 29. 14:51

    Mindig mondtam, h a Sláger Rádiót kiirtanám és bemondanám a Tilos Rádióban. Annak, h a két legnagyobb szar rádióadó nem megy tovább, rossz vége nem lehet, legfeljebb az újak is ugyanilyen rosszak lesznek. De hátha nem.

  • 3.  teodora
    2009. 10. 29. 15:19

    egy vicces reakció:
    flux.hu/post/226038566/eladom
    az ügy hátterét én sem ismerem, de kétlem, hogy jobbak jönnek a helyükre. nincs igény.

  • 4.  Ana
    2009. 10. 29. 15:52

    fluxon borultam én is

  • 5.  borsó
    2009. 10. 29. 15:53

    Helyette hallgathatunk politikai beszélgetősműsorokat... szuper lesz...

  • 6.  wovbagger
    2009. 10. 29. 17:27

    nem értem, az igénytelenség csimborasszóiért miért kell sírni, és még bejegyzést is szentelni nekik?
    a mutyizás pedig sajna hungarikum.

  • 7.  automaton_aliza
    2009. 10. 29. 20:50

    Jól jártak. Legalább nem dőlnek be úgy, ahogy számos rádió 10-20 éven belül. :D Amúgy nem sajnálom őket. Mellékesen a Sztár Fm-et is megszüntethetnék már, mert kritikán aluli. :S

  • 8.  wetpaint
    2009. 10. 29. 22:40

    részemről a harang nem a rádiókért szólt.

  • 9.  teriszony
    2009. 10. 30. 19:32

    Érdekes... Anélkül, hogy véleményt nyilvánítanék a rádiókról: ha a 7 éves koncesszió alatt egy 200 milliós fix összeget és a bevétel bizonyos százalékát (tehát nem a nyereségét) ígérik az egyes adók, akkor miből gondoljuk, hogy az újonnan létrejövő, ultratrendi nevű Klassz, illetve Neo rádió árbevételének 50%-a több lesz, mint pl. a Danubius v. a Sláger bevételének 30%-a? Azért, lássuk be, hogy ez így nem nevezhető "többet ígérésnek". Ez leginkább egy lövés a sötétbe (a sötétből, ugye). Vagy én vagyok helikopter?

  • 10.  Gerusz
    2009. 10. 31. 3:17

    @teriszony: és az még a jobbik eset, ha a bevétel, aminek az 50%-át fizetik tényleg a valós bevétel lesz. Viszont remek kiskapura van lehetőség: sales house. Komplett laikusoknak: a befektetők két céget csinálnak, az egyik közvetlen a rádióért felel, a másik a hirdetéseket árusítja. A második szerződik az elsővel a hirdetések kiárusítására, valami nevetségesen alacsony összegért. De mivel a második cégben az elsőnek nincs tulajdonrésze (a közös tulaj nem számít), ezért annak a bevételét nem a rádió bevételének számítják. Így fognak lényegében befizetés nélkül sugározni.

  • 11.  teriszony
    2009. 10. 31. 8:44

    Na igen, ez való igaz, de függetlenül bármilyen kiskapuzástól sem érthető ez a döntés.

  • 12.  Picuj
    2009. 11. 04. 22:43

    2 gagyival kevesebb. Én a Rádió1-ért se hullajtanék könnyeket. :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.