Kis kézművesség után Taliándörögdön Annamari adja vérét a napijegyért. Össze– vissza szurkálják, még a mintavérhez is vénát szúrnak. Vért ezután csak Öcsön adunk.
Délután a Klastromban megnézünk egy kollektív improvizációt, Szalontai Tünde és Alexis Latham játssza, mini színház, a színpadon a nézőtér is. Az inkább angol nyelven játszó színészek egy szék birtoklása ürügyén szórakoztató, érdekes előadást produkálnak, Latham nagyon szuggesztív színész. Gyorsan megtöltjük kulacsainkat, a lányokat kidobom az Űrbázisnál, az idősebbek ma irodalmat választottak.
A Bárkakertben éppen Cseh Tamás Indián és fia, András dedikálja közös könyvüket. A színpad előtt már beülik a felperzselt füvet a várakozók. Egészen fantasztikus, hogy Háy János évről – évre tud újat mondani, a kert most is tele van. Lévai Balázs nagyon jó beszélgető társ, keveset kérdez, de finoman terelgeti a beszélgetést, témaváltásaival folyamatosan fenntartja, sőt fokozza az érdeklődést. Érdekes képet kapunk a hetvenes, nyolcvanas évek zenei, politikai és irodalmi életéről, Háy szubjektív élményei alapján. A beszélgetés után Rátóti Zoltán „A bogyósgyümölcskertész fia” címmel afféle monodrámát ad elő Háy novelláiból, a közönség észre sem veszi, mikor megy le a nap a napraforgó tábla mögött.
Hazaugrunk átöltözni, irány Monostorapáti, Kispál és a Borz. Három stoppos lánynak szerencséje van, falutól faluig visszük őket. A templom mellett megállítanak, parkolójegyet kell vennem, ötszáz forint, mert ez itt Európa. Félre állítanak, várjam meg a visszajárót, aztán utánam szaladnak, mi a f…-ért állok itt meg. Száz méter lassú haladás, nem mehetek tovább, vegyek jegyet. Mindezt hullámzó tömeg között, kiszállok, beszállok, fizetek, visszajáróra várok, jegyet mutatok. Aztán beállhatok a szántóföldre, a világ legdrágább „istenadta” parkolójába. A PeCsa cucca nagyon jól szól, klassz lenne az egész, ha a közönséget pásztázó fény nem cseszné szét amúgy is fáradt szememet félpercenként. Kispálék meg unalmasak, negyven perc után ott hagyjuk. A parkoló majdnem üres, sorban lépnek le az emberek. A faluban, sőt kifele az országúton autók parkolnak minden négyzetméteren. Nem is értem, miért lett fizető Monostorapáti, ha még a buszmegállóban is kocsik állnak.
Bemegyünk Kapolcsra, egy sör a Királykő kocsmában, ott legalább történik valami. Éjfélkor az utcán csak néhány ember lézeng, azt hiszem, eltévedtünk. Megnézzük a Völgyhiradót, majd Pulára indulunk, a lányok Mrozeket néznek a faluházban. Hajnal kettő van, mire előkerülnek. A kocsiban van időm gondolkozni. Ez a Völgy már nem az, ahová évről – évre eljöttünk. Úgy tűnik, az emlékek helyett idén parkolójegyeket viszünk magunkkal.