A szervezet már jelez. Prüsszög, köhög, szúr, nyilal, hasít. A maga részéről köszöni szépen a fesztiválból már kiszállna, bár tudja hogy nem lehet, bírnia kell, nincs szünet, hátra van még a vége, ha minden jó, a vége.
Testem sopánkodását, gondoltam egy merészet, elaltatom. Már a napindító világos söröm helyett is kedvenc nedűjével, egy Dreher Bakkal korrumpáltam, érezze már a gondoskodást és a törődést, végül is nekem van rá nagyobb szükségem, hogy kihordjon két lábon.
Professional kártyák tucatját akasztottam a nyakamba, hogy a K-hídon a motozást elkerüljem. Tiltott árú volt nálam, egy 2,5 literes kóla, mely ideális társnak tűnt a már 0. naptól sátramban pihenő lityi rum mellé, de milyen az én szerencsém, a security a táskám így is bevizsgálta. Roppant szakszerűen. Minden oldalról alaposan megtapogatva, ahogy azt ilyenkor kell, majd intett, hogy tovább. Mi van?
Na itt kezdtem először komolyan gyanakodni, hogy ez a nap nem a józanságról szól majd!
Kapkodtam a lábam, hogy a 18 órás (feszt)blogger találkozóra odaérjek, ha már az időpontot és a helyszínt olyan okosan a mega sláger gyáros (pl: „Olyan biztos voltam te benned, mert annyi mindent kaptam tetőled: Szifiliszt, kankót, trippert!„) Nefogazz mellé leszerveztem, ehhez képest késtem, ők már egy másik helyre tovább is mentek, hogy hallják egymást, miközben virtuális faluk mögül kimászva ismerkednek. Ettől mondjuk még megtaláltam őket. Papplitával mire odakerültem, ezek a gonoszok már ott ültek a sziget.hu és fesztblog atyaúristenestül, Anástul, Komédiástul, Olaszmelóstul plusz budapesti tagozat (akik ünnepélyesen átadták a blogtornán elért 3. helyemért járó oklevelem) heten, és úgy képzeld el kedves olvasó, ittak! A szemetek! Ittak, ráadásul nem csak sört vagy bambit, hanem bort meg töményet… s bár ez már nem verseny, de igyekeztem behozni őket.
És ebben nem csak a zsebemből már fix kellékként kikandikáló sátramban bekevert, hanem az a tejfeles szájú ritka-egó főszerkesztő úr is jelentős részt vállalt, főként mikor a mezítlábas Sinéad O’Connor nyers danolászgatása alatt a VIP-teraszon előkerült az a nyomorult kupontömbje 500 forintos egységekben, ami olyan vastag volt, hogy azt 10 Sziget fesztivál alatt elinni sem lehetne, innentől felváltva hol pálinkák, hol becherek, uhh, hello világ, fordult egyet, előkészületi meccsét megkezdte egy szép baleset.
„A” tervből (Nefogazz! –> Monchichi Potencial –> Faithless –> Fun-Da-Mental –> Másfél feat Mc Zeek –> Zuboly) nagy hirtelenjében a mindig leporolható jó öreg „B” lett: igyunk, azt majd lesz valahogy!
És lett. Hármasfogatunkhoz csatlakozott még a Kordán tegnap megismert fiatalos szépség, akinek türelméhez minden elismerésem, mert az estnek további részét úgy mulatta át velem, hogy egy korty alkoholt sem ivott (lehet komoly beteg?), és mégis elviselt. Aztán Faithless-en, mikor a színpadon prédikálni kezdett az a törékeny fekete mágus, elvesztünk. A tömeg közepén voltunk ketten, majd már megint a szeparészben, néztük, táncoltunk, asszem, eléggé oda voltam már, mert innentől már szótöveket jegyzetelni is elfelejtettem, majd a következő emlékem 18-as karikásom hasonpajtás barátnői, a miniszoknyás Zalatnay Cini, és nem hiszem el, de a Hip-Hop Boyz!
Sírtam a gyönyörtől! Akkora elánnal jött ki ez a 3 tereprucis bohóc és próbált megfelelni maréknyi rajongótáboruknak és az őket kiröhögőknek, hogy azonnal a szívembe lopták maguk! Ezek a régi tánczsenik itt csak csetlettek-botlottak, ütköztek, hülyeségeket beszéltek, a színpadra csajokat hívtak, hátha őket élő pajzsként felhasználva több üres üdítős palack már nem találja el őket. Egyszerűen muszáj volt végignézni ezt a szánalmas fellépést, s csak eztán átigyekezni Másfélre.
Másfél, ami megint jó volt, csak ne lettem volna olyan álmos! Sokat kivett belőlem és meggyötört már ez a Sziget, több szervi elváltozásomban sáros, elkísértettem hát magam a közeli hálórészemig, felajánlva a mellettem maradást, mint nagyvonalú lehetőség, aztán kettecskén a hálózsákon már se szó, se beszéd, csak halkan zümmögő ‘stand by’ állapot részemről reggelig.