Eljött. Megint eljött ez a züllött fesztiválszezon, minek a Szigeti
kegyelemdöféssel lesz a se vége, se hossza, óvva féltett erkölcsök
kerülnek ilyenkor kispolcra, nincs a lejtőn megállás, há-há, de még
addig is – aktuális, a jelen feszültség jele: Volt.
– No de Sopronban milyen az idő? – még a vonat indulása előtt kérdeztem egy odavalósi kollegámat.
– 2 órája megállás nélkül szakad – bíztatott-, Happy New Nyár!
És
elindult 10:10-kor a Keletiből a vonat, az IC tömve fiatalokkal,
sátrak, hálózsákok, italok minden rekeszből kifolyólag, igen, ezennel
részünkről a feszt megnyitott. Képzelt helyemen egy srác már épp
jóízűen a sörét kortyolgatta volna, ha a büfékocsi a szerelvénynek nem
a másik végiben lett volna, de oda se neki, előzékenyen felállt, hogy
kis csapatunk egységét ne bontsa, kösz. Csakhogy Kelenföldnél az új
felszállók között megérkezett maga az igaz tulaj pubertás anomália. Kis
pofátlan. Kinek jegye ugyan odaszólt, épp csak megszólítási stílusa
volt zord, ettől aztán hű meg ha, whiskey-kólával a kezemben
túlgesztikulálva lett egy ordenáré hacacáré alias verbális
szurka-piszka, persze rendnek azért lenni kell, jól beárult minket a
kalauz bácsinak, ki ezen a szálon elindulva elkeseredetten rá kellett
jöjjön, senki nem ott ül, amire ki volt állítva a dokumentja, jé. Igazi
parasztlázadás, kis gyújtólánggal, hamvába holtan – többet
dolgavégezetlen nem is láttuk.
Megérkeztünk
Sopronba. Ott aztán időjárás-informátorom beültetett minket némi
személytöbblet és szabálytolerancia okán részint a szolgálati
csomagtartóba, de ne panaszkodjék az, kinek ettől ingyen és gyors a
Lővérekbe fel fuvarja, egy jó előre behűtött, ámde 3 napra beosztandó
kannányi borral…
Az eső már csak szemerkélt. Áron alul beszerzett promójegyeinket alig
fél óra bolyongás után a vonaton megismert lányainkat vesztve váltottuk
be pár csudacitrom színű karszalagra, majd behatoltunk az objektumba.
A
sátorverés tökéletes helyének megválasztása egyértelműen a gyakorlott
kereső szemem munkájának dicsérete. De még a csapadék fizikája! Hogy
itt a faházak tövében az égig érő fák alatt kicsit sem hatott, na az is
biztos, mert a kőkemény talaj és a szintkülönbségek okozta nehézségeket
a sziporkázó szomszédok lelkes segítségével is csak lassan győzve
fújhattuk meg a vigalmi indulót és ülhettük meg a beavató sörpörkört –
épp csak odaértünk a vonósokkal hangoskodó csendesülős Kispálra, a
mindig József Attilázó Hobóra és a magához képest is ritka remek
igeosztó Belgára. Hogy ezek között pontosan mit műveltünk? Rejtély, de
az biztos, hogy sok pénzbe került.
Tippem
persze van, miről néhány vidám fotó is sejtetni engedtet. Gyanítom,
hogy a fogyasztói társadalom ranglétrájának rendkívül magas fokára
léptünk a nyitónap alkalmával, miközben az ismerkedés naiv mezején
olyan szélesen bárgyú mosolyokkal és laposan hosszúkás szemkontaktokkal
operáltam, hogy túl sok sikerélményre a nálamnál józanabbakkal nem is
igen számíthattam. Pedig nekem ekkor már ezt kötelességből is kellett
volna! Mert hogy egy kanosan agyafúrt szingli-pillanatunkban
elindítottunk egy páratlan feszt-tornát sörtétre-befutóra, melynek
egyik sikeresebb eredménnyel kecsegtető édes szőke verziója csodás
egyszerűséggel csak le „pocsék ló”-zott! Ez persze a versenyben elért
pontszámomat tekintve pontosan 0, mi bár tökéletes forma, de a
fogadásban hátrány, hisz ott a pont már a mértékegység meghatározója:
1 pont = csók,
3 pont = ujjakra ragadt punciillat,
5 pont = szex.
Brrrr. Undorító férfiak!
A
kemping útjait bóklászva a sátorszomszéd mákvirággal hogy hogy nem
eltérültem a drum’n’bass ritmusára, minek hatására a nagy öreg Palotai
lemez-szetjeiből épp csak annyit hallgattunk meg, amennyit a 07:04
perces reggeli zárásig játszott! Hihetetlen pali, egy sátornyi embert
folyamatos mozgásban tartott, ááá de jó volt!
Csak hogy amíg mi gyanútlan a reggeli tornájára mulattunk, a hűséges
szélmalomharcos társam, matyóbá, az a megveszekedett, kiegyenlített
küzdelmünkben egy svédcsavarral állásfordított, és 1:0-ra elhúzott…
(folyt. köv.)