galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
De a metró csak nem jött…

A nagy nemzeti dráma után a nagy nemzeti operát is megnéztem Gyulán, szintén Vidnyánszky Attila rendezésében.


A színészi helytállás próbája

Barátom mondta: „Nekünk magyaroknak van három drámánk, és mind a három játszhatatlan. Másoknak Shakespeare jutott, nekünk pedig ez a három dráma. És ez így van jól!”


Utazás földön és időben

A mester utolsó műveiben már nem vacakolt. A Téli rege magától értetődően történik Szicíliában és Bohémia tengerpartjain, a történetből pedig úgy kimarad tizenöt év, ahogy illik. Kit érdekel, amikor mindezt a japán Ryutopia Nó Színház előadásában láthattuk Gyulán.


Hamlet, a nárcisztikus muflon

Elképzelni sem tudom, hogyan kerülhetett a Balett Troupe Croatia Hamlet előadása potom ezerötszáz forintos helyárral a Shakespeare Fesztivál előadásai közé. Sokáig tartottam magam, tisztelve a köröttem ülők félájult csodálatát, a klasszikus balett hagyományait, de miután véresre harapdáltam a számat, feladtam a küzdelmet és eléggé elítélhető módon végigröhögtem az előadás második felét. Ezzel azt kockáztatva, hogy az előadás végén lelkesen tapsoló matrónák legyezőikkel agyoncsapnak.


Hajnali taps az utcán

A helyzet az, hogy én továbbra is elfogult vagyok, Eimuntas Nekrošius eddig bármit hozott Gyulára, én boldogan és elégedetten álltam fel az előadás után, feltöltődve, de már arra várva, mit hoz a jövő év. Nem igazán érdekel, hogy mit mondott az első szünetben egy filmrendező, hogyan értékelt a végén a kritikus, s milyen szavakkal dicsérte az előadást másnap délelőtt a várfürdőben kedvenc színészem. A gyulai utcán hajnalban spontán éledő taps, a litván színészek ilyen őszinte elismerése igazolja elfogultságomat.

 


Shakespeare Woodstock

Egy hippi kisbusz, nádfal háttérnek, fiatal színészek farmerben, a gyulai tószínpad, és a vártnál sokkal több érdeklődő. A londoni Shakespeare's Globe Theatre társulata a Rómeo és Juliát játszotta kedden késő délután.


III. Richárd a korbonctanon

Ha nem lett volna éppen elég baljós Carmencita Brojboju díszletvilága a gyulai várban, ha valaki nem borzongott volna a levágott fejek és torzók látványától, annak segített az előadást végig kísérő vihar előtti szél hűvös érintése és a vár falait körbecikázó villámok látványa.


Szeget szeggel

Akkor most ide, bele a Volt bejegyzések közepébe. Mert Gyulán előadás volt, Shakespeare Fesztivál, Szeget Szeggel, a Craiovai Nemzeti Színház tolmácsolásában.


The time is out of joint

Az idő kificamodott.

A HAMLET.WS jó választás volt annak a mintegy száz nézőnek, aki Gyulán kíváncsi volt a Shakespeare Fesztivál nyitóelőadására.


Lent Délen 3.

Shakespeare Fesztivál

Gyula 2008. június 30.- július 12.

„De Nekrošius valami egészen mást játszik neked. Nem könnyű feladat ezt a több mint négyórás előadást megemészteni, végig ott lenni, megélni a saját Othellodat. Mert Nekrošius erre ad lehetőséget, ha képes vagy rá, hogy a zenével, mozgással, játékkal felduzzasztott darab üzeneteit befogadd, úgy, ahogyan te gondolod, éld meg magad, éld át magad. A Hamlet és az Othello már megvolt. Jövőre csak a Macbeth maradt, bízol benne, hogy elhozzák Gyulára. De ha nem, tudod már, bárhová képes vagy elutazni ezek után.”

Shakespeare Fesztivál


Ez is színház, de milyen jó…

Vidnyánszky Attila szűk családi körben, színészek, technikusok, a gyulai szervezők és néhány barát jelenlétében a vár színpadán születésnapi köszöntőt tartott. Valóban, a próbák alatt néhány szereplő idősebb lett egy évvel. De jelképes köszöntő is volt ez. Köszöntötte az anyagi okok miatt „kettészakadt” Beregszászi Színház újjászületését is.

Szigligeti Ede: Liliomfi – vígjáték

A Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös bemutatója


Jelenteni sietek bús szívvel ezt a bús történetet!

„Ha e nő tőlem elvadult sólyom:
Egy füttyel a szélnek bocsátom őt,
Sorsára bízva!”
W. Shakespeare: Othello
Rendező: E. Nekrošius
A litván Meno Fortas előadása – Gyula

Elmuntas Nekrošiusról nem tudok csak elfogultan írni, mint ahogyan tettem ezt éppen egy évvel ezelőtt is.


Ma a királynak lesz itt mulatsága

"Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár..."

A Bárka Színház előadása - Gyula
Rendező: Alföldi Róbert
 


Shakespeare Fesztivál
p_janos | 2007. július 4. 19:20 | NemFeszt | Gyula, P janos | 4 komment

"A Lear-tradíció kopernikuszi fordulata - mint annyi minden más - Peter Brooknak köszönhető. Negyvenöt évvel ezelőtti stradfordi rendezése, amelyet két évvel később Budapesten is látni lehetett, máig etalon, és ebből a szempontból közömbös, hogy a mai rendezők éltek-e már akkor. Van, amit nem kell látni ahhoz, hogy megkerülhetetlen legyen. Brook a vattaszakállas öreg király meséjét az egzisztencia drámájává, a létében fenyegetett ember metaforájává tette (...)." Koltai Tamás, Élet és Irodalom

 


Nekrošius Hamlet
p_janos | 2006. július 17. 15:14 | NemFeszt | Gyula, P janos | 2 komment

William Shakespeare: Hamlet – Gyulai Várszínház

Shakespeare Fesztivál

És csak ültek az autóban, néztek hosszan előre. Nem szólt senki, lassan hajnalodott. Négy óra alatt oly távoli lett minden, amit színházról, színjátszásról, Hamletről gondoltak. A szélvédőt lassan borították el az öngyilkos, apró bogarak. Pihent az ablaktörlő. Éjjel kettő után máshová érkeztek, mint ahonnan délután elindultak.