Pénteken
gondolatban felrémlettek előttem gyermekkorom régi farsangjai, ahol is izgultunk
a zsákbamacska miatt, annyi szendvicset ettünk, amennyi csak belénk fért,
merész expedíciókat indítottunk a lányok öltözőjének megtalálására – melyet a
gondos szervezők mindig a legtávolibb termekbe dugtak el –, hogy testületileg
röhögtük ki népszerűségben alattunk álló társaink öltözékét, akik kellő
frusztrációval vették tudomásul ezt a tényt, és az édességgel való megdobálást,
és hogy milyen gyorsan ki is nőttük a farsangot, mint olyat.
Ehhez
képest a február utolsó napjára meghirdetett karnevART az „Összművészet plusz
fesztivál” jegyében próbálta önmagát megszervezni és –határozni, mindezt
kedvenc Gödrünkben. Ennek hallatán valami olyasmire gondoltam, hogy egy
multifunkciós jelleggel bíró helyszínen olyan bulit rendeznek, ahol ha elunom
az egyik eventet, akkor arrébb sasszészva belekóstolok egy másikba. Na, a Gödör
a hely felépítése miatt ilyesmire alkalmatlan. Képeket nézegetni persze lehet
koncert alatt, de mondjuk egy filmet már kevésbé; utóbbi esetre egyetlen
alternatívaként a bárpult jelentkezik. Összművészetet tehát lineárisan,
libasorban, ha már a szervezők ragaszkodtak a helyszínhez.
Valamikor
még kora este odaértem, és kis idő elteltével a Made In Brass Quintett
zendített rá, ami nem volt rossz (sőt!), csak a kábé ötven lézengőnek nem
mondta senki, hogy ez már a műsor kezdete. Sebaj, vegye mindenki észre magát! Vagy
a már folydogáló művészetet! Végül is nem lehet mindent szájbarágni.
Később
négy kivetítőn a Moholys- és a Képzős hallgatók munkáit mutatták be – ez annyit
jelentett, hogy az óriás vásznak közepén színes izéket lehetett látni. Biztos a
fáradtság és szemüvegem hiánya tette, de csak ennyit tudtam az egészből
kivenni. Az este továbböregedvén a filmet engedte megszólalni, ám ez a mozzanat
is a többes funkció jegyében történt meg: kívülről basszushangok zörömpöltek
be, közben ugyanis gépi kialakítású zene szólt a nagyszínpad környékén, illetve
koncert volt folyamatban a kávézói részen.
A
jónép átlagfluxusa közben persze exponenciális rajtot vett: a Barokksokk című
táncbemutatóra már heringesedés zajlott igencsak előrehaladott formában. A
tömeget bár nem szeretem, de együtt tudok élni vele; művészies átélésemet
azonban erősen tompította a sokadalom folyamatosan feltörő zaja, amely alaposan
helyben hagyta a koreográfiát, és a zenét sem lehetett hallani tőle. Ha a terv
szerint ez volt a sokk része, akkor húzzunk egy strigulát a sikerek mellé! A
divatbemutatón már ennyi kellemes élmény sem ért, késő este egyszerűen a
sikitófrász kerülgetett a tülekedő, mániákus-kényszeredetten magát jól érezni
akaró hústömegtől.
Persze
nem tartom kizártnak, hogy az utóbbi élményzuhany akár inspiráló is lehet
fiatal művészcsemeték számára, de múzsa legyen a talpán (már, ha van neki), aki
péntek este eltalálta választottja homlokát.
Szólhatnék
még a többi fellépőről is, hiszen ők is igyekeztek minél jobban kitenni
magukért, de az este egyszerűen a kritikus tömeg fölött elveszítette a
varázsát. Amiért megint csak kár, mert lehetett volna ez egy bohém péntek éjjel
is (nyilván nem kizárt, hogy gyors alkohol-import mellett mások így is
éreztek), de részemről sajnos csak zenével aláfestett hullámzás és nyomakodás
emlékei maradtak meg.
Azzal nincs baj, ha a
cél csak egy mindentbele módon megszervezett össz-művészeti-egyetemi farsangi
bál volt, de akkor nem kellett volna másnak nevezni, mint ami. Így ugyanis a
szervezők a nem éppen ideális helyválasztással, illetve a technikai
megvalósítással éppen hogy sárban hagyták a fiatal alkotók erőfeszítéseit. Nem
beszélve a Gödör előtt kívülről várakozók hadának elszúrt estéjéről: nekik beraklámoztak
jól egy bulit, amire elővételben már minden jegy elkelt. Ez a megvalósítás
kettest érdemel: messze van még az élvezhetőség határától, de a célkitűzéseket
minimális szinten talán teljesítette. Ha a művészeti élvezetekhez szükséges
feltételek megteremtését is figyelembe veszem, akkor simán bukta, és kivágást
javasolok a szervezőgárda minden tagja számára.