csak ha beszélek, csak ha iszom…

Okos test beszédes, és bármikor képes önnön érdekében tüneteket produkálni, hogy legyen már elég a fesztelen kihasználásából, hisz neki is lennének olyan alapvető testjogi igényei, mint mondjuk az alvás, hideg éjjeleken a melegbe tevés, a szilárd halmazállapotú energiaforrások, valamint az alkohol tartalmú italok mértékletesebb bevitele, illetve tejre és vitaminos rostos gyümölcslevekre cseréje; de az évi egyetlen hét Sziget alatt mégis ki hallgatna rája?

Nehéz ügy. Hatodik napra ténylegesen jelentkezni kezdtek részvételre a fentebb említettek okán azok a fizikai fájdalmak, melyek a fáradékonyságon, orrfolyáson, köhögésen, izomlázon túlmutatón olyan torokfájásban csúcsosodtak ki, melyet brutális sokként élt meg a szervezet minden korty hideg sör után. Trükköznöm kellett. Ezen alkalomkor csak a sötétedéskor vetettem vissza magam a közösségi mulatozásba, ezzel elérvén, hogy nagyságrendekkel csökkentenem sikerült az arany maláta nedü iránti kívánalmam, és beértem a hőfokában és -érzetében fölé mutató 2:1-es boroskólákkal.

Az elkövetkezendő két napra szóló biztos és rafinált recept reményében Neoton Famílián nyitottuk a Táncdalfesztiválban a hóka-mókát, ahol nem hiszitek el mennyi fiatalabb kiadású (pedig az eredeti is jól tartja magát) fürtös szőke Csepregi Éva ropta, és ráadásként kiváló szinészi kvalitásokkkal „húzták fel a vitorlááát”, miközben öröm az csillogott a szemükben.
Hogy a csajozni odatévedő két olasz dzsigoló kommunista magyar múltjuk híján nem is érthette a sátor egészét telefröccsöntő lelkességet, bezzeg ha egy sikeres honi nyelvtanfolyam okán mondjuk a dalszöveget, na az eszükkel azt sem köszönték volna meg! Tarzan, Sandokan, Santa Maria, 300 éves játék már a yoyo, ne de kérdezd már meg mire való ez a mélyen szántó mondandó, s hogy miként fogantak anno és milyen ihlettől vezérelve? Na mindegy, egyszerű népnek elég ha ajkukra áll a refrénje, ebben meg ugye semmi hiba. Ej, ej, Ádám és Éva, mindezek ellenére tiétek az idei igazi személyes sziget-balladám kitüntető díja, mert majd meghatódtam, mikor szívemből énekeltétek: „Ne hidd azt, hogy senki se’ szeret, Szoríts jobban, melletted vagyok én! Új kedvest egy még újabb követ, De barátságunk csillagidőt ígér. / Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted. Leláncolnád önmagad, közben szabadságod kéred, Visszakéred. / Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk, Holnap hajnalig mindent rendben találunk. Érintsd meg a lelkem még egyszer, Érintsd meg, és aztán engedj el! Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még! / Ha úgy érzed, hogy senki se’ szeret, Rohanj hozzám, melletted leszek én! Éjszakánk már nem lehet ilyen, De barátságunk védeni fog, ne félj!”

Lelkem felkavart ingoványos talaját átszelve így jutottunk el Colorstarra, mi kúúúl, s megint nem okozott csalódást; ők zenéltek, én táncoltam elejétől végig, ahogy a szereposztás és a ritmus kiosztott.
Aztán pedig… sztenderd Varázstükör-ház? Ááá, kivételesen olyan gyenge muzsikákkal operálták a vegyespáros cseppnyi erotikára vágyókat, hogy csak az maradt, akinek abszolút megszokásból húzzák, vagy mert tart tőle hogy máshol kiszúrná egy homofób horda az enyelgésüket, azt akkor mit tudom én mi minden történne, vagy mert ez a Sziget, tán semmi sem?
Jó. Ez van, illetve ez nincs, kényszeredett döntéshelyzetbe kerültem, de magabiztos vagyok, hát bevállaltuk hogy egyéb bulihelyszínt keresünk, kifulladásig. Végeredmény egy minimál karaoke kisszínpadnál csápolás, azt sitty és sutty, pilláinkon rebegett, betegeskedő testünkben remegett a már említett kifulladás, bocs emberek, tudom, gyenge vagyok, de higgyétek el, a hajnal 4-kor sátorhoz indulás magamnak volt a legnagyobb ciki.