hallgatva a meteorológusokra, gondosan bepakoltam a kocsiba pár esőkabátot – az egynél nagyobb mennyiség tipikus anyuka effektus – meg a gumicsizmámat. 3 körül, mikor a szigeten és környékén leszakadt az ég még ez is kevésnek tűnt, de aztán fél 8 körül a nekibuzdulásból már csak pár tócsa és késve lefelé érkező csöpp maradt.
még sosem álltam hosszabban sorba a zp előtt.
soha többet nem fogok hosszabban sorba állni a zp előtt. miértre válasz a hajtás után.
igen, eddig is, tavaly is akadt gondom a közönség életkori összetételével, de ha az ember sötétben érkezik és csak a kezében lévő pohárra koncentrál, akkor már nem is olyan vészes a dolog.
csütörtökön fél8kor még világos volt. világos! ráadásul kapuk még nem pörögtek, a sor meg csak gyűlt előttük. beálltunk. bár ne tettük volna! előttünk emo csapat, mögöttünk emo csapat és ameddig a szem ellát az átlagéletkor olyan 13 körül lehetett. az én 17 éves csöpp fiam és barátai komoly felnőtteknek tűntek mellettük.
a csapatok ráadául beszélgettek. mi hallgattunk. egyik tevékenység sem volt jó választás.
mikor megnyíltak a kapuk kétségbeesetten törtük át magunkat a pénzváltók során, reménykedve, hogy bent jobb lesz. nem lett. az átlagéletkor ugyan 13ról 14re, vagy még 15re is emelkedett, de felnőttnek számító egyedeket számolva 10ig sem jutottunk el. a hullámvasútról nem is beszélve. hogy nem volt hullámvasút? lehetetlen. hallottam a sikolyokat.
imáink meghallgatásra találtak, kiscsillag nem sokat húzta az időt, fél9 körül kezdtek és 10re példásan befejezték. leszámítva, hogy a hangosítás pocsék volt (nem kicsit), hogy lovasi kissé illuminált volt, hogy a közönség körülöttünk 5 percre nem bírta befogni – és nem énekeltek -, valamint, hogy megint sikerült beállni egy közlekedési csomópontba, leszámítva mindezeket a koncert tűrhető volt. tűrhető, jó részekkel. a jó részek pedig rátgéber fellépéséhez köthetők. régóta fentem rá a fogamat, nem csalódtam.
bónuszként állnak a ffiak helyett ülnek a kiscsajok, részemről könnyesen ért véget a koncert (csak megnyugtatásul, a röhögéstől). ezt a kiscsajt kifejezetten bírtam. ő volt az egyetlen az este folyamán.
gépzene benyomása után egy pár gumicsizmás alak pánikszerűen rohant a kapuk felé, miközben egyikük azt kiabálta a telefonba, hogy majd a kocsinál találkozunk. kifelé! kifelé! ez a gondolat éltette őket és a tudat, hogy már csak pár méter a bent.
a tavasz azért hivatalosan is elkezdődött.
*besorolás alatt
Kiscsillag? Voltak hasonló élményeim… Azt hiszem gyorsba le is kaparom.