apparat live @ mokkacuka, 08-06-07

bármennyire szeretném kendőzni a dolgot, mert hát mégis csak egy független kulturális akármibe szövegezek itt, egyszerűen nem megy, megint meg kell, hogy állapítsam, milyen szar országban élünk. mielőtt még bárki is le-mocskos-hazaárulózna (tegye, ha attól jobb), én szeretek itt lakni, nem akadok fenn azon, ha valamelyik döntéshozó nyílt színen káromkodik és a szavazatokat sem számolgatom izzadó tenyérrel, ugyanis édes mindegy, hogy piros vagy narancs: mind csirkefogó és még a pr-juk is ugyanolyan. az ország nem azért szar, mert kurva meleg van nyáron vagy mert „nem lehet itt semmit se csinálni”. ez hülyeség: jelenleg hatszáz dolgot művelek egyszerre és van ventillátorom is. az ország azért szar, mert azzá tesszük. nem nagy megállapítás, tudom, de mégis igaz, mert a magyar kicsinyesség és közutálat mindent megfertőz.

még a partikultúrát is. ugyebár van rengeteg puccos helyünk („casual, loose, sexy ok”), meg sok menő fellépőnk, és mostanság minden nap rophatjuk, akár másnap délig is. és mégis döglődik az egész, mert miközben a szervezők és üzemeltetők egymásra ugatnak és a másik alá licitálnak, a vendégek a nagy kenegetés ellenére is inkább otthon melegítenek, csempésznek, vendéglistáznak, amortizálnak és úgy alapból képtelen normálisan viselkedni. ennek az az eredménye, hogy a kisebb alternítv klubok (kulti, süsi, wb) bezárnak, a létezők pedig egyre ergyábban néznek ki; aztán éjfél előtt nincs élet a szórakozóhelyeken (az otthonról végre elszabadult vendég az éjjel-nappali előtt vedeli a kisker. árú piát), a fő fellépő hajnalban kezd, nem ritkán hulla fáradtan és rosszkedvűen, az úri közönség kritikán aluli viselkedése pedig tönkrevágja mások szórakozását.

szóval a tegnapi (ma hajnali) apparat fellépés ezen aspektusok sokszori, mondhatni kumulált felismerésével telt. ráaádul pont tegnapra esett az év eddigi legcsapadékosabb napja.

mióta újra megnyitott a mokka és megszerezte fő szponzorának az adidast, a fehérre mázolt falak deszkák csak úgy vonzzák a hajógyári sziget egyéb szórakoztató központjainak törzsközönségét, akiknek szemlátomást mindegy, mire vonaglanak és integetnek, a lényeg, hogy egymást karolgatva, mások oldalába, arcába dörgölőzve tehessék, mintha alfahímek és csőbuzik (én kérek elnézést) szokatlan párosának szerelemgyerekei lennének. visszasírom a labdaárus/lejmolós rastákat.

persze, tegnap biztosan azért reagáltam érzékenyebben a körülöttem álldogálókra, mert apparat fél kettőkor kezdett, az azt megelőző 3-4 órát zsével elm streeti módszerek alkalmazásával próbáltuk ébren átvészelni, ugyanakkor a kócos germán zenei zseni érzékenyebb nóták pakolászása helyett inkább pumpált – a kopasz langyik legnagyobb örömére -, de azt legalább becsülettel tette. mégis fáradtnak tűnt a szettje (véletlenül/?/ kétszer rakta a fractalest, habár ennek zsé kifejezetten örült), s ugyan mi nem vártuk meg a végét (győzött a fáradtság és az özönvíz), de a hírek szerint lelépésünk után pár perccel ő is koccolt.

a jó pillanatait sikerült elcsípnünk (pl. a modeselektor zseniális ‘let your body grow’-jának átiratát), de átélni nem annyira. részben a fent említett okok miatt, részben pedig azért, mert az érkezésünk után nem sokkal leszakadt az ég, boldog-boldogtalan bemenekült a mokka fedett részére, de mindhiába: a többezer éve feltalált esőcsatornákat nélkülöző szórakozóhelyet elöntő özönvíz oda is követte a népet, ennek aztán csúszkálással (éljen a linóleum!) egybekötött medencés buli lett a vége. részünkről pedig hazamenekülés.