ütközések

Robot-robot bekapcsolva, dolgozzon helyettem a gép, a T-rézérpárak föld alatt nyugosznak akkor is, ha melóhelyemen egy hétig „nem elérhető” vagyok még…

Indulás, irány a Sziget! Azon nyomban, ezer program, iram a testben és minden szakadt ínban, de sárga szőrű paripám a 4-es/6-os ellennyerített. Jószágom a Rákoczi térnél megmakacsolta magát istállótársaival oda-vissza vonalban kollektív, egy dolog hogy a rutinos fővárosi közlekedő ezzel már számol, miközben az okozott késésekért senkit nem terhel felelősség.

Budapest, kiskörút, napsütés. 3 hideg sört a hirtelen jött izgalmakat enyhítendő bevásároltam a boltból, jóízűn csak hangulatosabb a kényszerből séta, nevetgéltem és kurjantgattam magamban:
mi az hogy! Mikor vadidegen blogkollegina ugrott a nyakamba és szembe dícsért – jaj, zavarom hülyeséggel leplezem, volt (fesztivál) már rá példa, van aki ezt csipős kritikával tudja. Blognépszerűség? Aha. De az milyen már?

Szóval haladtam gyalog tova a célirányba, mikor mit látok? Egy kisszínpadot húztak fel a vörös brigádok, s azon nem kisebb Isten, mint az idén még a Szigetet sem megtisztelő (persze így már érthető mitől nem ér rá) Komár László dalolva kampányol.

Tovább, tovább. Az újra induló villanyoson rekorderi mozitársamba ütköztem, ki valami indiai cuccra rohant a világzeneihez, hogy ő majd pikk-pakk beér a még aztán veszi: napijeggyel, és mint utólag kiderült, sorokat kicselezve tényleg; a hévről leszállva meg volt osztálytársak köszöntek, hogy helló puska.

Annyira tipikus: jelenség, a fesztiválon csak abba nem botlik az ember, kivel lebeszéli. Igazolásul sátramtól 10 méterre újabb régi arc és csapata parkol, Sebeők a Hír Tv színpadán táncol, én meg Quimbyre hajlok, egyre jobban, az üdvözlő italoktól ki-ki lengedezve.

Hogy aztán újabb szépírói kvalitású bloghölgyet kiszúrva és odamenve, beszéltem neki annyi sületlenséget, hogy konkrétiban elzavart. Hhmmm, igen, ő konkrétan az a fajta, ki engem rosszul tűr, de legalább őszinte.

Aztán meg ki jött szembe velem? Exkedvesem nővére és pasija, mely találkozásból természetes, hogy sztoriilag belecsaptunk haloványt a múltba, melyből kiderült, azóta se, arra se minden aranygaluska, ki hitte volna, de néha azért még emlegetnek, vagyis nyomot hagytam, mi jó, kösz. Együtt mentünk vizespolóra, ott a „pó lót le” rigmusoknak bukott a hatása, lám, tehetetlen minden férfi, ha hülye a női felhozatal. Viszont naná, hogy megint volt ott egy ismerős a vissza 10 éves történelemből, na szevasz.

És itt döntöttem el, ha már ilyen a napi szereposztás, hogy tudatosan megkeresek egy kocsmában itató írogató-alkoholistát. Ááá, nem sikerült. Kolbászoltam ezer helyütt a Jazz színpadot támpontként keresve, de sehogy nem jött össze, ellenben egy spontán szembesülés HTML-királylánnyal, ki csúnyán megszívta hogy velem kezdett, tessék, mindig kárigény van, hol a tekila a vég és a kezdet, ezúttal az ő kölcsön-fényképezőjét vesztettük el a HVG-környék valahol kisértetiesen hasonlón, mint a sajátomat 2 hónapja. Francba, francba.

Mint hogy én őrült tényleg lesátoroztam a messzi francba, s mert kutyának sem volt kedve részegen annyit galoppolni, első éji szemlehunyásom vendégségben töltöttem. Meghívtak vagy meghivattam magam? Esküdj, nincs róla fogalmam! Annyi mindenesetre nyilvánvalóvá lett, hogy nem kell az elkerített részre verni, szabad a szokott lehetőség: bárhova, és az üvöltő reggeli magnó-szóra ébredésig jegyellenőrzés se semmi, tehát a kockázat napijegyesekkel is könnyedén vállalható, ha valakinek eféle hálózsák-buli lenne a célja.

Vicces? A magnó abból a kocsmából szólt, a Jazz mellől, mi az egyetlen tudatos cselekvésemnek indult.