kommentek
galéria
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Sziget hétvége (4-5)

Szombaton végre már a kora délután a Szigeten talált, civilezés, zsákmány gyűjtés, hogy aztán vasárnap hétfőn hajnalban egy csinos kis pakkal lépdeljek kifelé a K-hídon, mondogatva, hogy viszlátviszlát.

Szombaton és vasárnap a játékoké és a látványé, a megvalósult álmoké volt a főszerep, kis zenei körítéssel.


Sziget galéria

 

 

Sok-sok kép a Facebook oldalunkon, csak nektek!

 

 

 


A Skunk Anansie-től Belleville-ig

Általában a harmadik nap táján érint meg a kétségbeesés és kezdem magam reménytelenül űzött vadnak érezni. Rohamosan fáradó űzött vadnak. Mert már csak két nap marad és annyi minden van még a koncerteken felül is amit látni kellene, hogy az ismerősökkel való iszogatásokat már ne is említsem; és mert a harmadik nap már az ötödik és a lábak, no meg - az én koromban - a derék egyre hosszabb pihenés után áhítozik! De ez a harmadik nap kifejezetten kegyes volt az áhítozókhoz, minden könnyelműt, aki azt hitte, hogy büntetlenül hagyhatja ki a Skunk Anansie koncertet vetítést bámulva szögezett a székhez a VIP-ben.


A Metal színpadtól a Magic Mirrorig - Sziget 2.nap

Csütörtök volt a nap, mikor mind a Nagyszínpadot, mind az MR2 színpadot sikerült elkerülni, bár ez a kerülés a Nagyszínpadra szinte egész héten állt, két koncert kivételével. De azokról majd később.

Pedig az MR2 kifejezetten tervezve volt a második napra, elvégre Plútóval kezdtek, akikre egész kellemeset táncoltunk legutóbb a Gödörben, meg volt Intim Torna Illegál és az est fénypontjaként Kiscsillag is.

Hogy akkor merre jártunk? A hajtás után elárulom.


Pozitívba fordultunk

Hű! Sokan vagyunk! - gondoltam többször is, pedig az első napok a Szigeten általában szellősek. Általában, de nem tegnap, különösen nem a Motörhead és a Quimby koncerten. Ráadásul még a Settenkedőkkel is találkoztunk.

Beszámoló az első pozitív napról a hajtás után.


Felemás nulla

Prince és Leningrád, ez volt a terv a nulladik napra, az MR Szimfonik Live, sajnos terv szinten sem fért be és a valóságban is kimaradt, pedig aki ott volt azt mondta, fantasztikus koncertet adtak. Nos, ezt én nem tudom, csak azt, hogy milyen volt Prince két órán keresztül és a Leningrad az utolsó fél órában.


mínusz Egynek jó?

Vegyes érzésekkel hagytam el a Szigetet a mínusz egyedik nap éjszakáján, nem sokkal éjfél előtt. Előzetesen nem volt bennem különösebb lelkesedés a Gesztivál iránt, de jó szórakozásra azért számítottam. Ehhez képest gagyi fluortominak öltöztetett zenészek és táncosaik nyomták az arcomba a menő mulatóst és a retró technót. Na jó, a Jazz+Az kivételével, mert ők és Dés László jók voltak. Na de a többi?


Sziget számokban

McDonald's és szuper luxus wc a Szigeten, ez utóbbi - természetesen - nem nekünk, földi halandóknak szánva. De míg Prince plazma tévét bámulva könnyíthet magán, addig mi nyomhatjuk befelé a Big Macet. A kommersz diadala, vagy egy minden eddiginél nagyobb és jobban felszerelt Sziget? Szerinted mi lesz itt?


Prince és Leningrad - jóval több, mint nulla

A nulladik nap, és talán az egész Sziget, legnagyobb durranása kétségkívül a Prince koncert lesz. Már jóval 7 óra - a műsorrend szerinti kezdési időpont - előtt hatalmas tömeg várható a Nagyszínpad elé.

De ha lennének olyanok, akik nem kíváncsiak a herceg produkciójára azoknak sem kell elkeseredniük, a nulladik napon is van élet a Nagyszínpadon túl.


Kelet-Európa Vurstli a Szigeten

Ti tudtátok, hogy a Szigetnek évek óta van témája? Mert én nem tudtam, ezért ha valaki legalább azt megmondaná, hogy tavaly mi volt, akkor nagyon hálás lennék!

De az idei téma már előttem sem titok, ami nem más, mint Közép-Kelet-Európa. Ezen téma jegyében épül a fesztivál területén a Kelet-Európa Vurstli, a Karzat Színház Nonprofit Kft. jóvoltából és ebben a vurstliban helyet kapnak a Vidámpark régi játékai is.


