Björk a kastélyban – koncertbeszám

Björk idén elhatározta, hogy keres egy kis pénzt. Először is beszervezte a lemezkészítő-projectbe a jelenlegi könnyűzenében mindenvivő Timbalandot. Aztán megjelent a Volta, és a rajongók (mást ugye Björk már elég régóta nem tud érdekelni, ha tudott valaha egyáltalán) kétségbeesve tapasztalták, hogy ez a lemez nagyjából az eddigieknél és hallgathatatlanabb lett. Meglepetésre azonban egész jól fogyott – illetve fogy továbbra is (milyen fura, hogy a könnyűzeneiírói zsargonban poplemezekről úgy szokás beszélni, mintha kövér nők lennének).

Björknek volt ugye operaházban-koncertezős korszaka is jópár évvel ezelőtt, hát most már visszatért a csarnokokhoz, arénákhoz, sőt, egyenesen a fesztiválokhoz is. Kicsit kínos ugyan, hogy persze a Szigetnek nem sikerült őt beszervezni, de végülis elég nehéz dolguk lehetett, mert pl. Olaszországban is csak egyetlen alkalmat sikerült összehozni, ezt a most szombatit. Ezen, a híradások szerint kb. 9000-en vettek részt, az én tapasztalataim szerint ennek kb. a háromnegyede lehetett olasz, a többiek pedig horvátok, szlovének és osztrákok voltak. A koncert helyszíne ugyanis, a Villa Manin volt, ami egy olyan döbbenetes szépségű villa egy végeláthatatlan kukoricaföld közepén fekvő mesebeli park közepén, hogy az szinte Ver Szájjal felér, ráadásul modern művészetek múzeuma van benne és Udinétól van kicsit nyugatra, de annyira kicsit, hogy a fent említett 3 ország határa mind-mint 70 km-en belül van. A szervezési kérdésekről még annyit, hogy ugye olasz módra mind a 9000 ember autóval érkezett, de itt, egyáltalán nem olasz módra abszolút profi szervezésben zseblámpás bácsik biztosítottak mindenkinek parkolóhelyet, amiért, Olaszországban kivételes esemény, nem kellett fizetni.

Most lazításként álljon itt egy kép, amit képtelen vagyok a szövegbe beágyazva beszúrni, mert ha megpróbálom, akkor valamiért összezavarodik a bevezetővel:

A képen nem sok minden látszik, de több fotóm nincs, mert sajnos a gépem pont aznap bolondult meg, és ha lenyomtam az exponálás gombot ötvenszer, akkor abból negyvenkilencszer lefagyott, egyszer meg ezt a képet csinálta. Köszönjük neked, fényképezőgép.

Szóval ott álltunk kilencezren (fértek volna még mellesleg, és kínálták is a 40 eurós jegyet körömszakadtáig), hátunk mögött a katély és egy 5 m magas,  a modern művészet jegyében fekete vasból kovácsolt kéz, előttünk a színpad, fejünk fölött a lenyugvó félhold meg a csillagok. Egyszer csak egy durranás, és kilibben Björk a színpadra. Rózsaszín-fehér-ezüst-színjátszós, lebegve úszó ruciban. A fején homlokpánt, kb. olyan, mint WonderWomannek. A színpadon rajta kívül még kb. 10 nő volt, ők voltak a rézfúvós-háttérkórus, nekik még furább fejdíszük volt, mert zászlók álltak ki a fejeik búbjából, és azzal headbangeltek a gyorsabb számoknál. A fiúk normális ruhában voltak (jellemző), ott volt Mark Bell, aki szerintem végig aknakeresőzött a leptopján, ott volt az a jó dobos, akinek a csúcspillanata a szóló a Dull Flame of Desire végén, ami számot Anthony Johnson társénekes hiányában persze kihagyták a setlistből, ott volt egy csemballózó férfi és ott volt egy szintis/gombcsavargató srác is, akit asszem Damien Taylornak hívnak, és az egész koncert alatt a szabad kezével, fejével, egyéb testrészeivel úgy csápolt, hogy ha ezt már 1973-ban is tudta volna, szerintem neki adják Linda Blair szerepét az Ördögűzőben. (Megfigyelésem szerint a nemfrontember-koncertzenészek mindig unott/rezignált fejjel nyomatják le a szólamukat a hangszereiken, kivéve mindig egyvalakit, aki meg mintha le akarná játszani a frontembert a színpadról, tapsol, csápol, „táncol”, élvez, csinálja a műsort. Most ez a Damien Taylor volt ez az ember. De lehet, hogy teljesen rosszul emlékszem a nevére.)

