kommentek
sziget képek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Péntek VOLT - 3 nap

A napban az egyetlen fix program a Haydamaky volt, akikről pont annyit tudtam amennyit a programfüzet elárult, de akiknek 10 perc elteltével már rajongójuk is lettem. Minden fesztiválon akad egy egy koncertes nap, nekem ez idén sopronban pénteken VOLT.


Fesztiválfelező csütörtök a VOLT-on

Kánikula, hangos koncertek, kiváló dj szettek és igazi fesztiválhangulat jegyében telt a VOLT csütörtöki napja, mely által elérkeztünk a fesztivál félidejéhez.


Civilek VOLTunk - 2 nap

A második nap délutánját a VOLTon is a civileknek adjuk. Csak egyszer kell rákattanni valahol a civil sátrakra, hogy aztán soha többet ne akarja kihagyni őket az ember. 
Ütköztünk macinak, jártunk láthatatlan színházban, kereskedtünk méltányosan, teszteltük egészségügyi tudásunkat, teszteltünk a tiszta levegőért, bekukkantottunk a sopronkőhidai börtön sátrába, megnéztük milyen is egy hamis Levis 501es, játszottunk az itthon.hu buszánál, gyűtöttünk matricákat, majd a végén a nem csekély zsákmányt beadtuk a csomagmegőrzőbe, hogy nyugodtan csápolhassunk Billy Idolnak és táncohassunk a Quimbyre.


Rövid VOLT - 1 nap

Késve érkezem, dúdoltam enyhe módosítással az Edda dalt, miközben az első lépéseket tettem a nagykorúság küszöbére érkezett 18. VOLT fesztivál területén. Rocklegendák napja, ezt ígérték nekünk az első napra, Eddával, Omegával és Tankcsapdával, ráadásként pedig kaptunk hozzá igazi családi napot, gyerekekkel, piknikkel, csak az óriás csúszdák hiányoztak.

 


Sopron, megjöttünk! - Fesztiválnyitás a VOLT-on
v1k | 2010. július 1. 18:02 | VOLT Fesztivál | beszámoló, fesztivál, V1k, Volt 2010 | 1 komment

Megnyitotta kapuit a nyugati országrész méltán híres fesztiválja a látogatók előtt: a keddi bemelegítő napon a szervezők a bérleteseknek kedveskedtek, így aki a hosszabb tartózkodásra voksolt, már június 29-én tesztelhette a jéghideg Sopronit, és a színpadok közötti kóborlást.


Légúttisztítás és dehidratáció a VOLTon

Ami a sztároknak jár

Van, aki csak egy bizonyos típusú limuzinban hajlandó utazni a bécsi reptértől Sopronig, hozzá rendőri felvezetéssel, más beéri négy üveg ásványvízzel. A június 30-án startoló VOLT sztárjai már készülnek Sopronba.


10, 9, 8 .... VOLT Fesztivál!
v1k | 2010. június 20. 22:52 | Ajánló , VOLT Fesztivál | | még nincsenek kommentek

Elkezdődött a visszaszámlás: már csak 10 napot kell kivárniuk a lelkes hazai fesztiválozóknak, és megnyitja kapuit Nyugat- Magyarország kincsesdobozásban, Sopronban a 18. VOLT Fesztivál. A tavalyi 79 ezres látogatószám alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy hazánk legnépszerűbb és legnagyobb  vidéki fesztiváljára váltja meg idén a jegyét az, aki beírta partynaptárába a négy napos eseményt.


Zsúfolt május, sűrű nyár

Jobban május nem is indulhat, mint egy elsejei Tabánnal és másodikai óbudai Quimbyvel. Hosszú tél után az első szabadtéri koncertek, a mámor maga. Ráadásul május az a hónap, mikorra már összeáll a nyári menetrend és bár arról még fogalmam sincs, hogy a család mikor, miből és hová megy nyaralni, de azt már tudom, hogy milyen zenei események nem múlhatnak el a jelenlétem nélkül.Részletek a hajtás után.


Prodigy a VOLT-on!

prodigyJúlius első  hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a THE PRODIGY, a KRUDER & DORFMEISTER páros és a HAYDAMAKY is fellép a VOLT Fesztiválon.


