galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Felolvasószínház, időutazás?

Talán megkérdezhetnénk, hogy a házigazda Szegedi Egyetemi Színház miért felolvasószínházzal vett részt az Ekisfeszten. De aki ismeri jelenlegi repertoárjukat és elment a pénteki előadásra, joggal hessegethette el a képzeletbeli kérdőjeleket.


Fejet hajtok az ifjú színészek előtt

Jól tájékozott a szegedi közönség. A Radikális Szabadidő Színház Brutus előadására hamar elkelt minden jegy. A szervezők kénytelenek voltak még egy időpontot beiktatni a műsorba.

 


Szökőkútzene, Ekisfeszt és marad a várakozás

Sajátos módon kezdődött Szegeden a Thealter. A Dugonics térre tervezett utcaszínház idejére az illetékesek elfelejtették kikapcsolni a szökőkút zenéjét. Így hosszas toporgás, telefonálgatás után a szentesi HMG műhely sorsába beletörődve, palotással kísérve kezdte produkcióját. De addigra már a Jate klubban lezajlott az Ekisfeszt megnyitója is.


Lent Délen 10. – THEALTER

kinyitja.
bezárja.
újra kinyitja.
megint bezárja.
odabenn sötét van és csönd.
idekinn világos és utcazaj.
ha beteszem a lábam, eltűnik.
ha kiteszem a lábam, megjelenik még az árnyéka is.
maradjunk benn?
kintről figyeljük őket?
kik ők?
akik odabenn vannak?
és kik maradtak kinn?
segítség!

THEALTER 2008

Lent Délen 9. – Ekisfeszt Akadémia

Az idén teles jogú helyszínné lép elő a JATE klub. Ismertek, normál esetben itt töltöm az éjszakáimat. Egyetemi színházak mutatják be a nagyérdeműnek tudásukat, éjszakánként pedig koncertek. Nem csak nekem.


Lent Délen 8. – Maszkaland

Hozd el a gyereket a Thealter fesztiválra, hogy megszereti a színházat, filmet és a kapcsolódó művészeteket az tuti. Nincs más dolgod, mint reggel leadni, este visszamenni érte. Az igazi királyság szombat délután: homokszobor-park a laposon, a Tisza parton.


A városnak és a világnak
p_janos | 2007. július 25. 19:58 | NemFeszt | P janos, Thealter | még nincsenek kommentek

 

Volt fesztiválzáró, díjosztó, mindenki mindenkit szeret találkozó a Zsina udvarán. És a zsűri, mindenkit szeretett, adott is személyre szabott díjat mindenkinek, akinek jutott. Erről itt olvashatsz, mert akkor ez így inkább seregszemle volt, megmutatkozás, és a díjak maguk, csak valami álszent elvárás, hogy ezért jöttek a résztvevők. Csak néhány kritikus szóra vártam, a zsűritől mindenképpen, ezért mentem le. De ezt az évek során csak Jeles Andrástól kaptam meg. Azért annyit, magánvélemény, erős, ütős válogatás volt, mármint a SZASZSZ programja, a Thealter programja hagyott bennem némi űrt.

 

 


Udvaron, gangon, lépcsőházban
p_janos | 2007. július 22. 14:06 | NemFeszt | P janos, Thealter | még nincsenek kommentek

 

Anna Fierling ponyvás szekerével és három gyerekével a BTK udvarán. És talán hatvan néző, maximált nézőszám, negyven fok. Nehéz dolog a háború ilyen melegben.

 

 


Fejből írt könyv
p_janos | 2007. július 22. 13:58 | NemFeszt | P janos, Thealter | 1 komment

 

Akkor ez még a csütörtök. Hihetetlen, hogy csak három napja volt, mégis olyan távoli. Arányait vesztette az idő, csak keresgélem magam az ébrenlét és az álom határán. Csütörtök. Ez tényleg most volt?

 

 


Chaplin és Kafka
p_janos | 2007. július 19. 16:49 | NemFeszt | P janos, Thealter | még nincsenek kommentek

 

Csak keveset. Mert meleg van, mert fáradt vagyok, mert három darab vár rám perceken belül.

