szigetfeszt 3. nap – bomba robbant?

Nagyot aludtam. Egyedül a sátramban, szépeket álmodtam, s reggel mikor felébredtem, már kívántam a folytatást, illetve az esti kimaradást, az ütemes partit, és rá kellett jönnöm, hogy nem hülye ez a Mokka Cuka, mit a szigeti programfüzet még csak térképen sem említ, hogy egész hétre meghirdette a reggel 5-kor nyitó és délután 2-ig tartó after partit – a legkitartóbbaknak. Így történt, hogy egy pillanatra bedugtam oda az orrom, s órákig ottragadtam.

Délután aztán jött a bomba hír, hogy egy második világháborús aknagrátátot találtak a sátrak között a parton, a pesti oldalon a kék övezetben. A tűzszerészek szerint állapota szállíthatatlan volt, helyben kellett felrobbantani a szerkezetet; és a hangosbemondó szerint nem is ez az egyetlen ok volt, ami miatt az ott lakóknak el kellett hagyni a helyet, mert az északi országrészben már megkezdődtek az itt éjjelre jósolt esőzések, ami miatt a Duna folyóvíz hozama kissé begerjedt.

Nem úgy én. Mert mire is? Nekem tetszetős koncertet időben közel s távol a listámon nem találtam, ellenben prognosztizálható volt a péntek miatt egy bitang nagy tömeg, mert a sok munkahetét levedlő napijegyes ilyenkor mindig gondol kettőt, amiből az egyik, hogy turistáskodjanak egy pindurkát, ha már idepottyant ölükbe ez a Sziget.

Háháhá-háháhá, kac-kac-kukac! De megszívták, megszívták! Bár kronológiailag ezt ekkor még én sem tudtam, csak az erősödő szélből és az esőillatból sejteni véltem.

Miként függőségem nem volt semmi, elhatároztam: körbe nézek.

Először is megvizsgáltam, hogy áll a Sziget-Pannon háború, éppen ki vezet.
Hogy az a lepukkant, romos, ablakai bedobált épület (mögötte találóan a Zúzda színpaddal) a külvilág felé prezentálva hogy lett, hogy mennyien táncolnak ott vagy állnak náluk sorba, az embereket ez az egész marketing-csata egyáltalán érdekli-e.

A legújabb fejlemények alapján jelentem, hogy pénztárca érzékenyen igenis érdekelheti. Mert a Pannon válasza az ő bejutási trükkjét becsmérlő kifeszített molinóra, hogy a Jászaitól 400 Ft-os jegyárral közlekedő Radio1-es hajók ellenében ők sajátokat béreltek, és egész konkrétan a kassza elől halásszák el a fizetőképes keresletet, majd ingyen beviszik őket, mi több a hajóúton még repi-ajándékokat is kapnak illetve nyerhetnek.
Szerintem vicces.

Ha már a környéken jártam, a Pesti Est színpadra is rálestem, mert éppen kezdődött a The Moog. Nekem ugyanis rég gyanús az a csapat, amelyet a negatív kritikák úgy általában elkerülnek, emellett mocskosul fiatalok (nagy reménységek), és akiket külföldön már hihetetlen nagy sikerek is értek!
Ahogy én azt sejtettem. Én még ilyen színpadias szánalmat talán soha nem láttam, amit az együttes énekese produkált – az a mimika, az a mozgás, az a nagyarc, ehh. Zenéjük még hogy úttörő? Egy tizenéves lányokhoz szóló angol nyelven (itthon?) nyivákolás!

Aztán néztem egy minimál Pink-et, mert mégis csak popdíva, vagy mi ez a nő, ne haljak már meg úgy, hogy nem láttam őtet, bár lenyűgözni ő sem tudott, stílusával itt a Szigeten kicsit eltévedt.

És itt kezdett először cseperészni… és én elmentem a sátramba az esőkabátért.

Madness-re kis kerülővel menet beleütköztem egy kom-tech szakos régi osztálytársamba és mákvirágba, akikkel végre valahára valamit már inni kellett. Hiányzott. Mert egyedül ugye már mégsem, de ha nincs bennem semmi töltet, akkor én még azt is fikázom, amit elvileg lehetetlen.

A brittül szórakoztató 3+2 közben aztán megvitattuk az eheti eseményeket, meg azt a tömegundort, amit szigetenként mindig okoz a péntek, és még azt is kiszámoltuk statisztikai alapon, hogy ha csajozni akarnék, akkor mire is készüljek.

