Maradék nap, borongós nap, nem kell senkinek - optimisták, alkoholisták, bulisták, levelező-listák, tartsunk össze! Idén ez az utolsó alkalom, még egy hetednyi a lehetőség arra, hogy bármit megtégy mit elterveztél, mert ezerszász hogy elterveztél, ezért kell elszántnak lenni, hisz az esélyen kívül, hogy ezévben a Szigeten még úgy alakulhat s megtörténhet, egyebet veszteni mást nem lehet.
Eszerint/ehhez képest már a folytatás is múlt idő, de az ezt beszámoló csak jövendő - sajnálom, dolog van-, várni jó.
Kezdetek óta érlelődik bennem a kérdés, hova tűntek a lejmoló pánkok, hova tűnt démon *ill a berek? Mifene történt a „van egy kis apród?”, „nincs egy szál cigid” lepusztult kultúrszcéna prezentásaival? Mi teteje volt tükör előtt már hetekkel ezelőtt begyakorolni a szenvtelen-modortalan „van. de nem adok!” rigmust, ha ezek dinoszaurusz módjára kihaltak? Vagy élnek Hevesen, mint Marci fényesen? Ez itt nekik túl igényes/igénytelen?
Pár csendes sátor hever csak a száműzött külső parton, sorsába egykedvűen belenyugodva, rászorultságukból elit különítményt kovácsolt a rongyos élet, a napi ötrongyos szituáció.
Vasárnap, ünnepnap, elvben de csodás; illusztris vendég vagy déli báblátomás tévedt ki a Sziget porába, mint 3 éve és 11 napja, mikor sorsfordító mód kezét kezembe először rakta, engedni nem akartam, sőt ma se tenném, de mert 3 év és 12 napja él, több sebből szökik a vér gyengén, mert kinek penge a nyelve, az karcol, békeidőben is diplomata/nítva harcol és sért, Ő, mód, szer, esen/dőn készít fel a Teremtő, gyökeres változásra, avagy kontraügyi bemozdulásra.
Bénító iszaptenger húzódzkodott elmém gyönyörködtetően súlyos gondolatcsíráira, noha fogantatásukkor paszulyerdőként képzeltem el általános képességeik okán járó sorsuk, melyet itten aprítok fel Nektek, drága blog-olvasó gyerekek, tűzifára-gyufaszálra. Se baja puska, várok a tisztító apályig, addig’len játsszunk játékos játékot s vicceset. Időutazásost!
Szavaim elé keresem a helyesen leíró jelzőt, örvendek ha találom, de egyre s inkább nem sok jóval kecsegtető koncepciónak tűnik ama elgondolás, hogy a napszámos lehetőséget félredobva, Sziget-bejegyzéseim színsémát vegyenek fel. Zöld hetijegyes színtévesztőként szinte várható volt, hogy előbb-utóbb bebukom, de hogy a szürke barát, már tudom.
Néhány kósza gondolat és képi kifejezőeszköz engedtessék még meg nékem csatolandó a csütörtököt mondókhoz, hisz részletekben rejlik a hitelesség és körítésben úszkál az általánosság, avagy felszínre vetett betűtészta a szó, lében áztatott liszt-tojás-só a falat; le a tét, fel az emelő, csak sorjában.
Magenta vagy? Újabb szalagok hullnak sárba porba, a T-modell kiköszön, int egy búcsút, egy csütörtöki napig végre Comolyan vette mindenki, míg csak tartott a tánc, az őrület, a csábító rituálé. Erős volt, ahogy egy második napnak lennie kell. Nagggyon erős!
Keresztfákon sétál tip-top, apró cicaléptekkel egy fekete macska a vasúti sín nyomvonalát követve.., neki már négy lába van, elveszett, már megveszett? Még csak 1 napon vagyunk túl, még csak 1 ködös-különös éj kísért, egyszerű még az ébredés; három, kettő, 1, beszámoló - még nincs indok, még nem marad el.
Tény mi az, meg mit mondok, eljött a Nap, 7-re mond a gondnok, fel... s leviszi a szemetet. Majd jön, csak búcsúzik 'ill és' kámforrá válva kidzsal a Szigetre azt ottragad, mert megérinti a fesztivál, a hangulat, az érzés, s az asszonyra nem hasonlító álmai nője azúri vendégkörből. Csak úgy véletlenség, nem tehet róla, összehozza őket a tömeg s vonzás, és a közös balsors így fordul jobbra.
Utolsó hűvös este, mikor nem szól sátram falán innen a tam-tam, s az ember gyermeke nem császkál kocsmáktól színpadig, napi betevő móka után kutatva. Órák kérdése az egész! [...] Figyelő szemem rajtatok, bekészültem.