galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
"Mi továbbra is csináljuk azt, amit eddig, igyekszünk magunknak megfelelni." - interjú Balanyi Szilárddal, a Quimby tagjával

Balanyi Szilárddal április 19-én, a Barba Negrában adott koncertjük előtt beszélgettünk. Akkor nem nyílt meg a ZP, de még semmit nem tudtunk a Park körüli gondokról. Szilárdot faggattuk a Quimbyről, saját számairól és arról, hogy miért is szerzett diplomát. Az interjú egy páros beszélgetés első fele, a másodikban a Quimby dobosával, Faszival beszélgettünk. A két interjú kérdései között vannak átfedések, de érdekes megfigyelni, hogy hogyan vett kétféle irányt a két beszélgetés a fiúk eltérő személyisége okán.
És egy meglepetés: a két interjú közzététele után még játszani is fogunk!


Alakul az EFOTT programja - helyzetjelentés

EFOTT. Tudod, mit jelent ez a szó? Akkor te valószínűleg már hallottál erről a rendezvényről, amit minden főiskolásnak és egyetemistának kötelező ismernie! Ha voltál már ott, hallottál róla, akkor azért olvasd el a folytatást, és írd le kommentben, tényleg a nyár legjobb bulija-e! Ha pedig még azt sem tudod, eszik-e vagy isszák az ezt a dolgot, akkor meg azért lesd meg, hogy tudd, mit nem hagy(hat)sz ki idén!


PaFe - már csak kevesebb, mint 45 nap a kapunyitásig!

Bizony-bizony, a tavasz első napjai után már nem kell sokat várni kedvenc nyárindító fesztiválunkra sem. Idén május 24-27-ig, a pünkösdi hétvégén rendezik meg a Pannónia Fesztivált a balatonparti Szántódpusztán. A helyszínváltozás körül úgy tűnik, csillapodtak a kedélyek, immár mindenki nyugodtan készülődhet az év első jelentősebb szabadtéri zenei fesztiváljára. Az elvárásokról és a jelenlegi állapotokról a hajtás után!


EFOTT a retró jegyében is!

 

It’s my life, Sing Hallelujah! Ugye nem kell senkinek sem bemutatni e legendás dalok
előadóját? Dr. Alban, a világ leghíresebb fogorvosa a legnagyobb házibulik két kihagyhatatlan
himnuszát is elhozza Velencére. A svéd retró sztár koncertjén kívül nosztalgiázhatunk a ’90-es
évek ikonikus csapata, a  Brookly Bounce ütős dalaira is. De találkozhatunk olyan több
évtizedes pályát maguk mögött tudó magyar előadókkal is, mint például Deák Bill Gyula vagy a
Pál Utcai Fiúk.
Ki ne üvöltötte volna torkaszakadtából egy-egy nyári bulin, hogy „Sing Hallelujah” vagy „It’s my life”?
Dr. Alban örökzöld retró slágereit most együtt üvölthetjük a svéd énekessel július 5-én, Velencén. Az
EFOTT fellépőinek listáján további külföldi előadók is szerepelnek, akikkel együtt nosztalgiázhatunk. A
múlt század utolsó évtizedének zenei világát erősen meghatározó  német sztárcsapat, a Brooklyn
Bounce a fesztivál zárónapjára érkezik vadító progresszív trance és techno dalaival.
Aki a svéd vagy német mellett hazai ízekre vágyna, az kitombolhatja magát a Deák Bill Blues Band
koncertjén. A legendás magyar énekes, akit maga Chuck Berry nemes egyszerűséggel a legfeketébb
hangú fehér énekesként aposztrofált, a fesztivál csütörtöki napján lép színpadra.
„Megfordultam már pár EFOTT-on, mindig nagyon jó volt a hangulat a fellépéseimen. Remélem, idén
is nagy buli lesz! Az biztos, hogy mi mindent megteszünk ezért a zenekarral, például hozunk valami
újat is Velencére: az István, a királyból két dalt éneklek majd.  Ezeket  nemrégiben vettem fel a
fesztiválos repertoáromba, EFOTT-on pedig még nem adtam elő őket.” – mondta Deák Bill Gyula, a
legendás kőbányai blues előadó, aki mellett több évtizede pályán levő zenekarok is fellépnek az
EFOTT-on, úgy, mint a Quimby, a Tankcsapda vagy a Pál Utcai Fiúk

It’s my life, Sing Hallelujah! Ugye nem kell senkinek sem bemutatni e legendás dalokelőadóját? Dr. Alban, a világ leghíresebb fogorvosa a legnagyobb házibulik két kihagyhatatlanhimnuszát is elhozza Velencére. A svéd retró sztár koncertjén kívül nosztalgiázhatunk a ’90-es évek ikonikus csapata, a  Brookly Bounce ütős dalaira is. De találkozhatunk olyan több évtizedes pályát maguk mögött tudó magyar előadókkal is, mint például Deák Bill Gyula vagy a Pál Utcai Fiúk.


