galéria

kommentek

kategóriák

címkék

friss bejegyzések

Yello-koncerten voltam tegnap a svájci Kaufleuten lounge-klubban, ami ilyen, kissé "posh" hely, remekül illett az 50%-ban milliomos iparmágnásokat tartalmazó, elektronikus bandához :) A duó idén ünnepli fennállássának 30. évfordulóját, és nemrég jelent meg új lemezük Touch Yello címmel. Ez az album elég finom, kommerszebb alkotás, kevéssé jellemző rá a régi, kísérletezőbb, technós hangzás vagy a vicces ritmusok, halandzsák, de a tökéletes hangzásvilágtól valahogy mégis beleillik a repertoárba. Egy jazztrombitás (Till Brönner) és egy lágy hangú popénekesnő hallható benne sokat, mindeninek ajánlom.

Különleges alkalom volt ez az este, tekintve, hogy a banda nem egy koncertezős fajta, utoljára talán a Roxy-ban léptek fel 1983-ban, legalábbis arról született egy lemezfelvétel. Ám egy hagyományos fellépés, a füstgép ködében ugráló, nagypapa-korú sztárokkal nem nagyon illene hozzájuk, így másképp oldották meg a dolgot, a maguk újító, egyedi módján: virtuális koncertet adtak. Az elsőt Berlinben, a lemezbemutatón, az nagyszabásúbb volt, több élő fellépéssel, míg most hazahozták a programot Zürichbe, és a "turné" még egy állomást tartalmaz, november 30-án Bécsben. Utána pedig majd megjelenik DVD-n is. Trailer.

Miután elfoglaltuk helyünk a széksorokban, "előzenekarként" az új lemez énekesnője, Heidi Happy lépett színpadra. Egyre jobban bírom a hangját, olyan Norah Jones, Cat Power jellegű. Egy szál xilofonnal, majd pedig egy gitárral állt ki, és valami effekttel, ami visszajátszotta az első pár ütem düm-dümjét, aztán a másodikat, kánont énekelt saját magával, arra jött rá a fő vokál. Végül egy friss improvizációt adott elő, amivel a zenekart köszöntette, de csak sokadikra sikerült, mert mindig elröhögte magát, amúgy jófej. Ezután jött Dieter Meier megnyitóbeszéde.

A fő koncert egy komoly hangtechnikával megtámogatott, mozivászonra vetített, virtuális show volt, egy 3D-s mozgóképdizájnerrel közös alkotás, amibe a zenekar green box technikával került bele. Ők és a videós srác, Kevin Blanc voltak a "film" rendezői, amely videóklipek összefüggő sorából állt. (Yello-ék amúgy sem állnak távol a filmipartól, Borisnak köszönhető a Ford Farlaine filmzenéje, Dieter pedig maga is rendező.) De azért több volt ez, mint egy klipvetítés. A látványvilág is egybefüggővé tette, és a szereplők (a zenekar és a vendégzenészek) is "előadták" a dalokat, részint koncertfellépést imitálva. Másfelől a film főszereplője maga a koncertterem volt, ill. annak egy modellje, amely több klipben is felbukkant, néha amolyan űrhajóként repülve a virtuális térben.

Kicsit sajnáltam is, hogy szinte mindből megjelent már a banda weblapján valami részlet, sokkal jobban élvezték, akik most csodálkoztak rá ilyen nagyban. Még így is lenyűgözött azonban a képi világ, és az óriási, kristálytiszta HD felvétel, amelyet Red One kamerával vettek fel, és Final Cuttal vágtak a feliratok szerint. Nem tudom, hogyan csinálták, de pusztán a felbontástól, a tiszta képtől (a hozzáillő hanggal) még a 65. évét taposó Dieter Meier 5 méteresre nagyított arca is lenyűgöző látványt nyújtott, a barázdákkal teli, táskás szemeivel (amik már photoshop-gyanúsan csillogtak). Na, meg olyan szeretetreméltó arcok, hogy nem csoda. Jópofa pofákat vágtak.

Sikerült a közönségnek is koncerthangulatba kerülni, nem volt egy csendes előadás, sokan nevettek, ujjongtak, volt pár ittas rajongó is :), a számok végén taps. A videók vicces és látványos jelenetekkel teliek, de némelyikben mélyebb mondanivaló is rejtőzik. A legnagyobb siker talán a Tangier Blue volt, amiben a kiszőkített Boris egy tarka virágtengerben úszik. A készítő, Kevin Blanc főműve szerintem a The Eye lemezről átvett Tiger Dust c. dal klipje lehetett, mivel a srác valamiféle kockafétisben szenved, ezt is ő csinálta. Íme:

Szögletes hasábokból nem volt hiány a Bostitchban se, amely a zenekar első slágere még 1980-ból, de felkerült az új lemezre is modern változatban. A mindennapi robotról szóló számban virtuális hasábokat rakosgattak főhőseink (tisztára az Egészséges erotika ugrott be róla a ládákkal). Az új albumról 8 dal szerepelt a 11-ben. A végén pedig jöttek a tuti sikerszámok, az Oh Yeah és a The Race, a régi klipek is belekeverve, de főleg digitális effektekkel. Remélem, blurayen is kijön az anyag, mert sokat dobna az élményen. Amit talán hiányoltam, és még élőbbé tette volna a koncertet, ha megcsinálják 3D-be (bár ez gondolom, nem olyan egyszerű), igaz, még így is nagyon térbeli lett, szinte kiugrottak a valós szereplők a virtuális háttérből. A buli végén pedig ténylegesen is megjelentek a függöny előtt, immár Borisszal együtt, aki nekiállt zsebkamerájával a közönséget fotózni, majd pedig bemutatták a svájci tévénél dolgozó fiatal rendezőt is, illetve feljött a színpadra Dieter fia és Boris lánya, mivel az egyik klipben szerepeltek a gyerekek. (Videó) A buli után a klub partizós termében lehetett dizsizni, a DJ-k egész éjjel Yellot nyomattak. Rajongóknak melegen ajánlom a bécsi "koncertet", érdeklődőknek a klipeket és a közelgő DVD-t, mindenki másnak pedig a zenekar teljes munkásságát.

Eddig 4 komment érkezett ()

• 1.  Picuj
  2009. 11. 04. 17:31

  Őő izé írtad hogy kommenteljünk. :D Jó kis beszámolót írtál, bárcsak én is ott lehettem volna! Yello 4 ever!

• 2.  suggestic
  2009. 11. 06. 10:53

  Á nem vagyok irigy rád! Á nem... :)

  Bécsbe akarok menni!

• 3.  teodora
  2009. 11. 06. 10:55

  javaslom :) busz is jár, nincs messze.

• 4.  Nándi
  2009. 11. 07. 10:32

  Pazar!Én 80ota vagyok YELLO fun,és köszi a beszámolót,nagyon "irigy"-nek érzem magam...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.