Új nap, új lehetőségek, új remények. Újult erővel, kipihenten, kialudva az előző három napi „fáradalmakat” indultam neki az UtcaZene negyedik napjának.
Délutáni órákban keltem fel, reménykedve, hogy ma nem lesz újra eső. Szerencsém volt nekem, a veszprémieknek, a vidékieknek, az utca zenészeinek. Mindenkinek. Előző naphoz képest szinte ragyogó idő volt.
Az első koncertet, amit meghallgattam, már három napja meg akartam hallgatni, csak sajnos mindig valahogy lecsúsztam róla. A Vár áruház elötti színpadon akkor állt be a Naked Gun névre hallgató újonc veszprémi zenekar. Kis idő múlva sikerült a kihangosítóval megtalálni a közös hullámhosszt és elkezdődött a koncert. Helyi banda révén nekem kicsit magasan volt a léc, mit is alakítanak. Az öt tag különböző zenei stílust képviselt korábbi zenei tevékenysége során, így érdekesen vártam mi sül ki a dologból. Érdekesség, hogy az énekes lány volt. Kategórizálni nem tudnám milyen muzsikát játszottak, kicsit rockos, bluesos, dzsesszes, néhol romantikus jellege volt. Nem csalódtam bennük.
Utánuk a Jazzation, szintén öt fiatalból álló utcazenészek következtek. Na, ők tényleg csak kiálltak és a puszta hangjukkal vonzották maguk köré a tömeget. Jöttek is rendesen az emberek, hamar buli hangulatot teremtettek. A stílus adott a nevükből. Nem hittem volna, hogy ilyen jók lesznek.
Tovább állva a Petruska András és barátai trióba botlottam. Amerikai folkot, afrikai népzenéket játszottak kizárólag akusztikus hangeszerekkel. Őszintén megvallva nekem nem tetszettek, így nem sokat időztem ott.
Visszasétálva a Kossuth utcára igazi utcaznészre akadtam, aki gitárjával és minden hangosítás nélkül játszotta dalait. Őt is sokan állták körül az érdeklődők. Úgy látszik erre mindenki vevő.
Barátainkkal újra találkozva, éhesen, úgy döntöttünk, hogy ennünk kell. Muszáj. Pizzára esett a választás, amit egy helyi pizzériából rendeltünk meg. Egy óra várakozás alatt kellet valamit csinálni, így kitaláltuk, hogy menjünk le az „új hangszerhez”, a keddi cikkemben már említett vas csövekhez, amiken kitűnően lehet kongázni. Bátorságot merítve, minden előképzettség nélkül, beálltunk mi is utcazenésznek. Nem fényezni akarom magunkat, de jöttek, mentek az emberek, sokan megálltak, hogy mi is van itt. Mindenkitől csak a dícsérő, bíztató szavakat hallottunk. Jó érzés volt.
Na, de ennyi elég magunkról. Megjött a pizza, ehettünk végre. Tele hassal folytathattuk az ivást. 🙂
Ennyi volt a móka mára…
itt is képek dögivel