galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Kérsz egy öltáncot? A SZIN-en kaphatsz.


Két színpad között kalandozva egy meglehetősen forró helyszínre érkeztünk. Két "alig ruhás" csinos lányka, alkalmi álszapphikus táncshowt nyomott egy terepjáró reflektorai előtt. Férfiak és nők egyaránt tapsoltak, fütyültek nekik, hamar megtelt az őket körbevevő placc csupa vadkörte mosolyú emberrel.


Hová tűnt Jr. Brown?


Reggel tenyeremet dörzsölgetve ébredtem, mert a teljes zenekaros Riddim Colony koncert egyrészt ritka eseménynek számít, másrészt Barna szeptember 1-vel kiválik a zenekarból. Szinte ugrálva mentem ki, hogy a Sziget után végre újra élőben láthassam kedvenc dancehall reggae bandámat, utoljára, teljes egészében.


Nem sikerült megdönteni a vonatozás rekordját

Lassan mindennapos esemény lesz a Guinness-rekordok döntögetése, amelyre idén a SZIN is tett egy próbát. A szervezők a tavalyi egyetemista vonatozás rekordját készültek megdönteni a Nyuszi zenéjére, de ez valószínűleg nem sikerült. Hiába voltak nagyon sokan, a vonat többször elszakadt, elvált, eltűnt a Guinness-rekordok és a MÁV képviselőinek a szeme elől, amit a legtöbben értetlen pislogással konstatáltak.


"Csak ne pisiljetek"

Céltalanul bolyongunk a SZIN-en EZ Basicsre várva, amikor különös jelenséggel találkozunk. A helyi Rádió Plusz kitelepült egy !nyitott! stúdióval és egy !zuhanykabinnal!, ami azt a célt szolgálja, hogy az alkoholtól mámoros fesztiválozok oldottan karaokézzanak. A mikrofont beépítették egy zuhanyzófejbe, nagyon cool, tényleg. Bent egy kis plazma nyomja a klippet és feliratozza a szöveget, ha valaki nem ismerné az általa választott számot.


Színpadot szaggatott az Orishas

Pontban hatkor robbantak a színpadra a zenészek és a három énekes srác. Annyi tűz, energia áradt belőlük, hogy képtelenség volt csak úgy állni a tömegben, az első perctől kezdve mindenki táncolt.


Koop, mint noname banda

Én azt hittem a skandináv Koopot mindenki ismeri, de a tegnap este alapján erősen tévedtem. Míg nekünk húzónevet jelent, sokaknak csak egy "noname" bandát.


Goldfrapp

Negyedórás késés, gyors befejezés = 45 perces koncert, ami nem tudott kibontakozni rendesen. Tekintsünk el attól, hogy hol halkan, hol normálisan, hol magas hangerőn szóltak. Érezhetően többször nem kapott reflexet magából az énekesnő (Alison), a rosszul indított, majd gyorsan helyre zökkenő hangszínekből. Nagyszínpad premiereknél ez belefér, lapozzunk.


Goulasch Exotica koncert

Különös módon kezdődött ma a Goulasch Exotica koncert. Red Loungeba senkit nem engednek be, amíg nincs rend és fegyelem, így az együttes beállása alatt sincs lehetőség bemenekülni a tűző napról.


MiniSound koktélbár

Leleményes vendéglátósok felkészültek azokra a hoppon maradt fiatalokra, akiknek nem sikerült időben jegyet váltani a fesztiválra.


Kényelem, komfort, naplemente a Balatonon

A fesztiváloknak egyetlen hátránya van, az egyre jobban elcsigázódó test. A 2., 3. napok után már egy kiadós alvás sem tud annyira pihentető lenni, hogy frissen, fájó lábak nélkül vessük bele magunkat a programokba. Persze a zenék annyira csábítóak, hogy oda sem figyelünk lábunk vészjelzéseire, de ha mégis, általában a normális ülőhelyek kihalásos alapon foglaltak és marad a fű, táncterek széle, szobrok alapzata, stb.


BalatonSound 0. nap

Eltelt egy hét és újra együtt a VOLT-os arcokkal. Mintha csak iskolába mennénk, úgy köszönnek vissza a nemrég megismert tömeg arcai. Ezernyi összebólintás, kacsintás, pacsi és ölelés halad el mellettünk.
Nekünk elsőre le sem esett, hogy nulladik napról van szó, hiszen nem egy színpad működött 1-2 előadóval, ahogy máshol szokás beindítani a fesztiválozókat a letáborozás előtt, után, közben. Itt bizony volt Colorstar, Irie Maffia, Péterfy Bori & Love Band, DJ Karányi, Naga, M.A.N.D.Y. csak a nagyját kiemelve a sok DJ live és set közül, amikből 40 méterenként jutott egy.


