Ha a múltkor az előzetesben azt írtam, hogy öreg ember nem vén ember, hát akkor még nem mondtam semmit. Tegnap este tisztes családanyák, és szoliddá szelídült családapák bolondultak meg a Queen (fele) és Paul Rodgers üresjáratok nélküli koncertjén. Tévedtem másban is, Mercury szelleme megidéztetett, ám éppen csak annyira, amennyire kell. Rodgerset kár hasonlítgatni a valaha élt mesterhez, egészen más éneklési stílust mutat. Mindenesetre sem tőle, sem a ma már tiszteletreméltó korú Queen tagoktól nem volt kevés a tegnap esti mutatvány. Olyan szinten pumpáltak végig két és fél órát(!), hogy valósággal leszakadt az Aréna teteje.

tovább

Valaki okos ember egyszer azt mondta, hogy a zenészek nem mennek nyugdíjba, csak abbahagyják, ha már nincs bennük több zene.

Na most – a legelvakultabb fanatikusokat leszámítva – nem hiszem, hogy van ember, akiben csak ez a fenti gondolat merülne fel, könnyen mondjuk az, hogy egyszerűen "elfogyott a pénzük", és kell egy búcsúkoncert / búcsúturné. Nos, szólnék, hogy aki két évtizeden ét vezette a slágerlistákat, annak nem fogy el a pénze. Komolyan. Akárhogyan is költ. A Rolling Stones is adott el már jogokat néhány láda sörért. Mert a pénz egy pont után már nem számít.

Azért az mindig gyanús, ha nagypapa korú bácsik állnak színpadra, főleg, ha úgy nevezik magukat, mint suttyó korukban. De tekintve, hogy a motivációról pékként, recepciósként, sofőrként, médiamenedzserként fogalmunk sem lehet, mindenképp érdekes feladvány, mit alakítanak.

Igen, a Queen-ről beszélek.

tovább

Őszintén szólva zenéről beszélni olyan, mintha eltáncolnánk egy festményt. Szóval nem lehetetlen, de nehéz. Anorganik szombat esti koncertje meg tényleg feladja a leckét.

Az igazság az, hogy elég komoly megfogni, mi történt ott. Mindenekelőtt jó sokat vártunk, talán többet erre a srácra, meg a bábszínházra, mint mondjuk Axl Rose fellépéseire szokás, mikor fáj a háta. Na persze.

tovább

Ha valaki az ezredforduló környékén (uram bocsá' előtte is) hallgatott hazai underground elektronikát, annak nem ismeretlenek az olyan válogatások, mint a Future Sound of Budapest első és második része, vagy még inkább a kilencvenes évek legvégén megjelent Budapest 2000 - amely hangzásában már akkor túl volt a milleniumon. Ha volt jövőzene akkor, hát ez az volt. Hihetetlen belegondolni, hogy sráckorunk legszebb, vadonatúj muzsikái már évtizedesek, de azért ennyi idő távlatából is felmerülnek az akkori nevek. És köztük - a többiek érdemeinek messzemenő elismerésén túl - rögtön Deutsch Gábor alias Gary Blade, vagy ahogy leginkább ismertük: Anorganik. Ha valaki hiányolta volna őt az elmúlt években, mondom: Cipruson, a pálmafák alatt szenvedett szegény, afféle hosszúra nyúlt alkotói szabadságon. Nos, szombat este a Merlinben megmutatja nekünk, mire jutott.

tovább

A feltétlenül szükséges kellékek után, íme egy lista azokról, amiket szerintünk jobb otthon felejteni. Mi az amin mosolyogtok, amikor valaki kezében látjátok?

tovább

Te mit viszel magaddal a Szigetre?  Minimalista vagy (pénz, iratok) málhás szekér vagy (jó nagy hátizsák tele túlélőkészlettel)? Bulizni mész vagy cipekedni? Megkérdeztük az itt írókat, ők mit nem hagynak otthon.

tovább

Leonard Cohen művészete olyan, mintha mi hoztuk volna azt létre, ha lenne annyi tehetségünk, mint neki. Cohen azért jó, mert a dalaiban, a verseiben mindig kicsit magamra ismerek.Philip Glass zenéjét hallgatni olyan, mintha egy értelmes emberrel beszélgetnénk.

Röviden így tudnám összefoglalni A Művészetek Palotája Philip Glass's Book of Longing (Vágyódás könyve) című előadását. A Leonard Cohen által írt versek, és a nagy öreg képei szolgáltatták az alapot Philip Glass és csapata számára, hogy létrehozzák a verset és prózát zenével
és képpel egyesítő estet.

tovább

Bizony, nem volt Europa, így száraz maradt az arcom, de volt helyette sok más, szép, meg hosszú, jelentős részben instrumentális darab, amelyet nyilván nem tud értékelni olyasvalaki, aki eléggé tájékozatlan, pár éve hallott először Santanáról, és csak a tévében ezerszer nyomott Maria, Maria-t ismeri fel. Komolyan mondom, ma már bárkit felvesznek, mindenkit odaengednek a géphez, és akármi megjelenhet nyomtatásban. Az ilyenek miatt nem bánom, hogy otthagytam az újságírást.

tovább

Én istenemre mondom, hogy nem Wagner-opera szólt a szülészeten, ahol megláttam a napvilágot. Tavalyig még életemben nem láttam operát, és jóllehet volt fogalmam róla, mi az, úgy volt vele, hogy ez az a műfaj, ahol "egy fickót hátbaszúrnak, és az nem vérzik, hanem énekel".

tovább