 

 


Veled is megtörténhet
p_janos | 2007. július 18. 13:52 | NemFeszt | P janos, Thealter | még nincsenek kommentek

 

Éjfél van, még ma, de már holnap is. Ma este lett volna egy előadás, de holnap hajnalban lesz. Bejelentették, mondván, visszajöttök-e hajnalban, akkor lesz előadás. S azt is hozzátették, ez a hetvenes években ment volna. Úgy tűnik ez kettőezerhétben is menni fog. Ennyire kell a színház?

 

„Terroristák, emberbombák, mártírok, gyilkosok… - Veled is megtörténhet…”


Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből
p_janos | 2007. július 17. 9:55 | NemFeszt | P janos, Thealter | 2 komment

 

Nem kérek mást tőletek, csak annyit, lépjétek át bejegyzéseim, ha untat már a sok színház. De a Thealter elkezdődött, tíz-tizenkét darabot biztos megnézek, és Gyulán is tart még a Shakespeare fesztivál. Az talán jelzés értékű lehet, hogy a Thealter nyitóelőadásaként beugró darab éppen Odüsszeusz vándorlásairól szól, Szeged, Gyula, Kapolcs és a Sziget után talán nekem is megmutatják az Istenek a hazafelé vezető utat.


Egy díjat a közönségnek is!!!
p_janos | 2006. július 24. 10:18 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | 1 komment

Vasárnap a zsűri mindenképpen jól akart búcsúzni, kiosztott egy nagy rakás díjat, senkit sem bántott, csak dicsért. Tette ezt úgy, hogy az elmúlt évek leggyengébb Thealterét láttuk. Nem bántom őket, biztosan jól érezték magukat. Én személy szerint úgy éreztem, családom kidobott néhány ezer forintot feleslegesen, feledhető előadásokra.

Akkor inkább a "Valóvilág"!!!
p_janos | 2006. július 22. 11:55 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | 1 komment

Felmerül a kérdés még az edzett színházlátogatóban is, hogyan kerülhet be darab a fesztiválra. Az már csak hab a tortán, amikor a szentesi középiskolások utcaszínháza minden szempontból messze felette áll egy olyan horvát „táncszínház” kétes értékű produkciójának, akikre csak elővételben lehetett jegyet kapni.

Felbontok egy üveg vörösbort
p_janos | 2006. július 21. 15:25 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | 3 komment

„Az ember akkor követ el öngyilkosságot, ha énjének egy kis része mindig is mindenen kívül létezett. Egy, a kezdetektől tartó alkalmazkodás-képtelenségről van szó, ami valószínűleg tudatalatti is. Az öngyilkosságra ítéltetett személy csak véletlenül létezik ebben a világba, tulajdonképp nem tartozik sehová.”

Egy Csókolom kihúz a bajból
p_janos | 2006. július 20. 16:09 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | még nincsenek kommentek

Azt tudtam, hogy sűrű napom lesz, de hogy ennyire súlyos és kezelhetetlen, azt nem. Minden fesztiválnak van egy mélypontnapja, és minden fesztiválon van nekem is egy napom, amikor megkattanok, és csak nagy erők mozgósítása után tudom folytatni. Most már tudom, ez volt a NAP, nekem is és a fesztiválnak is.

Kerékpár a kultúra szolgálatában
p_janos | 2006. július 19. 14:08 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | még nincsenek kommentek

A kedd általában nyugis, az események nem nagyon ütik egymást. Ám most rendesen húzni kellett. Este hatkor irodalom, aztán kerékpárra magyar, beindultak az IH koncertek, tekerés színházba, tekerés vissza az IH-ba, így talán csak felét szalasztottam el a napi eseményeknek.


Elefánt Szegeden
p_janos | 2006. július 18. 15:40 | NemFeszt | P janos, Szeged, Thealter | 1 komment

2006. július 17.

Thealter – Szeged

Derevo: Ketzal – Régi Zsinagóga

Pintér Béla és Társulata: Anyám orra – Mars tér, U Pavilon


Eltelt egy év, újra a régi zsinagóga kertjében, ódon falak és hatalmas fák árnyékában. Balog Józsi megnyitója után borozgatás, gyümölcs és sajt. Nyugodt és békés minden. Látszólag. A Derevora és az esti Pintér Béla előadásra nincs már jegy, az éjszakaira is csak néhány darab. A nyitó napon már tuti a teltház.