galéria
kommentek
kategóriák
címkék
friss bejegyzések
Záró akkordok


Vasárnap délután négy óra körül gurultam be drótszamaram nyergében az Ártérre. A sound systemek napján koncertek már nem voltak, így célomat a szolid zenehallgatással egybekötött tábori elvegyülésben határoztam meg. Kitűzött céljaimat sikerült megvalósítani, bár az utolsó nap rövidebben alakult, mint ahogy számítottam.


Ártéri Skalandozás 2008-ban is


A 2008-as Nagy Skaland-pótló, hosszú nevű PASO Ska Reggae Club Sátortábor és Találkozót idén június 25-29. között a már jól ismert helyszínen, a római-parti Ártér Kultúrparkban rendezték meg. Az első két nap eseményeiről lemaradván a hétvége krónikája következik.