galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Utazás földön és időben

A mester utolsó műveiben már nem vacakolt. A Téli rege magától értetődően történik Szicíliában és Bohémia tengerpartjain, a történetből pedig úgy kimarad tizenöt év, ahogy illik. Kit érdekel, amikor mindezt a japán Ryutopia Nó Színház előadásában láthattuk Gyulán.


Hamlet, a nárcisztikus muflon

Elképzelni sem tudom, hogyan kerülhetett a Balett Troupe Croatia Hamlet előadása potom ezerötszáz forintos helyárral a Shakespeare Fesztivál előadásai közé. Sokáig tartottam magam, tisztelve a köröttem ülők félájult csodálatát, a klasszikus balett hagyományait, de miután véresre harapdáltam a számat, feladtam a küzdelmet és eléggé elítélhető módon végigröhögtem az előadás második felét. Ezzel azt kockáztatva, hogy az előadás végén lelkesen tapsoló matrónák legyezőikkel agyoncsapnak.


Hajnali taps az utcán

A helyzet az, hogy én továbbra is elfogult vagyok, Eimuntas Nekrošius eddig bármit hozott Gyulára, én boldogan és elégedetten álltam fel az előadás után, feltöltődve, de már arra várva, mit hoz a jövő év. Nem igazán érdekel, hogy mit mondott az első szünetben egy filmrendező, hogyan értékelt a végén a kritikus, s milyen szavakkal dicsérte az előadást másnap délelőtt a várfürdőben kedvenc színészem. A gyulai utcán hajnalban spontán éledő taps, a litván színészek ilyen őszinte elismerése igazolja elfogultságomat.

 


Shakespeare Woodstock

Egy hippi kisbusz, nádfal háttérnek, fiatal színészek farmerben, a gyulai tószínpad, és a vártnál sokkal több érdeklődő. A londoni Shakespeare's Globe Theatre társulata a Rómeo és Juliát játszotta kedden késő délután.


III. Richárd a korbonctanon

Ha nem lett volna éppen elég baljós Carmencita Brojboju díszletvilága a gyulai várban, ha valaki nem borzongott volna a levágott fejek és torzók látványától, annak segített az előadást végig kísérő vihar előtti szél hűvös érintése és a vár falait körbecikázó villámok látványa.


Szeget szeggel

Akkor most ide, bele a Volt bejegyzések közepébe. Mert Gyulán előadás volt, Shakespeare Fesztivál, Szeget Szeggel, a Craiovai Nemzeti Színház tolmácsolásában.


The time is out of joint

Az idő kificamodott.

A HAMLET.WS jó választás volt annak a mintegy száz nézőnek, aki Gyulán kíváncsi volt a Shakespeare Fesztivál nyitóelőadására.


Lent Délen 3.

Shakespeare Fesztivál

Gyula 2008. június 30.- július 12.

„De Nekrošius valami egészen mást játszik neked. Nem könnyű feladat ezt a több mint négyórás előadást megemészteni, végig ott lenni, megélni a saját Othellodat. Mert Nekrošius erre ad lehetőséget, ha képes vagy rá, hogy a zenével, mozgással, játékkal felduzzasztott darab üzeneteit befogadd, úgy, ahogyan te gondolod, éld meg magad, éld át magad. A Hamlet és az Othello már megvolt. Jövőre csak a Macbeth maradt, bízol benne, hogy elhozzák Gyulára. De ha nem, tudod már, bárhová képes vagy elutazni ezek után.”

Shakespeare Fesztivál


Jelenteni sietek bús szívvel ezt a bús történetet!

„Ha e nő tőlem elvadult sólyom:
Egy füttyel a szélnek bocsátom őt,
Sorsára bízva!”
W. Shakespeare: Othello
Rendező: E. Nekrošius
A litván Meno Fortas előadása – Gyula

Elmuntas Nekrošiusról nem tudok csak elfogultan írni, mint ahogyan tettem ezt éppen egy évvel ezelőtt is.


Ma a királynak lesz itt mulatsága

"Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár..."

A Bárka Színház előadása - Gyula
Rendező: Alföldi Róbert