galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Szaxofon, tangóharmonika, cimbalom

Pontosan harminc éve pokróccal és hátizsákkal érkeztem Szegedre, az IH színpadán az akkor harminc éves Szaniszló János zenélt. Könnyed fejszámolás; a zongorista idén hatvan éves. Én Szegedre költöztem, hátizsákra már nincs szükségem. Az apropó a Jazz Napokon a kerek számokon túl, hogy a rendezvény nyitó zenekara éppen a Szaniszló Quintet lesz. A szegedi csapat mellett ütős a magyar felhozatal, Bacsó Kristóf zenekara után vasárnap színpadra lép Dresch Mihály, aki mellett cimbalmon Lukács Miklós, tangóharmonikán David Yengibarjan zenél. Jómagam csak erre a koncertre is váltanék jegyet.


Hosszú, lassú ügetés

Elsőre úgy gondoltam, „vérbe mártom” tollamat, mert a Vágtázó Életerő szegedi koncertjét szervező csapat sajtóellenes hozzáállása kicsit megkeserítette a lelkem. De Csillagászék közel százötven perces produkciója után nem tehettem meg. És ha a szervezők igazi célja a koncert eltitkolása volt, az bizony tökéletesen sikerült. Nagyon gyors közvélemény-kutatás kideríthette volna, hogy a száznál alig több érdeklődő egyáltalán honnan tudhatta, a Vágtázó Szegedre érkezik.