Meghalt a király! Éljen a ... - 2. RÉSZ

Tavaly augusztus 9-én, valamikor este 11 körül valami zenekar valami fesztiválon eljátszotta Zár az égbolt című dalt, majd elegánsan meghajoltak és elhagyták a színpadot. Örökre. A Kispál és a borz búcsúkoncertje után a nézők különböző módon dolgozták fel a történteket. Volt, aki zokogott, volt, aki a fejét vakargatta és volt, aki bánatát alkoholba fojtotta. Azóta eltelt több mint egy év, meg kellett mindenkinek barátkoznia a gondolattal, és új banda után nézni, akik miatt megéri kimerészkedni egy fesztiválra, vagy a másnapi koránkeléssel dacolva elmenni egy jó klubkoncertre szerda éjjel. A sorozat első részében a Vad Fruttik és a 30Y háza táján néztünk szét, és latolgattuk esélyeiket a Kispált „gyászoló” tömegek „meghódítását” illetően, most pedig következzék a második rész!


Pozitívba fordultunk

Hű! Sokan vagyunk! - gondoltam többször is, pedig az első napok a Szigeten általában szellősek. Általában, de nem tegnap, különösen nem a Motörhead és a Quimby koncerten. Ráadásul még a Settenkedőkkel is találkoztunk.

Beszámoló az első pozitív napról a hajtás után.


Majdnem tökéletes VOLT

Két nap, péntek és szombat, idén ennyi jutott. A fele. Négyből kettő. Belefért pár koncert, jó is, rossz is, borok, fröccsök, beszélgetések, találkozások.

A VOLT lehetne a tökéletes fesztivál, de sajnos nem az. Ráadásul az idei fazonigazítással valami elveszett a VOLTos hangulatból és a helyére betett Szigetes hangulat valahogy nem illett oda.

De kezdjük az elején.


Őrület! - a Braindogs Budapesten

Szerdán Budapest szívében újra lecsaptak Tom Waits (többnyire) magyar hangjai. A Braindogs több éve hozza változatlan formáját, és elementáris erővel nyomja az öreg 'Hall of Famer' dalait. Hogy ezt mennyire jól teszik, a kollégák már megírták évről évre, és most én is csak megerősíteni tudom az elmondottakat.


Induktáljuk magunkat Braindogs-ra holnap

Tom Waits (az igazi)Tom Waits-et egy hónapja induktálták be a Rock'n'Roll Hall of Fame-be, már ennek kapcsán úgy érezhette mindenki, most már ideje lenne meghallgatni (újra); pláne, mikor a kiadó közölte, hogy új lemezen dolgozik a stúdióban. Maga Tom Waits ugyan nem lesz Budapesten most sem, de a jól bejáratott és nagyon jó Tom Waits-imitátor zenekar, a Braindogs igen: ápr. 13-án lépnek fel ezúttal a Szikrában. Tessék menni, mert jó.


A SZIN-en indul a végső visszaszámlálás

szinTöbbek mellett a The Final Countdown örökbecsű slágerrel világhírt szerzett Europe, a Brit-Awards díjnyertes angol lánytrió, a Sugababes vagy a dance műfaj nagy öregje Chicane is fellép a nyár utolsó nagy fesztiválján augusztus 25-29 között az Újszegedi Partfürdő területén. Mindezeken túl – a SZIN látogatók és a környék lakói nagy megelégedésére – Silent Disco is tarkítja majd az éjszakai programot. S ezek még csak az első nevek, hamarosan jön a többi!


Nyerj VIP-jegyet a Pannónia Fesztiválra!

pafeAlig egy hónap múlva kezdődik Magyarország második legnagyobb könnyűzenei rendezvénye, a Pannónia Fesztivál. A május 20-tól 23-ig tartó várpalotai buliban fellép a hazai élvonal. Ha ingyen szeretnéd látni a fesztiválnyitó Tankcsapda-, Quimby- vagy Kispál és a Borz-koncertet, szerepelj a fesztivál reklámjában!


Groove Armada a Hegyalján!

GAA londoni vonal erős lesz a nyár tokaji zenei fesztiválján: Roots Manuva és a Herbaliser mellett még a Groove Armada is a Hegyalja színpadait koptatja júliusban – a banda Magyarországon először élőben a tokaji feszten lép fel. A Herbaliser is teljes csapattal érkezik. A gitárok rajongói sem csak a Motörhead miatt indulnak a Hegy’-re: a Subscribe-tól elkezdve egészen a Turbóig válogathatnak a lassabb és gyorsabb riffek között.


