Gyere!

2003-ig lesajnáltam mindenkit aki kitette a lábát a szigetre, mert szent meggyőződésem volt hogy ott részeg pánkok vannak csak, akik műanyag poharas vizezett sörüket szorongatják, és szar zene, por és pisaszag terjeng a levegőben. 2003 augusztusában viszont kicibáltak, majdnemhogy akaratom ellenére, és végülis igazam lett. Részben. Ugyanis vannak ők is, meg van még ezermillió ismerős, és leendő ismerős, van elég hely hogy az ingorálni való embereket messze elkerüld, hogy tájékozódni már alig tudó barátnőd az SOS vécéhez kézenfogva elcibálj, hogy azon vedd észre magad hogy épp a volt főnököddel smárolsz, vagy ha a drumclubba mész műélvezni a tanítódhoz, vagy hogy a kuka tetején egyél a legnagyobb lelki békével főttkukoricát a metálos haveroddal. Ezenkívül remek búfelejtő és annál is jobb szívgyógyszer. Csak itt teheted meg, hogy a Metalhammer sátorból a Blind Myselfről átsétálsz Hernan Cattaneora a Pörgésparty Arénába, és szintén csak itt lehet büntetlenül egy másik lánynak szerelmet vallani. És akkor még nem is beszéltem a koncertekről: Lamb alatt annakidején felhőszakadás volt, és a „‘Til the clouds clear” alatt varázsütésre állt el az eső, Laibach-on a sátorban lett felhőszakadás, Anthraxon meg egyszercsak együtt énekeltem az énekessel, holott nem is ismerem a zenekart. Jahogy a zenék milyenek? Gondolom megköveztek ha azt mondom hogy az másodlagos. Ha a kistestvéredet kiséred Sean Utálom Paulra, ha anyádat Buena Vista Social Clubra, akár ha a pasiddal a Magic Mirrorba tévedtek: felejthetetlen…