A nagyszínpad nagyfőnöke: Bóna Márk, a VOLT nagyszínpad színpadmestere

Ha az ember egy fesztivál valamelyik színpadán fellépő zenészekkel szeretne interjút csinálni, legelőször is a színpadmesterhez küldik. Ez az elhivatottság első tesztje, mert a színpadmestert nagyon nehéz elérni, pláne egy nagyszínpadon. A VOLT-on beszélgettünk a nagyszínpad színpadmesterével, Bóna Márkkal arról, mi is az ő feladata, akadnak-e gondok rajongókkal, és kit várt legjobban a fesztivál vendégei közül.


volton innen, VOLT-on túl
apuska | 2009. július 7. 17:23 | VOLT Fesztivál | apuska, fesztivál, VOLT 2009 | 1 komment

Éleződő fesztiválszezon, fogyatkozó FOO-fighters csapat - csupán a keménymag maradt, kinek volt még „kedve” kicsengetni a VOLT-ra újabb kemény magyar forintokat. De hol ennyi a program és ennyi a nép? Ott sokért is jelen apuska. Hiszen több régi VOLT-ról ismerős arc (oda-vissza) nagyon hiányolta.

 


Kommersz, mint egy zombifilm: Marilyn Manson a VOLT-on

Ha valaki nem egyházi tisztségviselő vagy Szikora Robi, az biztos, hogy nem ijed meg Marilyn Mansontól. Ha valaki nem elvakult anitkonzumerista, biztos, hogy a 'kommersz' szót nem csak káromkodásként tudja értelmezni. Manson új lemeze effektekkel kicsit megpörgetett poplemez, és mint ilyen, kommersz is, meg még élvezhető is. Lehetett volna ilyen a fellépése is, de nem volt.


Folk-hip-hop: Suhancos a VOLT-on

Immár harmadik esetben igazolódott be, hogy amit nem hallgatok meg lemezről, azt meg tudom hallgatni élőben, és még élvezem is. A Suhancos már a harmadik féle hip-hop variáció volt, amit megnéztem a VOLT-on, és nagyon kellemesnek találtam.


Minden véget ér egyszer: az utolsó nap galériái

Minden jónak vége szakad egyszer, így a VOLT fesztiválnak is sajnos. De nem kell csüggedni, hiszen egyrészt már nincs egy hét sem a következő nagy őrületig, de addog is itt vannak a fotók, amiket érdemes átböngészni, ki tudja, lehet épp ott látod meg azt lányt/fiút, aki meghatározhatja az életed! Képekre fel!


Piros sapkában a sárban: a Limp Bizkit a VOLT-on

Élmények egy olyan koncertről, amiért hajlandó voltam leutazni Sopronba és vissza. Ez önmagában még nem nagy durranás. De ha belevesszük, hogy a Limp Bizkit az egyik legkedvesebb együttesem, és amúgy meg melóból VOLTam, majd VOLTról melóba vissza, akkor már érdekesebb. De arról majd egy másik bejegyzésben inkább. Most szorítkozzunk szigorúan inkább arra, hogy mekkora királyság volt a Limp Bizkit a VOLT nagyszínpadi koncertje.


Hogy VOLT!

Teltházas zárónappal felülírta a tavalyi látogatói rekordját a VOLT. A zárónapon 25 ezren, a négy nap alatt 79 ezren szórakoztak a Hűség Városában. Béke és nyugalom volt jellemző a fesztiválra s a látogatók 1200 életet is megmentettek.


Percről percre a VOLT Fesztiválról

Véget ért maratoni élő közvetítésünk a soproni VOLT Fesztiválról! Picit rápihenünk, és hasonló lelkesedéssel folytatjuk a Balaton Suond fesztiválról is a közvetítést. Száguldó riportereink biztonsági őröket nem ismerve rohannak majd, hogy a legfrissebb pletykákat, eseményeket tolmácsoljátok nektek itt, és Twitteren is!


Fényenegiával működünk - 2 napom a VOLT-on

A Volt idei slágeritala kétség kívül a FÉNY. És mint olyan, meghatározta az egész fesztiválhangulatot, ami a mi kis Glastonburynkben amúgy is fantasztikus. 2 napig sikerült az említett ital szponzorációjában a fák alatt pörögnöm, forróságban, esőben, sárban, partyszerkóban, és pizsamában. Nézzük, mik is VOLTak.


Árríbááá! - Che Sudaka a VOLT-on

A Che Sudaka 2 FÉNY után a Volton zseniális. De fények nélkül is imádnád, mert nem lehet őket nem szeretni. Én konkrétan minden koncerten újra szerelmes leszek. Beléjük, a zenébe, az energiába és abba az egészbe amit magunk között csak úgy hívunk "CHE-SU-DA-KA effekt".


A hangya és a tankok: Tankcsapda a VOLT-on

A sátrunk előtt reggel egy hangya igyekezett egyenes vonalban a járda felé. Aztán ott elkanyarodott. Csak a vak nem látta, hogy az esti Tankcsapdára megy a nagyszínpadhoz, hogy jó helye legyen. Ez az ő története.


Régebbiek | Végére »