galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
5 év után újra megkérdezik mennyi a hal

5 év. Ennyi telt el azóta, hogy a hirtelen szőke H.P. Baxxter a SCOOTER formációval koncertet adott a Hajógyári-szigeten. Azóta hullámzó teljesítménnyel ugyan de kiadtak pár lemezt és most ősszel jön majd az új, aminek zászlóshajója a J'adore Hardcore (alapja Planet Funk - Chase The Sun) már megjelent maxin. Na többek között Ők is fel fognak lépni a szeptember 14-től 17-ig tartó BME Fesztiválon.


Az edzőtáborok megvoltak, jöhet a Sziget!

A Szigethez köthető élménytáram, mint a Sziget programkínálata, hullámzó. Egyik évben csak 1 nap, másik évben egész hét, aztán megint csak 2 nap és így tovább. Míg 2-3 évvel ezelőtt az össz fesztiválozás csak augusztusban jött el számomra, addig az utóbbi időben kezdtem felzárkózni az igazi fesztiválarcok soraiba. Olyan értelemben megedződtem, hogy megint tudom azzal a fiatalos gyermeki lelkesedéssel élvezni az adott év sokadik fesztiválját is, mint anno azt az egyet, ott, augusztus közepén. Az idei Szigetre tudatosan készültem, nézzétek meg hogyan.


Világsztár DJ-k és előadók a Sziget Party Arénaban

Kultikus koncerteket és világsztár DJ-ket igér az idei Sziget Party Aréna műsora. Persze tudjuk, hogy bárki lemondhatja az utolsó pillanatban, és hogy bármelyik lemezlovasnak lehet rossz napja, ami rányomja bélyegét az esti fellépésére. De most hessegessük el ezeket a gondolatokat és inkább vegyük sorra, hogy mire számíthatnak az elektronikus zene hívei egy héten keresztül.


Piros sapkában a sárban: a Limp Bizkit a VOLT-on

Élmények egy olyan koncertről, amiért hajlandó voltam leutazni Sopronba és vissza. Ez önmagában még nem nagy durranás. De ha belevesszük, hogy a Limp Bizkit az egyik legkedvesebb együttesem, és amúgy meg melóból VOLTam, majd VOLTról melóba vissza, akkor már érdekesebb. De arról majd egy másik bejegyzésben inkább. Most szorítkozzunk szigorúan inkább arra, hogy mekkora királyság volt a Limp Bizkit a VOLT nagyszínpadi koncertje.


Limp Bizkit ma robban a VOLT-on

A Puha Süti már egyszer járt hazánkban, és akkor rendesen megzúzatták a Sportaréna első sorait. Most az azóta szétment, majd idén újra összeállt banda megint eljön hozzánk, hogy jó pár régi számmal és remélhetőleg néhány újjal megint megmozgassák hazai nu metál arcokat a VOLT-on. És akinek kétsége lenne, hogy a fiuk tudnak-e még úgy mint régen, annak Fred Durst egyszerű válaszát küldöm: "It's Limp Bizkit."


Groove-os Tenger-Party Sunny Beach-en

Az utat, a programokat  fiatalok találták ki, fiataloknak, fiatalos felnőtteknek. Egyetemisták, főiskolások, érettségi utáni partyra vágyó középiskolások éppúgy megtalálják a számításukat Naposparton, mint a nyugira, pihenésre vágyó családosok. Idén nyáron a Tenger-Party.com szervezői és a GROOVE-os DJ-k a bolgár tengerpartot veszik célba. Tarts Velünk Te is!

Időpont: 2009. július 24 (péntek) - augusztus 2 (vasárnap)


Szevasz DUMDUM! Viszlát NapHoldFeszt!

A rendezvény idén már új név mellett új koncepcióval is indítja a nyarat, megszűnik a elektronikus zenei genre 90% ban breakbeat felé kötödése, az elmúlt években bevezetett ingyenes belépés, valamint a terület bővülésével 3 különálló zenei színpadra osztott.


Chicane először Magyarországon

Modern elektronikus tánczene. Balaton. Nyár. RiseFM. Beachball Party. Chicane live! Ha ez a felsorolás nem győzött meg, akkor Te nem szereted a house-trance muzsikát, az openair bulikat, az önfeledt bulizást és bikinis lányokat. De ha felkeltette az érdeklődésedet, akkor neked is ott a helyed az angol uriember első Magyarországi party-ján Balatonfüreden.


Beszélgetős FreQ Nasty buli
Gyurex | 2009. június 18. 15:11 | Zöld Pardon | beszamolo, foto, gyurex, zp | még nincsenek kommentek

Ha megkésve is, de csapatós bulinak indult, mellkast szaggató basszusokkal. Végül mégis olyan könnyed dárrenbéssz móka lett belőle, hogy egyesek átbeszélgették az egészet. Igaz FreQ Nasty késve érkezett, de ráhúzott rendesen és végül éjfélig szórakoztatta a ZP-ben egybe gyűlteket.


FreQ Nasty a ZP-ben, most szerdán!

Ismét egy világsztár a ZP színpadán! FreQ Nasty, a breakbeat stílus koronáztatlan királya ezúttal Budapesten, a Petőfi híd aljában őrjíti meg a magyar rajongókat legújabb szettjével.


Itt van Gyurex, helló
Gyurex | 2009. május 15. 0:15 | Szerzőink | fesztblog, gyurex | 1 komment

Sziasztok! Gyurex vagyok, a Fesztblog legújabb szerzője. Első blogom, a DJ GYUREX Blog, a dj-skedésemmel foglalkozik, de itt van még a GROOVE Blog, ahol különböző bulikat és programokat ajánlok, és számolok be róluk. E miatt vagyok itt, ha minden igaz. Ott sincs más, mint amivel ide készülök, mégpedig (szerintem) minőségi szórakozás mindenkinek mindenkorra. Nem csak hétvégékből áll a világ, és akikhez (mint hozzám) ugyanolyan közel áll a főiskolák/egyetemek bulivilága, mint a csili-vili clubbok éjszakái, akkor ők fognak majd jó esetben örülni a postoknak. Vagy nem.