Három nővér a szárítóban

A társulat már délelőtt megérkezett, komoly fizikai munkával elforgatták az eddigi elrendezést. A színpadot szétbontották, abból lett a nézőtér emelt része, padok és székek hosszában, mintegy háromszáz ülőhely. Én délután csatlakoztam, felvállalva a szerepet, hogy távol tartom a kíváncsiskodókat a próbától. Ez valamennyire sikerült is, igaz népszerűségem nagyot esett a völgypolgárok között. Az várható volt, hogy este sokan választják ezt a programot, de az, ami kilenc előtt tíz perccel történt, felülmúlt minden képzeletet. A nézők, akik közül néhányan már két-három órája vártak, berontottak a nézőtérre és a színpadra. Leginkább a folyóvízhez tudnám hasonlítani, ahogyan elöntöttek minden apró zugot, ahová le lehetett ülni, vagy megállni, akár csak fél lábon. Az előadás kapunyitáskor már megy, most jó tíz percet várni kellett, mire mindenki helyet talált, a földön ülő néző miatt a játékteret méterekkel szűkítették a színészek. Ez a társulat kinőtte a Művészetek Völgyét, nincs olyan hely az egész völgyben, ahol méltó körülmények között játszhatnának. És annak a nézőnek is igaza volt, aki a negyedik sorba szorulva, csupán a színészek fejét látva, vissza akarta kérni a napijegy árát. Szerintem is csúnyán becsapták, ha csak erre az előadásra vette meg a jegyét.

A Vidnyánszky Attila rendezte három nővért a bemutató óta többször láttam már, mégis mindig más. A helyhez alkalmazkodó néha harminc méter széles színpad minden részén sűrűn történik valami, egyszerre szinte képtelenség befogadni. Mára eljutottam odáig, hogy a cselekményt már minden ponton végignéztem, többször is, és foglalkozhatok a szöveg teljes befogadásával, s így jutok egyre közelebb és közelebb Csehov költői szépségű gondolataihoz.

A körülmények ellenére, – a játék idő szünet nélkül 135 perc, a felvonások sorrendjét felcserélték (3-1-2-4) és a rosszabb helyekről teljesen áttekinthetetlen a színpad, – csak néhányan hagyták ott a darabot, a vége kirobbanó siker, hosszú vastaps, lelkileg és fizikailag is meggyötört nézősereg. Én holnap is megnézem, az tuti.

Éjjel még átnézünk Dörögdre, Cabaret Medrano, de csak percekig maradunk, elfogyott minden erőnk. Dörögd és Öcs között hajnalban olyan a közlekedés, mintha csúcsforgalomban a Rákóczi úton araszolnánk, a mezőn kivilágított gabonakörök, a hegyen űrbár, valami ufó-diszkóval butítják a népet. Én már éppen elég hülye vagyok, inkább lefekszek aludni.