Az Earth Intruders-zel kezdődött a koncert, de kétségbeesésre nem volt ok, a második szám máris a Venus as a Boy csendballóval kísért dalváltozata volt, és utána még majdnem fél óráig szóba se kerültek az „új számok”. A Volta zenei anyagának csak a fele hangzott el a koncerten, így hála Istennek maradt egy bő óra arra, amit a közönség úgy istenigazából hallani szeretett volna. Ez alatt a gyönyörűséges régi számok még jobban meggyönyörűségesített verzióját értem én, és szemlátomást ezt értette a maradék 8999 résztvevő is rajtam kívül, és Björk is vette a lapot. Így lett, a rezesbanda-kísérettől szinte lakodalmas hangulatú a Bachelorette, és az Oceania is („the song I sang two years ago at the Olympics” – mondta Björk a konferanszában, de nekem úgy rémlik, hogy megvan annak már 3 éve is). Az Army of Me-ből egy jó értelemben, de mégiscsak nevetséges lézerrevüt csináltak, a Vükuró pedig drámai kórusműból kedves kis dallá szelídült. A Hyperballad a végén átváltozott az LFO „Freak” című „slágerévé”, aztán a Pluto volt az utolsó szám, albumhű előadásban. A ráadás a fent már említett Oceania volt, és végső végső dalnak, az idegdiszkó folytatásaként a Declare Independence-t tették oda.

Björköt én 1995-ben láttam először élőben, a PeCsában. Aztán 2003 májusában is összefutottam vele egy szerda este, a londoni Nag Nag Nag klubban, ahol egyszer csak ott táncolt mellettem a parketten. Ez a mostani volt a harmadik alkalom, és megállapíthatom, hogy a zene sokat változott, de maga Björk szinte semmit. Igaz, hogy itt azt mondta, hogy „KRÁCI-YEAH”, ahelyett, hogy „KÖSZNNÖM”, de ezen kívül minden stimmel. Ugyanúgy nem tűnik 42 évesnek, mint ahogy akkor Pesten se tűnt 30-nak. Most is ugyanolyan idióta alkar-körzésekkel, meg szökdécselve ugrabugrál tánc helyett, mint mindig, és most is ugyanolyan expresszivitással dobálja ki magából, amit benn talál, mint mindig. Csak az azóta eltelt pár évben írt még jópár olyan számot, amiknek a szépsége, ha pont gyenge pillanatában kapja el a hallgatót, garantáltan könnyeket csal az ember szemébe. És hát miért járna valaki Björk-koncertre (vagy egyáltalán, bármilyen koncertért), ha nem azért, hogy ilyen gyenge pillanatai legyenek?

Végül álljon itt setlist, azok kedvéért, akiket érdekel az ilyesmi:

1. Earth Intruders
2. Venus as a Boy
3. Aurora
4. Hunter
5. Pagan Poetry
6. All Is Full of Love
7. The Pleasure Is All Mine
8. Hope
9. Army of Me
10. Innocence
11. I Miss You
12. Bachelorette
13. Vökuró
14. Wanderlust
15. Hyperballad
16. Pluto
17. Oceania (ráadás)
18. Declare Independence (ráadás)