Sajna megint késve indultunk el,
így csak a Gentleman & The Far East Band koncert utolsó számát halljuk a
Nagyszínpadnál. Ami egyrészt nagyon tetszik, másrészt meglepődünk, hogy
mennyire sokan vannak egy délutáni koncerten a Nagyszínpadnál. A Gentleman
végén szokott helyünkön találkozunk TopSawyerrel és Máté barátjával, akik
megerősítik egy szám alapján kialakult benyomásunkat: szerintük zseniális volt
a koncert. Miközben a fiúk mesélnek, befut Weid is elmaradhatatlan fényképezőjével
nyakában, és ő is előző esti élményeiről számol be. Nyugtázzuk, hogy eddig
a zenében mindenki megtalálta a számítását. Közben a Gentleman rajongók serege
szétoszlik, és Critique tűnik fel egy szakasz francia fiatal élén. A franciák
jókedvűek, ennek egy szemétből és maradékból készült várral adnak
hangot, mely köré szigetet, napot és hullámokat is rajzolnak a homokba.
Intermezzóként Topékkal söröket igénylünk a Népszabigömbhöz közeli kocsmában,
ahonnan szemünk láttára húznak el a földről egy alélt szigetlakót.
Közben a színpadon Meshell
Ndegéocello és társai koncertje kezdődik el – iszonyatos hangerővel
hasítanak. Meglepetésünkre Meshell nem basszusgitározik, csak énekel. Húzós,
nagyon hangulatos bluesos rockot nyomnak. Megérkezik Taka és Simca is, a
lehetőségekhez képest előbbi pajtásunk kipihenten, utóbbi pedig
borotváltan-náthásan.
Hallgatjuk egy ideig még a
produkciót, aztán oszlik a sereglet: Critique Tankcsapdára várva figyeli a
színpadot, Weid fényképez, Simca és Taka is elindul Dr. Flasht hallgatni, mi
pedig a Hammerworld célozzuk meg, hogy vasárnap esedékes sztóner/doom adagunk
első felét megkaphassuk a Wall of Sleeptől. Út közben ismét söröket
rekvirálunk. Érezhetőleg jóval kisebb a vendégsereg a szombat estihez képest:
kényelmesen, tumultus nélkül tudunk közlekedni a szigeti utakon. A
Hammerworldhöz érve első meglepetésünk, hogy a helyszín nap közben is sátorként
működik. Második meglepetés, hogy még az előző Moby Dick van a színpadon,
úgyhogy felfedező körutat indítunk a Sziget általunk legkevésbé látogatott
részében. Találunk egy biomechanikus biciklihintát, egy vicces autófeliratot,
és egy kisebb, Zúzda névre hallgató metallista színpadot is.
A Wall of Sleep végül is 20
perces késéssel kezd. Sírnivalón gyönyörűen szólnak, a Nagyszínpad keverőinél
ülő szakembereknek idén lenne mit tanulniuk a világzenei és a hammerworldös
keverő személyzettől. Szinte minden kedvenc számunkat halljuk élőben!
Lelkesedésünk folyamatos nyakizom-erősítő gyakorlatokat vált ki mindkettőnkből.
A színpad előtti WOS rajongótábor ugyanígy tesz, örömmel fogadva minden újabb
számot. A koncert alatt HolySmoke jelentkezik be, sms-ben adom meg neki
jelenlegi pozíciónkat. Sajnos a késés miatt végül is csak 40 percnyi
sztónermennyországot kapunk a zenekartól, de ez elég ahhoz, hogy az őszre
megígért koncertet rögzítsük fejünkben.
A koncert után gyorsan lelépünk,
és pont egy idióta bankautomata figurát fényképezünk, amikor Holy széles
mosollyal ránktalál. A Hammerworld melletti abc-ben biztosítjuk immár triónk
folyadék-utánpótlását, majd leülünk a sátrak között. Újabb intermezzóként egy
mögül kikandikáló barikát is lefényképezünk.
Egy óránk van még a Cathedral
kezdéséig, amit kocsmai beszélgetéssel ütünk el. Holytól remek sztorikat
hallunk, amiken nagyokat röhögünk.
Aztán szép lassan visszasétálunk
a színpadi sátorhoz, hogy fél tíztől angol zúzást kapjunk az arcunkba. A 20
perces csúszás megmaradt, sőt fél órásra duzzad mire a britek elkezdik credojukat.
Rájuk már többen kíváncsiak, mint az előző koncertre, de a tömeg még itt is
szolidnak nevezhető. A csapat minden tagja lenyűgöz hangszeres tudásával, a
produkciót leginkább a dobos tartja egyben erőteljes és pontos játékával. Lee
Dorian éneklés közben profi módon kommunikál a közönséggel, alig negyedóra
alatt lázba hozva ezzel a hallgatóságot. Meg kell, hogy állapítsuk, a Cathedral
számai a sok ritmus- és témaváltás miatt élőben jellemzően nem táncra vagy
fejrángatásra termettek – bár Holyval együtt mindhárman megtesszük, ami tőlünk
telik. Végül is kerek egy órát játszanak, sajnálatunkra nem halljuk tőlük
élőben egyik nagy kedvencünket, a Freedom című nótát.
Zúgó füllel távozunk a
Hammerworldtől, és lassan megszokottá váló törzshelyünk felé indulunk vacsoráért.
Út közben a Cökxpón melletti kocsmában felesekkel pótoljuk elvesztett
energiáinkat. Aztán nyugi és kajálás következik, és ülve hallgatjuk a Csónakház
mulatóból, illetve a Volt Teraszról odahallatszó zenét. Bár pajtásaim szerint
kicsit be is aludtam közben. Fél egy körül indulunk haza, Holy és testvérem
sikeresen hajtja végre a műveletet. Én végül is még maradok, mert kifelé menet
Sssajttal botlunk egymásba, és majd két órát még beszélgetünk a Bahia
színpadánál. A sátor közelében sikeresen átdumáljuk a Chiki Liki Tu-a
koncertének nagy részé is – a szlovák zenekar fellépésének utolsó tíz percét
kapjuk el a sátorban. Ami nagyon tetszik, hangulatos rockos zenét kapunk tőlük.
Aztán Sssajt a sátrához, én pedig
a HÉVhez indulok – így végződik 2006-os vasárnapunk a Szigeten.