A szerk. (34)
Ajánló (890)
Azfeszt (5)
Balaton Music Wave (3)
BalaTone Fesztivál (30)
Belvárosi Fesztivál (1)
Budai Gourmet (4)
EFOTT (13)
Fehérvári Zenei Napok (3)
Félsziget Fesztivál (6)
Fishing on Orfű (22)
Free Fest - TOTAL (6)
Fridge Fesztivál (3)
Gyerek Sziget (1)
Hegyalja Fesztivál (58)
Heineken Balaton Sound (78)
Interjú (41)
Komolyan szeretjük (24)
Művészetek Völgye (27)
Nagy Skaland (8)
NemFeszt (513)
PAFE (19)
Park (3)
Part (5)
Roskilde (7)
Serceg (17)
Stargarden (7)
Szegedi Ifjúsági Napok (96)
Szerzőink (41)
Sziget Fesztivál (471)
Színház (35)
Végállomás: világhír (2)
Veszprémi Utcazene Fesztivál (13)
Világveleje Fesztivál (3)
VOLT Fesztivál (76)
Zöld Pardon (50)
Az Air France a tavalyi év egyik leghangulatosabb zenei anyagát tette le az asztalra, nekünk pedig kötelességünk – még ha kissé megkésve is – írni róla. Hiánypótlás következik.
Igazán szerencsésnek mondhatja magát, aki vasárnap a fogvacogtatóan hideg pesti éjszakából az A38 koncerttermébe menekült, ott ugyanis elcsíphette egy svájci boxbajnok és néhány kedves anarchista mágikus szeánszát.
Ha a múltkor az előzetesben azt írtam, hogy öreg ember nem vén ember, hát akkor még nem mondtam semmit. Tegnap este tisztes családanyák, és szoliddá szelídült családapák bolondultak meg a Queen (fele) és Paul Rodgers üresjáratok nélküli koncertjén. Tévedtem másban is, Mercury szelleme megidéztetett, ám éppen csak annyira, amennyire kell. Rodgerset kár hasonlítgatni a valaha élt mesterhez, egészen más éneklési stílust mutat. Mindenesetre sem tőle, sem a ma már tiszteletreméltó korú Queen tagoktól nem volt kevés a tegnap esti mutatvány. Olyan szinten pumpáltak végig két és fél órát(!), hogy valósággal leszakadt az Aréna teteje.
Már hetekkel ezelőtt két Portugália-rajongó ismerősöm is mondta, hogy jön a Blasted Mechanism.
Bár nem tudtam, mi az, gondoltam megnézem, miért rajong ennyire az egész portugál zenei szcéna.
Tegnap a Pál Utcai Fiúk 25 éves jubileumi és lemezbemutató koncertjén minden az előzetesen elvárt forgatókönyv mentén zajlott, de jócskán akadtak azért meglepetések is amit ezúttal az ünnepelt nyújtott át a nagyérdeműnek...
amikor egy pillanat alatt kiürült a harmadik félidő, tudtuk, hogy nekünk is indulni kell. Hobo pontos kezdést ígért, meg hosszú előadást és tény, ez utóbbit keményen be is tartotta.
Egyszer már volt a fejemen "Louie Austen-kalap". Akkor még nem tudtam hogy ez a ruhadarab egy egész életérzést foglal magába. Olyat, ami nagy kár lett volna, ha a bécsi Hilton falai között marad örökre. Az osztrák "Disco Sinatra" és – saját bevallása szerint is – falábú diszkótáncos előadó a maga 62 évével komolyabb szombat esti lázat hozott családjával az A38 színpadára, mint azt a fiatal Travolta tette volna.
...a Király-tanár tényleg nagyon komolyan tolta, úgy szólt a cucc, mint állat (nem úgy sajnos Dopeman Papa), olyan gumitestű, gumikezű, feka dobosuk volt, hogy nem bírtam követni, és olyan dob-sounddal, hogy megállt az agyam, a frontember három társával megmutatta nekünk, magyaroknak, mi az a rap vagy hip hop, ők meg cserébe megláthatták, mennyire érdekli ez a magyarokat.
Sokáig gondolkodtam, hogy milyen címet adjak beszámolómnak a tegnap esti koncertről, de csak odáig jutottam, hogy a "kutya" szó biztosan nem lesz benne. Innen viszont meg voltam lőve, mert miképp lehetne jellemezni a tegnap estét? Őrület? Aljasodás? Mindenidők? Igazából ezer hasonszőrű jelzőt előhozhatnék, így maradok az egyszerű ám lényegre törő címnél. De úgysem a cím, hanem a tartalom a lényeg.
Próbált már valaki kerekesszékkel legyőzni egy enyhébb emelkedőt? Láb használata nélkül röplabdázni? Vaksötét szobában botorkálni, esetleg bekötött szemmel ping-pongozni? Mi kipróbáltuk. Esélyek Háza a SZIN-en - immár negyedszer.
Két színpad között kalandozva egy meglehetősen forró helyszínre érkeztünk. Két "alig ruhás" csinos lányka, alkalmi álszapphikus táncshowt nyomott egy terepjáró reflektorai előtt. Férfiak és nők egyaránt tapsoltak, fütyültek nekik, hamar megtelt az őket körbevevő placc csupa vadkörte mosolyú emberrel.
Reggel tenyeremet dörzsölgetve ébredtem, mert a teljes zenekaros Riddim Colony koncert egyrészt ritka eseménynek számít, másrészt Barna szeptember 1-vel kiválik a zenekarból. Szinte ugrálva mentem ki, hogy a Sziget után végre újra élőben láthassam kedvenc dancehall reggae bandámat, utoljára, teljes egészében.
A Russkaja után fellépni körülbelül olyan lehet, mint egy lakodalomban hajnali kettőkor bejelenteni, hogy elfogyott a pia, és egyébként is záróra van: hálátlan. A PASO valószínűleg nem így gondolta, hiszen végkimerülésig húzták a talpalávalót, az úri közönség pedig táncolt. A zongoránál Pepita Ofélia állt és gitározott.
Az idei SZIN eddigi legerősebb napján vagyunk túl, koszosan, izzadtan, fáradtan, de legalább még élünk. Nagy levegő a finis előtt; ezt nehéz lesz überelni.
Az ember soha ne akarja előre megmondani a tutit, mert abból holtbiztos lebőgés lesz. Bevallom, unalmas, izzadtságszagú múltidézést, öreges nyenyergést, múltjából élő utazó cirkuszt, tét nélküli, gyenge haknit, fogd a pénzt és fuss típusú Best Of-műsort vártam. Én örülök a legjobban, hogy nem lett igazam.
A napközben berúgott kismotor vígan döcögött, aztán jöttek a gonosz zenészek néhány jókora gázfröccsel, mire rögtön kíméletlen versenygéppé változott. Sántít a hasonlat? Lehet, késő van. Jó volt ma a SZIN-en? Feltétlenül.
hitted volna, hogy a nagymama melletted jobban bírja majd az ácsorgást mint te?
hitted volna, hogy a nagypapa, miután kiverekedte magát a tömegből visszatalál és még sört is hoz magával?
hitted volna, hogy már első nap mínusz első nap belefutsz jószívű sörosztóba, aki nem, hogy egy korttyal, de egy egész doboz hideg ászokkal szán meg és nem csak téged?
ismerd el, nem hitted volna.
mint ahogy azt sem, hogy ennyire jól fogod érezni magad.