Geszti minden mennyiségben

Geszti Péter az évek során szorgos munkával elérte, hogy ne rajongói, vagy épp utálói legyenek a legtöbben, hanem az irigyei. Mert hogy van az, hogy valaki sikeres gyerekszínész, szövegíró, rapper, menedzser, reklámszakember is legyen? Hogy van az, hogy neki minden sikerül?

Ha a Gesztitokra nem is derül majd fény, de a Sziget mínusz egyedik napján mindenki belekóstolhat Geszti féle világába, hiszen egy teljes napig csak róla szól majd a Sziget, a Gesztivál. Csak egyszer az életben!


Borsodi bohémok

Nem egyszerű SzobaSzigetre bejutni, résen kell lenni, Facebookon időben lájkolni és még mailt is küldeni, szóval melós a dolog, ráadásul szerencse is kell hozzá. De néha Fortuna segít, így jutottunk be abba a VIII. kerületi lakásba, ahol kedden este 7 és 9 között a Bohemian Betyars háborította a csendet.


Prince a Szigeten

Ez azért nem rossz! - volt az első gondolatom a hír olvastán. Gondoltam ezt akkor is, hogyha az elmúlt napokban, azon tanakodva, hogy vajon ki is lehet az a nagy sztár, akinek aláírására várnak a szigetesek a nagy bejelentés előtt, Prince neve egyáltalán nem jutott eszembe.

Ezzel a bejelentéssel immár teljes a Sziget program, lehet szaladni a maradék nulladik napos jegyekért, mert a Herceg koncertjeire általában pillanatok alatt elfogynak a jegyek.


Amy nem jön

Mikor megjelent a hír az Indexen, hogy a belgrádi koncert botrányba fulladt, a közönség fütyült és elégedetlenkedett, akkor sokaknak futhatott át a fején, vajon mi lesz a Szigeten?

Nos, már tudjuk. Nem lesz semmi. Illetve valami, valaki biztos lesz, nem nem Amy Winehouse. Mert ő nem jön és kevés vigaszt jelent, hogy nem csak a Szigetre nem.

Részletek a hajtás után.


Lassan összeáll a Sziget program

Újabb fellépők mondtak igent a Sziget szervezők felkérésére: a Kaiser Chiefs, az Empire of the Sun, Kate Nash és a Prodigy fellépése vált biztossá az elmúlt napokban.

Már csak kb. ötvenet kell aludni és jön kedvenc fesztiválunk.


Európai hangjai a Szigeten

Továbbra is a Sziget Fesztivál körül jár az agyunk,a Nagyszínpad programja lassan kiteljesedik, idén számos műsorszám izgatja a fantáziánkat. A Világzenei Nagyszínpad hagyományosan bika,az A38-WAN2 színpad idén is napi 1-2 világszámmal asszisztál a főműsorhoz.A Metál Nagyszínpad és a Party Aréna zsánerüknek megfelelően foglalkoztatja majd mindkét fegyvernem nagyszámú táborát,ám van egy érdekes helyszín,melyről talán még nem tudunk annyit,csak azt,hogy nem műfaj,hanem földrajz alapján szerkesztett a felhozatala,ez pedig az Európa Színpad. Alábbiakban e helyszín versenyzőit vizsgálgatjuk népművelési célból.

 



Újabb elismerés a Szigetnek

A brit gazdasági napilap, a Financial Times a legjobbak között emlegeti kedvenc fesztiválunkat.

 

 

 

 

 


Túlélni a Szigetet egy szál mobillal?

Tavaly lépett be a Sziget támogatóinak sorába a Vodafone és a nagy sikerre való tekintettel az együttműködés idén is folyatódik. Digitális kánaán - ennek megteremtését ígéri a szponzor, ami egyszerre jelenti a szupergyors, a fesztiválok történetében egyedülálló sebességű mobilinternetes szupersztrádát és annak lehetőségét, hogy akár egyetlen - Vodafone - mobiltelefonnal fizessünk minden vásárlásunkért a Sziget Fesztiválon.


Újabb érvek a Sziget mellett

A napokban több előadó jelezte, hogy elfogadja a Sziget szervezőinek meghívását kedvenc fesztiválunkra, amit a Festival Awards, és a The Independent után most a brit Songlines magazin is a világ legjobb fesztiváljai közé választott.

 

 

 


Sziget 2011: új színpadok, aktuális trendek, tavalyi árak

Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új – szinén szabadtéri - helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!

 


ha programot keresel
szeress minket
fesztivál
koncert
albumok
archívum