fél 9kor keltem, addigra a sátorban már megfelelően meleg volt, ráadásul a lakótárs reggeli vadászatra szándékozott indulni, én meg semmiképpen nem akartam egyedül elengedni ilyen veszélyes küldetésre.
fél9.
kimászom a sátorból, a húdesütanap megrázkódtatást valahogyan túlélem és miután már látok is meglepődöm, nem vagyok egyedül. az út, a tisza-híd tele emberekkel. mi van itt? mi ez a nyüzsgés hajnalban? mindenki ébren? mindenki frissen? aztán jött a nyugalom, volt egy ember az út szélén, megtörve ült és rám várt.
hídon átkeltünkben lebeszélünk egy enyhén ittas fiút az ugrásról, nem hiszem, hogy az észérvek hatottak volna, miszerint ebből a magasságból a fejes nem akkora poén, visszanézni nem mertünk, de az, hogy csobbanás nem volt bizakodásra adott okot.
a tokaji közért láthatóan felkészült a fesztiválra. péksütemények garmadája és hihetetlen, de utolsó napon is humorukat őrző eladók, pénztárosok. mondtam már, hogy megszerettem a várost?
reggeli elfogyasztása az addigra – nagyjából – megtisztított tisza parton, piknik fíling, lassú magunkra találás.
aztán a fekete leves, mivel tisztálkodási ingerenciám támadt, amit – én bolond – a kempingben akartam lebonyolítani. hosszú sor a két üzemelő wchez, majd még hosszabb sor a 2*4 zuhanyhoz, és sor a csapokhoz is, hogy a fogmosás se múljon sorbanállás nélkül. mindemellé egyetlen vékonyka pad, hogy cuccot ne legyen hova pakolni, álló víz a lábunk alatt, szóval borzalmas körülmények. jövőre már rutinusabb leszek és a tisztálkodást a tutajos strandon fogom bonyolítani. no nem azért, mert ott sokkal jobbak a körülmények, hanem azért, mert ott rövidebb a sor. egyébként is magányosan szeretek zuhanyozni, nem pedig negyed magammal. mert függöny az ugyan volt, de csak elöl, a zuhanyzókat egymástól elválasztani hivatott darabokat gondolom évekkel ezelőtt leszakították és azóta nem volt mód a pótlásra.
a tutajos. belépő néni itt is barátságos, karszalagra kedvezmény is jár, a fák árnyékában pedig igazán kellemes szunyókálás esik, vagyis a strand maga a tökély. a gyerek tini csapatról, akik fél méterre tőlünk telepedtek le nem tehetnek, de miután azok hangoskodásukkal felvertek távoztunk, hogy a nap további részét miskolcon töltsük.
miskolc. idegenvezetéssel fedeztem fel a belvárost, megkóstoltam a város legjobb hamburgerét, megismertem egy tehetséges, de nem éppen erre a világra teremtett srácot és az ő mozaik képeit. kint forróság, nekünk bent árnyas lakás, kényelmes fotel, barátságos kutyaházigazda, igazi csendes, szunyókálós délután.
visszatéréskor vacsora gödörben, amit nem az étel, hanem a kiszolgálás miatt sokkal jobb választásnak bizonyult a dégenfeldnél.
szombaton hegyalján – szinte – mindenki tankcsapda pólóban pompázott. komplett családok pózoltak fényképezőgépek előtt, anya, apa, gyerekek, mindenki fan, készül a produkcióra.
a produkcióra, ami siralmasra sikerült. ami bíztatóan indult, de ami a végére teljesen szétesett. lukács beszélt, szokása szerint sokat.
lukács énekelt, szokása szerint nem jól. csak engem zavar, ha nem követi a ritmust, a dallamot?
a színpad két szám között elsötétült, mint rendesen, de most pár szünet holmi technika malőr miatt hosszabbra sikerült a tervezettnél, a beszéddel való kitöltés pedig nem bizonyult jó ötletnek.
visszataps gyakorlatilag nem volt, a közönség már távozóban, az első sorokból is, mikor zenekar visszatér és hosszú ráadást ad. első gondolatom: mit tukmálják? a végét már nem csak mi nem hallgattuk meg.
de, hogy ne ezzel a rossz koncerttel érjen véget a fesztivál emlékezzünk még meg a környék kocsmáiról. csak egy, kettőt látogattam meg belülről, de minden kocsmában volt valami közös, ami nagyon tetszett. ez a valami pedig a zene volt. semmi, vagy elenyészően kevés külföldi, divatos akármi, semmi ami napjaink magyar zenéje, viszont minden ami régi edda, deák bill, mobil és társai. borsodban ezt várja az ember és meg is kapja.
összefoglalva hegyalja mindenkinek, de a mindenkiből csak azoknak, akik értékelik az egyszerű dolgokat és a jó társaságot.