Ha nem nyomulok a Karahana honlapján, akkor sose tudom meg, hogy Csongrádon játszanak, s ha nem megyek el Csongrádra, akkor sose tudom meg, hogy a városban Művészetek Hete van, immár két napja.
Még szerencse, hogy „nyomulós” vagyok. A szentesi Karahana, aki már két éve olvassa a bejegyzéseimet, az tudja, valahol ott van a szívem csücskében. Sikerült látnom őket mintegy húszfős közönséggel Szentesen, s ezen felbuzdulva magam is szerveztem nekik koncertet Szegedre. Na azon már legalább tizenöt néző volt. Királyság, mondtam akkor, két éve, egy forró nyári éjszakán, találtam magamnak saját rétegzenét. Aztán két év hallgatás, kapcsolat szinte semmi, na jó azért volt, valamicske. Például Bugit egyszer hívtam telefonon, tudna e valakit, aki feltörné nekem Szentes főutcáján a saját autómat. De ez nem kimondottan zene.
Szóval szerda este lemezbemutató koncert volt Csongrádon, a főtéren, hőségben, és jóval több, mint húsz néző előtt. Ahogy a Karahanától „megszoktuk”, tűzzsonglőrök, 3D neon installációk, és zene. Énekesnő nélkül, mert ő már nincs, és akkor mi lesz az angol nyelvű mondanivalóval, ami engem különösen lenyűgözött, mert németül és oroszul taníttatott a jóléti proletárdiktatúra. Ha fények és tűz, akkor a szervezők igen okosan vártak este kilencig, hogy mindezeket a nézők kellőképpen élvezhessék. Nem volt gond, vártunk, ám a sötétedéssel felgyúltak a város közvilágításának fényei is, pompás nappali világosságot varázsolva a templom előtti térre. S ezt még lehetett fokozni. Az elektronikus hangszerekre építő, instrumentális zenét sikerült olyan hangerővel megszólaltatniuk, hogy az első sorban normális hangon közölhettem feleségemmel, tulajdonképpen ez a zene kurva jó, annak, aki hallja.
A Karahana hetven perces műsort ígért, ez szerintem náluk mintegy három szám, szépen tudatosan felépítve, amikor a hallgató és zenész fokozatosan turbózza fel lelkét, s ha végig várod, akkor félóra multán felállsz, aztán mozogsz, aztán lebegsz, elvagy rendesen. És a végén azt mondod, bakker, már vége is. De most nem mondhattam. Huszonöt perc játék után jött a híres csongrádi monszuneső, mindent elmosva. A népek a templomba vagy a polgármesteri hivatalba menekültek, ki-ki vérmérséklete szerint, én maradtam a téren egy szétázott, kattant, teljesen elszállt sráccal, a tűzzsonglőrökkel és a zenekarral. Egészen addig, amíg a szervezők ki nem húzták az áramot, mert néhány percen belül minden technika víz alatt állt.
De az a két perc a szakadó esőben, a csuromvizes tűzzsonglőrök között, a Karahana zenéje mennydörgéssel kísérve, ó Istenem, az a két perc csodaszép volt.
Én most láttam és hallottam először,de nagyon tetszett az előadásuk.Szeretném cd-n is hallgatni őkát.Hol lehet hozzájutni?
További sok-sok sikert kivánok!
kaboca11(Gabi)
http://www.karahana.hu/