A világ legboldogabb basszusgitárosa

Évek óta járunk a Művészetek Völgyébe, érkeztünk délről, érkeztünk keletről, laktunk sátorban, laktunk a Balatonon, már megszokhattuk volna. De ez a várakozással teli, boldog érzés mindig magával ragad. Veszprémből kifele hajtva, fejben már ott vagyunk, Pulán az első völgykaput már edzett völgypolgárként lépjük át.

Öcs, Béke utca, Teri néni háza. Ez lesz az otthonunk tíz napig. Ide érkezünk délben, perzselő napsütés, hőség. Johnny, a kutya is csak úgy „szőrmentén” fogad, megenged egy-két simogatást, aztán eltűnik a hűvösben. Kipakolás, ebéd, aztán irány Kapolcs.

Az utakon még alig kószálnak a látogatók, az Űrbázis előtt egy meglehetősen undorító, rózsaszín sétabusz-vonat parkol. Elephant tök hülyén fog kinézni, ahogy naponta „kivonatozik” a Krétakör bázisára. De Kapolcs sem fogad másként, láthatóan a beeső, vastag pénztárcás vendégekre várnak. Szétnézünk. Van aurafotózás és DVD árusítás kilencszázkilencvenért, és vehetek bumerángot is, természetesen kilencszázkilencvenért. Ha megéhezek, egy üres lángoshoz kis keresgéléssel már kétszázért hozzájutok, egy közepesen jó sört is utána küldhetek háromszázötvenért. Ennyit a művészetekről. Inkább beülünk a Királykő kocsma árnyas udvarára, ez a hely nem változik, állandó. Akárcsak azok a szétcsúszott alakok, akiket utoljára éppen itt láttunk. Őket már beszívta a hely, nem ereszti, tíz nap alatt bármikor próbálkozhatunk, itt lesznek. Elsétálunk a katolikus templomhoz, a résnyire nyitott ajtón zene szűrődik át. Belehallgatunk a Custos Consort esti koncertjének próbájába. Félóra nyugalom. Aztán kifekszünk a Varázslatos Kövek Kertjébe és meghallgatunk egy mesét valakitől, aki csak úgy, csak mindenkinek felolvassa, ahogyan a Völgyben ez szokás.

A Völgy hivatalos megnyitója a Gástya-árokban van, ez jó ötlet, ide csak az jön el, akit igazán érdekel. Márta István a jelenlévők képébe vágja, ejnye – bejnye, ezek a völgylakók nem vesznek jegyet, de legalábbis a fele nem. Pedig hát ennyi pénzért ennyi program, melyik fesztivál tudja ezt. Szerintem egyik sem, és ezek között van a Művészetek Völgye is. Mert ki képes egyszerre, egy időben hat faluban lenni, hogy az 1700 forintos napi jegyét kultúrára váltsa. Aprópénzre. A nagy lóvét közben szedik le róla. Na és a szállás, ami lehet olcsó is, de akkor tíz napig lemondasz alapvető higiéniás szükségleteidről. És a kaja. És a pia. Itt aztán lehúznak rendesen. Szegedi színi-tanodás ismerősünk jó példa. A nyári munka rabszolgabéréből kisspórolt úgy tízezret, leutazott, és mivel rendes csaj, vett egy háromnapos jegyet. Négyezerötszázért. Aztán sátrat vert, a helyet is kifizette. A Krétakörre, mert ezért jött igazán, naponta még kifizeti a kiegészítő jegyet. Nos ő a minta-völgypolgár. Csak azt nem tudom, hogy a maradék napi kétszáz forintjából itt a Völgyben mit fog enni és hányszor. De ez csak egy példa, a mi négyfős családunk sem ússza meg szállással, utazással, jegyekkel és a napi betevővel kétszázezer alatt, s ha szerencsénk van, akkor egy nap három programra is bejutunk. De ez nagyon ideális eset. Legtöbbször megnézünk valamit, ami még éppen befér az esti főprogram elé, s ha van erőnk, akkor még valahová beesünk az éjszakában, ennyi, ez a maximum. Minket már régen nem a programok vonzanak ide a Völgybe, azokat megnézhetjük év közben is. Azt csak a rendszeres völgylátogatók tudják, milyen érzés évről – évre megérkezni, eltölteni tíz napot. És igen, nekem is van több ismerősöm, akik nem vesznek jegyet, de nem törnek, nem zúznak, csak beszivárognak, ahová lehet. Ha nem megy, az időt akkor is kellemesen töltik. Hát ennyit a megnyitóról. Egyébként vetítettek filmet Galkó hasára, Ferenczi György harmonikázott egy rövidet, és játszott a fél Muzsikás is. Díjakat is adtak, és három szerencsés néző aláírhatta a Völgy Érettségi Bizonyítványát, amelyben az osztályzatok elég szubjektívnek tűntek.

Öcsön világ- és népzenei fesztivál van, ide megyünk. A kőfejtőben a Romano Drom kezd, a nagyon lassan gyülekező közönségnek. Pedig jó zene, és az esti koncertre érkező fiatalok egy óra múltán táncra kerekednek. Ez hat az együttesre is, előszedik legnagyobb slágereiket, az asztaloknál és sörpadon ücsörgő közönség észrevétlen a színpad előtt találja magát. Nem is ússzák meg ráadás nélkül. De igazából mindenki a Besh O droM zenekarra vár, csak jönnek – jönnek gépkocsival, stoppal és csigabusszal a szomszéd falukból. S mire belekezd a banda, már van egy-kétezer ember a kőfejtőben. Örült kavargás, féktelen tánc. Ez a folytatás. A színpadon boldog zenészek, Vajdovics Árpád pedig minden elsősorban táncoló lánynak küld egy személyes mosolyt, aztán szétesik a zenére, csak a basszusgitár tartja a földön. Jön Mitsu, ez a csodálatos énekesnő, hangja még éjfélkor is ott lebeg a völgy felett. Fantasztikus, mindent feledtető nyitókoncert volt.

Mindenki alszik, reggel van, írom a blogot. Talán Ajkán fel tudom nyomni, és néhány képet is. A többi képet majd otthonról, mert kattogtatom a fényképezőt rendesen. Remélem az idő is ilyen marad, igaz ez sörfogyasztásomra és ezzel együtt a családi kasszára nincs túl jó hatással.