Jody Wisternoff a Pannónia Fesztiválon

pafeSzinte teljesen összeállt a május 20-tól 23-ig tartó Pannónia Fesztivál zenei programja. A várpalotai rendezvényen a korábbi évekhez képest újítást jelent a Port.hu Világzenei Színpad, melyen a lemezlovasok is szerephez jutnak. A hazai Dj-k mellett fellép az európai progresszív dance vonal egyik nagyágyúja, Jody Wisternoff.


Ugyanaz máshogy: Quimby és Duende az A38-on
Lamorak | 2010. március 2. 13:10 | Ajánló | ajanlo, Duende, lamorak, quimby | 2 komment

QuimbyNyár óta nem voltam Quimby-n, és ezt most tervezem pótolni március végén az A38-on. Én már ilyen ráérős vagyok, félévente elég nekem, addig meg hallgatok otthon Tom Waits-et. A Quimby megbízható és mindig működik.


Élő zene support
wetpaint | 2010. március 2. 10:53 | NemFeszt , Ajánló | quimby, west balkan, wetpaint | 1 komment

west-balkánHivatalosan még nincs West-Balkán, a Grand Opening még kis ideig várat magára, de azért szombaton volt ott kis Quimby, a februárra való tekintettel természetesen Falshang kivitelben. Egy koncert - természetesen elő-muzsikával a másik színpadon, valamint Kiss Tibi apukájával és annak verseivel -, amin megtörtént a megtörténhetetlen, távoztam a vége előtt. De erről legkevésbé a színpadon pörgő banda tehetett.

 


Peter Ogi születésnapi koncertje

Dolgozott Peter Gabriellel, Boy George-dzsal, Kate Bush-sal, Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével, legtöbben mégis az első magyar punkzenekar, a Spions gitárosaként ismerik Hegedűs Pétert, alias Peter Ogit, aki ötvenötödik születésnapját jubileumi koncerttel ünnepli a Millenáris Teátrumban, november 18-án.


Quimby koncert

Győrbe látogat a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő, dunaújvárosi gyökerű Quimby együttes október 10-én szombaton. A tavasszal kiadott Ajjajjajj Maxi+-on megismert számokat is bemutató, este nyolckor kezdődő koncerten az előzenekar a harmadik lemezére készülő, Győrben szintén gyakran vendégeskedő MIND1 lesz.


hegyaljai szerelem

A Hegyalja fesztivál az igazi szerelem akkor is, ha a körülmények finoman szólva sem ideálisak, akkor is, ha mindig azt érzem, hogy a környék népe a vendéglátásról semmit nem tud, július közepén pedig épp csak arra nincsenek felkészülve, hogy lesz az évben megint 4 nap, mikor is több 10.000 ember özönlik Tokajba. Hegyalja a szerelem akkor is, ha szégyenszemre a fesztivál területén nem, hogy kihívás, de péntek hajnaltól már kifejezetten lehetetlen volt minőségi(bb) bort kapni, hogy a szombati állapotokat már meg se említsem.

Ez az igazi hosszútávú kapcsolat, ahol a problémák nem halványítják el az érzést: Hegyalján lenni jó!

 


Ugye gondolsz néha rám...

Lezajlott az idei veszprémi UtcaZene fesztivál is. A szombati programok felét ugyan a vihar elmosta, ám ez szemmel láthatóan nem befolyásolta azt, hogy este ismételten ne aludjon a város, ahogy azt a dalszöveg szerint teszi minden éjjel. Igen, aki veszprémi, vagy szimplán ott volt szombat este 9 körül a Kossuth utcán, már tudja, miről van szó. Ugyan csak a fesztivál végére sikerült elmennem, idén is bőven kaptam az UtcaZene-életérzésből, sőt, sikerült másokat is megfertőznöm.

EFOTT: szerelem első látásra!

Vannak, akiknek az EFOTT csak egy fesztivál a sok közül, de nekem ez volt életem első könnyűzenei fesztiválja, és szerintem mindig is etalon marad, külföldi előadók ide vagy oda; úgy vettem észre, hogy nem az számít, kik lépnek fel, hanem hogy őrült nagy party van megállás nélkül, 4 napon keresztül. Olvashattunk cikkeket az EFOTT-ról olyanok tollából, akik már számtalan hasonló eseményről tudósítottak, éppen ezért gondoltam, hogy érdekes lehet egy elsőbálozó élménybeszámolója.


Régebbiek | Végére »