galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Svájcban járt a Beatrice

Váratlan és kellemes meglepetésként ért a hír, hogy NagyFeróék Zürichben játszanak, a koncert március 6-án volt a Dynamoban, egy kissé húzós, 55 frankos belépő mellett, de nem hagyhattam ki, ha már itt vagyok. Nemcsak a buli volt meglepő, hanem a fellépés nívója is, komoly, teljes-zenekaros, hosszú koncertet adott a Ricse a főleg magyarokból álló, min. 100 fős közönségnek. Még a büfé is magyar volt, zsíroskenyérrel és házipálinkával. Az érdeklődők egy részén látszott is, hogy inkább a magyaros ízek, mintsem a rock'n roll miatt jöttek, de azért egy-két autentikus baboskendőt is lehetett látni.

9 körül lépett a zenekar a színpadra, a doboknál Nagy Hunor Attila, a gitáros Magasvári Viktor, és Laczik Fecó basszer. A csapat épp az elmúlt hónapok során karcsúsított erre a felállásra. Egyből belecsaptak, "Támadás, egy kettő három!".. Majd valami komoly tévéstáb is felbukkant, és jött A boldog szép napok c. sláger. A set igazi csemege volt, régi Bikini dalokkal, és talán a külföldi magyarok kedvéért is, főleg a nagy, klasszikus számok mentek. Szinte minden volt, amit kívántam volna, a kötelező slágereken túl is. A Bikintől a Lángosképű, Nem leszek sohasem, Mielőtt elmegyek c. dal csendült fel, a jó két tucat szám közt, amelyeket a ráadásban ismét A boldog szép napok zárt.

A koncerthelyszínen már többször jártam, így az nem lepett meg, hogy jól szólt a technika, viszont a zenekar részéről ezt is a pozitívumokhoz kell sorolnom, mármint a jelenlegi hangszerelését a daloknak: dögös. Viktor nagyon penge gitáros, ezzel talán tisztában is van, nem fogta vissza magát a szólózás és pózolás terén, de szerintem mindegyik zenész profin helytállt. Beleértve Ferót is, aki nemcsak frontemberként, vagy mint "jelenség", hanem mint énekes is hozta a (jó) formáját. A hallgatósághoz is kedves volt, behajolt a sok fotózkodó csajszi mellé, megteremtette a kellő hangulatot, viccelődött stb. Külön örültem, hogy a dalok tematikáját érintő kommentárokon kívül nem politizált sokat. Volt mindenféle intermezzó, és persze, egy svájcisapka is előkerült. Jó két órát játszottak, remek hangulatban. Itt van egy kis videó-összeállítás.



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.