nekem a balaton

Már tegnap úgy éreztem magam, mint egy koala, és be kell valljam, hogy

négy hosszú és kimerítő éjszaka után ma sem jobb a helyzet. Na de mi
volt ez az egész?
Már tegnap úgy éreztem magam, mint egy koala, és be kell valljam, hogy
négy hosszú és kimerítő éjszaka után ma sem jobb a helyzet. Na de mi
volt ez az egész?
Az úgy volt, hogy már hetekkel ezelőtt, a
programok láttán biztosra eldöntöttük, hogy nekünk ott kell lennünk.

Mármint a Balaton Soundon. Aztán közbe jött egy szülinap (épp az
enyém), így csak pénteken jutottunk le a fesztre. Persze a bicóink nem
fértek be a kocsiba, úgyhogy alternatív megoldásokon kellett törnünk a
fejünket, mivel alsóhangon 7 kilométerre volt a szállásunk a
fesztiválról. Ígyhát (nem kis küzdelmek árán) megvásároltunk Fehérváron
2 rollert, amelyek az egész fesztivál alatt hű társainkká váltak, és
elég barátkozós járműnek bizonyultak.
Akadtak problémáink a szállással, amit előre lefoglaltunk és
kifizettünk, de ezt most nem részletezném. Amilyen túlélő-típusok
vagyunk, nem sikerült elvenni a kedvünket. Felpattantunk a rollerekre,
és szinte már ott is voltunk a Nouvelle Vague koncerten, ami végleg
visszahozott az élők sorába. Már előtte is értek pozitív impulzusok,
mint hogy mindenhol kedves emberek, jé, most megy le a Nap, de
gyönyörű, és finom a bakardikóla… De a Nouvelle Vague koncerten
örültem először, szívből, hogy itt lehetek. Már tavaly volt hozzájuk
szerencsém a szitiben. Azt az estét a 2006-os év legjobb partyjának
neveztük ki kis barátaimmal, annyira jól sikerült. Úgyhogy nálam elég
magasan volt a léc, ezért kicsit féltem is. De szerencsére nem kellett
csalódnom, mert Marc Collinék a Soundon is hozták a formájukat. Az
összes nagy slágert eljátszották mindkét albumról, a Forestre még
lassúzni is lehetett. Persze voltak vadabb jelenetek is, mikor Mélanie
Pain (a projekt egyik énekesnője) a Too Drunk to Fuck után elmesélte,
hogy ő bizony már kicsit becsípett a viszkitől. Majd ezek után
megkérdezte a közönségtől, hogy „Are you ready to fuck together
tonight?” és (képletes értelemben persze) mindenki készen állt. Volt a
Relax is Gérald Toto (személyében egy rendkívüli tehetséggel megáldott
karibi énekest tisztelhetünk) hangjával és előadásában, ami katartikus
élményt hozott. Aztán a végére maradt egy Eurythmics átdolgozás is, hát
tényleg, „who am I to disagree”…

Szóval egy végigénekelt és táncolt koncerttel indult nekem a
Balaton Sound, és azt gondoltam, hogy ezt igencsak nehéz lesz űberelni.
Ezután némi fotelben ülős levezetést követően próbáltunk valami más
után nézni. Meglátogattuk a pálinkaházat (mézes ágyas meggy pálinka
világbajnok), ahol egy nagyon illuminált srác szolgált ki minket.
Mielőtt sorra kerültünk volna, hozzávágott egy adag pohártornyot egy
kedves vevő, aztán majdnem ki is lett szedve a pultból, de azt
megúszta, mi meg sajnáltuk… Egészen addig, amíg minket is megpróbált
átverni kb. egy ezressel, és csak a józan kolleginájának, és a
talpraesettségünknek köszönhetjük, hogy nem tette meg… Az adag
lehörpintése után ismét a T-mobile LG terasz felé kószáltunk, ahol már
Adam Freeland csapott a lemezek közé. A kellemes kis Nouvelle Vague
után nagyon barátságtalannak tûnt ez a móka, úgyhogy egy-két sült
csirkecomb után fogtuk a rollerjeinket és megindultunk hazafelé.

