Nagyon vártam, és nem csalódtam. Tegnap este egy kiváló koncerten vettünk részt a Take5-ban.
Take5. Letisztult barna faasztalok és székek a koncerttéren. A falon képek a nagyokról, lágy lila világításban az egyik oldalon, búrával szűrt lámpa alatt a másikon. A koncerttéren kívül boxok és sarkok. Az egyik zugban tetszetős lila bőrbútor, mert merész, de passzol. Az atmoszféra kialakítása remekül sikerült az egész helyen, beleértve még a mellékhelyiséget is.
Az előlemezlovas (Zotyka, TILOS) már pakolja fel a kellemes hangulatot. Az érkező ütemekre kisüt a Nap a pincében. Beépített ügynököm közbenjárása révén megtudjuk, hogy egy Gershwin feldolgozást hallunk Jovanotti-tól. Bár ez előadóra vonatkozó információ csak megerősítés, mivel már az első hangok felcsendülése után mondta: „Jovanotti”, én meg csak bámultam rá tátott szájjal.
Ha pedig szeretjük az összefonódásokat, akkor most gyorsan szolgálok eggyel, ahol a kapocs Gershwin lesz. Oscar Peterson készített egy albumot Gershwin Songbooks címmel, Dave Samuels dolgozott Oscar Petersonnal, és most a DJ, aki Dave Samuels előtt játszik, szintén feltesz egy ( a fentebb említett) Gershwin feldolgozást. Ezt az ügyet azt hiszem sikerült felgöngyölíteni.
Az ív közben tovább folytatódik a klubban, és meg kell állapítani, hogy makulátlan az összhang a párás szemmel és a roséval. Újabb ismerős hangok, dream a little dream of me, let’s fallin’ in love, qu’est que tu pense…
A pultnál időközben feltűnik Dave Samuels, és szolid eleganciával vizslatja a – szerény számban megjelent – közönséget. Társalog az ismerőseivel és barátaival, valamint a rajongók kérésére kedvesen mosolyog a rá meredő kamerák lencséjébe.
Elmúlt 9 óra, úgyhogy jobb szeretnénk már a színpadon látni, akció közben. De nemsokára erre is sor kell, hogy kerüljön. A kis csoportosulás a színpad felé veszi az irányt, ééés: befordulnak a boltív alatt, ami a színpadhoz legközelebbi ülőgarnitúrához vezet. Még egy kis türelem, még egy rosé.
Nem hiába, mert kezdenek. Azonnal nyílik a világuk kapuja. Először a hegedűtől ráz a hideg, aztán a gitártól borzongom, de az összhatás is lenyűgöző. És Dave még nincs is a színpadon! Előjáték, hevülés, tetőpont, levezetés és utórezgés. Kék ég és tiszta idill marad a levegőben, a hegedű sír és nevet, a többiek pedig gyönyörűen mennek vele.
Az első katarzis után megérkezik a színpadra Samuels és Csepregi. Légiesen könnyű mese kezdődik, egyáltalán nem érezhető, hogy ez egy alkalmi formáció. Samuels a négy pompomvégű, kínai pálcának látszó tárggyal (amik természetesen nem azok, hanem vibrafon / marimba ütők) varázsol. Mintha pitypang szárnyak repülnének szét, ahogy szisztematikusan és puhán táncoltatja őket a billentyűkön. A szaxofon-szóló után (és az este folyamán többször is) pedig tapsolóeszközzé válnak, tiszteletét kifejezve zenésztársainak játéka előtt. Közben megérkezik Harcsa Veronika, és lehuppan a mellettünk lévő asztalhoz koncertet figyelni. Szokatlan őt ebben a szerepben (néző) látni.
A következő etapban Samuels hangszert vált, és egy másik mese kezdődik. A varázslatot csak pillanatokra tudja megzavarni az az illuminált angol (?) úriember, aki ordítva osztja meg gondolatait pulttársaságával, és a hangerőnek köszönhetően az egész közönséggel is. Szerencsére nálam felül tud kerekedni a színpad felől érkező hangorgia. Ügynököm közbenjárása révén picit később pedig mindenki megszabadul a zavaró zajforrástól. Samuelstől ismét egy elképesztő gyakorlat a hangszeren, fel nem tudom fogni, hogy nem gabalyodtak össze egyszer sem a fehér kis labdák. Alighogy feleszmélünk az imént látottak és hallottakból, egy újabb zseniális szaxofon-szóló, majd megint vissza a fővonalhoz, emlékeztetőül. Mind a tíz ujjunkat.
Egy kis szünet, Samuels bácsi rám mosolyog, Zotyka visszatér a kezdő pozíciójához. Jobbnál jobb lemezek kerülnek fel megintcsak, és ezt Samuels sem hagyja szó nélkül. Odamegy kedvelt lemezlovasunkhoz kétszer is érdeklődni a feltett zenék után, majd a második alkalommal ott is marad nála. This is the beginning of a beutiful friendship, de legalábbis meg van a közös hullámhossz.
Kicsit halkabb, vagy inkább rezignáltabb folytatás következett, de továbbra is érdemes volt figyelni. A hegedű olyan bravúrosan és elementárisan beszélt, hogy nem maradt olyan fül, ami süket, és olyan lélek, amely üres. Megérkezett a feloldozás is, és grammra lehetett volna mérni, hogy mennyivel könnyebb lettem.
A béke megszületett, és tapinthatóan volt jelen. Ma reggel másként ébredtem.