VOLT - 4. nap - LIVE!

Volt fesztivál 2008 Sopron

23:24 a környékemen csupa közömbös arcú ember áll, sok 10 méterrel előrébb látok csak bulizó embereket. Megkönyörülhetne az együttes a népen azzal, hogy lenyomja a várva várt slágert, hadd menjenek vissza a diszkóba ugrálni a divatrajongók.
Egyébként is érdekes a banda és a közönség közötti kapcsolat. Alapvetően rockos műfajt lőttek be nekik a menedzserek, amikor anno összeválogatták a zenekart , de a rockereknek persze annyira nagyon nem jött be ez a majomkodás, viszont a poprajongóknak meg túl rockos a legtöbb számuk és kevés a könnyen emészthető sláger. Olyan két szék között a pad alá, de ennek ellenére hatalmas a rajongó táboruk, csak nem a környékemen.
23:09 Offspring pontosan kezdett. Őrült nagy tömeg van.
23:04 a környéken mindenki a Pretty Fly (For A White Guy)-t énekelgeti, persze csak annyit tudnak belőle, hogy give to me baby, aha, aha... remélem nem lepődnek meg nagyon, hogy van más számuk is.


Torna VOLTon párosan, álmosan

Reggel 10 óra. Ébredeznek a kint lakók, aludni indulnak a még ébren levők. KRSA-t a fűben találjuk egy szörnyen hamisan énekelő, gitáros srác mellett. Tábor feeling, béke és szeretet. Megtaláljuk a junkfood hívőket, reggelire a hotdog a legmenőbb. (Mi borzadva nézzünk rájuk, hogy ezt így hogy?)


VOLT - 3. nap - LIVE!

Volt fesztivál 2008 Sopron

0.24 Átséltáltunk az MR2 színpadához, a már régóta várt Nouvelle Vaguera. Ez a két nő. Istenem. Csodálatosak, nagyon jó zenéjük van, de az első három szám fél gőzzel ment.
Meglepő módon rengeteg celeb és újságíró gyűlt össze (Péterfy Bori, Lovasi, jobbra indexes kommandó, balra print újságok krémje) erre a koncertre. Fotózáshoz rendesen sorba kellett állni, annyian tolongtak a színpad előtti árokban.


MOL BODYWASH avagy cicababák helyett cicafiúkák

Azt írják az ajánlóban:

Testmosó a VOLT Fesztiválon

Gyere habozni! Kalandra vágysz? Vagy csak egy kis felfrissülésre? Gyere el a MOL BodyWashba, ahol dögös lányok és egy fergeteges habparty vár rád. Buli a köbön! Csak Te kellesz hozzá, és néhány bevállalós haver, akikkel szívesen pancsolnál együtt! A többit csak bízd ránk! forrás
A tovább mögött képek a helyszínről. 


VOLT - 2. nap - LIVE!
Borsó | 2008. július 4. 1:05 | VOLT Fesztivál | borsó, live, VOLT 2008 | 2 komment


VOLT - 1. nap - LIVE!
Borsó | 2008. július 2. 23:53 | VOLT Fesztivál | borsó, live, VOLT 2008 | 1 komment

Volt fesztivál 2008 Sopron

Képek az első napról a Fesztblog fotógalériájában >>>

01:20 F.O. System beáll az évi egy koncertjére, ami (talán ezért) mindig üt.
Telefon lemerül, Borsó a kalandokban egyedül marad.
00:31 Dreadzone már nem cseng ismeretlenül, számos koncertet adtak nálunk. Teljesen megszédít, ahogy a reggaebe tolják a breaket. Itt senki nem tud ülve maradni, táncolunk, ahogy csak bírunk.
00:07 Shantel and Bucovina Orkestar miért nem ismertelek én eddig? Klub feeling, pörgős ritmusok, ez kell nekem.
11:33 Na keressünk valamit a legendás F.O. Systemig. Red Loungeban Zuboly, húzza a talpalávalót, sorry, de nem nekem való. T-mobile hűséges vagyok hozzád, de ez a fülledt Lick the Click, nem jött be. Jobbra tovább.