A második nap számunkra két fontos eseménye közül az egyik
elmaradt (José Padilla), így egy kellemes Café del Mar hangulatban
úszó, Balcsi-parton ücsörgős eseményt kellett sztornóznunk. Valahogy
azért csak sikerült beletörődnünk, és a Heineken Nagyszínpad, vagyis az Oi Va
Voi felé orientálódtunk. Kicsit lassan kezdődött a dolog, de aztán
elkezdődött, és ismételten állleesősen igényes zenét kaptunk a
fülünkbe. A hegedűs hölgy egyszerűen wow, olyan szenvedéllyel játszott,
hogy szerintem nem akadt ember, akit magával ne ragadott volna… Az
énekesnő, a „cuki csoki bébi” (Bridgette Amofah) szintén lenyűgözô
volt. Lemez Lovas fokozta tovább a hangulatot azzal, hogy egész jó
magyartudással beszélgetett a közönséggel… A zenekar összmuzsikája
nagyon együtt volt, mindenféle hangszert felvonultattak és többször
eszembe jutott a mamám, aki mindig azt kérdezi, hogy milyen hangversenyen
voltatok, nos ez tényleg ahhoz közelített. Sajnos viszont bármennyire
vártuk, az A csitári hegyek alatt nem csendült fel a koncert folyamán,
magyar énekesnő hiányában. Hiányzott a meggy a tortáról, de azért
például a Refugee alatt simán ment a lúdbőrözés, úgyhogy nem voltunk
(csak egy icipicit) csalódottak.

A koncert után szimplán beszippantott minket a
fesztivál, és hajnalig lófráltunk a különböző helyszínek között, de a
továbbiakban semmi maradandót nem sikerült elcsípnünk, sőt! Túlsúlyban
volt a szeletelős elektronika, ami nem a mi műfajunk. Bár a Fine Cut
Bodiesnak egy kis ideig egész jól sikerült elkapnia, de aztán valamiért
mégis tovább álltunk.

Utolsó nap már majdnem a végkimerülés fázisában voltunk, de
azért a Beastie Boys-t meg kellett nézni. Az első 20 percrôl
lemaradtunk, és mikor odaértünk, nagy elánnal vetettük bele magunkat a
buliba. Ez a lelkesedés viszont sajnos csak kevés ideig tudott
fennmaradni, elkezdtek olyan zenét játszani, ami nem volt rossz, csak
éppen egyáltalán nem ezt várod. Tőlük. Olyasminak tûnt, hogy most azt
játsszák, amihez kedvük van (és az nem passzolt a közönség – de
legalábbis a mi – hangulatunkkal), vagy ami még rosszabb, ki kell
tölteni azt a másfél órát… Még egy kicsit próbálkoztunk benne maradni
a ritmusban, de valahogy nem ment ez nekünk, úgyhogy picit legörbült
szájjal ültünk le a partra, hogy onnan hallgassuk meg a maradék
koncertet. A Sabotage azért csak lement a végén, de ha olyan lett volna
az egész koncert, mint az utolsó negyed óra, akkor egy szavam sem lett
volna.

Végül levezetésként még egy kicsit Neoztunk. Utoljára kb. 2-3 éve láttam őket élőben, úgyhogy én nem vagyok az, aki unalomig járok Neo
koncertekre… Lehet, hogy ezért is, de nagyon élveztem a partyt, amit
csináltak. Kedves, vidám, táncolható zene volt porondon. Akármennyire
is fáradt voltam, egyszerűen képtelen voltam ülve maradni. Kifelé menet
pedig még mindig fütyörésztem a fütyülős számot, és annyira jó kedvem
lett, hogy a Balatonon szinte kötelező éjszakai fürdőzésbe is simán
belementem, holott előtte egy kicsivel még esélytelennek láttam, hogy
ilyen lesz…

Amellett, hogy közben is éreztem, onnan is tudom, hogy jó volt nekem ez
a fesztivál, hogy amióta visszajöttünk a szitibe, egyszerûen furcsa,
hogy nincs. Na de majd folytatom. Valahol.