Kb. 25.000 szigeten tartózkodó nővel számoltunk, akiknek a fele facér, s elvben hajlandó egy kalandra. Ezek közül levontuk azokat, aki hozzám túl öreg/fiatal, nem jövök be neki, leszbikus, vagy csak szimplán aszexuális sörimádó fajta. A pontos szám így lecsökkent 3.369-re.
Arról már nem szólt a fáma, hogy ez a 3.369, aki hajlandóságot mutatna arra, hogy bejöjjön velem a sátramba, az én igényeimnek mennyire felelne meg, s ha már ott feküdnének, mennyire lennének engedékenyek… Lehet, ez még a Szigeten sem egy könnyű játszma?

Koncert után egyedül indultam el a Táncdalfesztiválra, de az Unikum Next kamionnál valahogy leragadtam. Nesze nekem, hiányoltam tegnap a Balkan Fanatikból Mc Jammint, most oda kaptam az orcámba, egyenesen, mélyen belenézett a szemembe, hogy ott sem hagyhattam addig, amíg tartott a fellépti ideje.

Velem egy napon született középiskolai ex-osztálytársam DJ Bal közben a Party Arénában osztotta a Bladerunners törtető igéjét a hétvégelő népnek, persze oda is benéztem, a fülem tán még most is attól cseng, mert ott orrba-szájba lökött a drumm’n’bass, leírhatatlan kilowatt számban.

Némi csúszással (a vizespóló versenyről megint lemaradva) csak eljutottam célomhoz, a Neoton Familiára. Alias Csepregi Éva hergelte nosztalgikus mámorba a közönség azon részét, aki egyáltalán befért a sátorba – bevallom, én a 4. számnál tovább bennmaradni már nem is próbáltam, mert ami nyomás ott rám nehezedett, az szerintem még egy Metallicán is csak szelídebb lehet.

Ha már így adódott, irányba fordítottam magam és átmentem Ganxsta Zoltánra. Hát nem mondom, hogy nem voltak iszonytatóan bebaszva a börtönruhában fellépő díszhuszárok, de hát meg lehet már a kellő rutinjuk, nem hibáztak, másfél órán keresztül aláztak, pináztak, kurváztak, piáltak, ahogy azt a közönség tőlük elvárja!
És a csajok is. Ezen mindig meglepődöm, hogy emancipált nőiességük ilyenkor hova teszik, de biztos a fülük mögé a kispolcra, ahova tették vizes hajukat is, egyre többen.

Mert amíg a koncert tartott, tartós szakadásnak indult az ég, és merő egy árterületté változtatta az egész Szigetet. Kikerülhetetlen tócsák hívogatták lábmosásra a sötétben egyensúlyozni is alig képes népet, s mint vadcsapdák, néha cupp, már bokáig el is nyeltek.
És most itt jön újra a „háháhá-háháhá, kac-kac-kukac, de megszívták, megszívták” szöveg! Nesztek nektek alkalmi tömeg, a finnyás seggetek most jól beázott, majd legközelebb időjárás-jelentést is néztek és esőkabátot hoztok mielőtt kijönnétek, vagy csak simán otthon maradtok! Mondjuk szombaton. Mikor ugyan ilyen mocskos körülményekre számíthattok!

A keménymag mondjuk az egész hirtelen jött áldást magasról leszarta. Fedett tánchelyet keresett, s hajnalig még nagyobb hőfokon, s még több melegítőt elfogyasztva ropta, ahogy természetesen én is, a présházi lakodalmas kocsmazenétől a Volt-kocsma 80-as évek slágereit játszó helyein át megpróbáltam mindent, sőt még egy fél órácskát a Bahián is mozogtam a Trottel Stereo Dream pszicho-sámánista délceg muzsikájára, mígnem rájöttem, hogy itt nőknek már se híre, se nyoma, és átléptem a jolly joker Magic Mirrorba.

Út közben két reménytelenül eltévedő fiatalt (egyikük egy gyönyörű lány és a pasival nem együtt voltak) még magammal csábítottam, a srác meg hálája jeléül meghívott minket sörre és becherovkára, én meg ha már úgy adódott, elfogadtam.

Már világos volt, mikor a kialakult sártengeren végigcsúszva a sátramba fáradtan landoltam.

Ja és vasárnapra egy fixnek tűnő program, akit érint, csatlakozhat: