Egyszer minden jónak vége szakad, szokás mondani. Az UtcaZene Fesztivál sem tudja ezt kikerülni. Elérkezett az utolsó nap, a záró akkordok csendültek fel szombaton Veszprém szívében, a belvárosban.
Sajnos nem lehettem ott a délutáni kezdéstől, mert dolgoztam, de egész nap az órámat nézegettem, hogy mikor mehetek már be a városba.
Végeztem a melóval. Gyorsan hazamentem, fürdés, evés, futás be egy üveg borral a kezemben.
Az I Skarbonari koncertről lemaradtam ugyan, de bizton állíthatom (két éves tapasztalatból), hogy tuti szétszedték az Óváros téri nagyszínpadot, akkora bulit csaptak.
Viszont a Rubber Puppet szintén helyi zenekarra pont beértem. Ők már tavaly is felléptek, persze miért is ne tették volna, hisz ők követték el a veszprémi Itthoni dal-t. Talán emlékeztek még rá, hogy tavaly volt az az országos verseny, amiben minden megyeszékhely részt vehetett. A lényeg, hogy városukról irjanak egy dalt, amiből mindent megtudhat a hallgató.
A koncert a Kossuth utcán volt, a dalhoz illően. A legjobb persze a Kossuth utcán szám volt. Az élményt nem lehet szavakba önteni. Amerre néztem, éneklő, tapsoló, meghatódva álló embereket láttam. A zenekar énekese nem csoda, hogy küszködött a könnyeivel. Nagyszerű élmény lehetett neki ezt a dalt pont itt Veszprémben elénekelni.
Felocsúdva, hogy vége a koncertnek, gyorsan a győztesek koncertjeire siettem. Az idei fesztivál szakmai díját, azaz 1 millió forintot, Babarci Bulcsú nyerte. Őt eddig nem hallottam énekelni, mert lehetetlen minden koncerten ott lenni. Ő is magányos utcazenész, csak a gitárja volt neki. Most pár számot adott csak, stílusa a szving, funk, reggea volt.
Az UtcaZene közönség díjasa a Latin Spirit Trió lett, akiket a közönség smsei juttattak e cím megnyeréséhez. Tény, hogy jók voltak, de nekem kicsit furcsa, hogy idén harmadszor lettek győztesek e kategóriában.
Ezután, utam a Le Vangle svájci együttes koncertjére vezetett. Az öt tagú banda kinézete szintén az utca zenésze képet elevenítette fel bennem. Mint ma kiderült számomra, a társaság utazott és élt is Afrikában, Dél-Amerikában. Zenei témájukat ezekről a helyekről merítették. Lényegében népzenét játszottak francia chansonnal megfűszerezve. Fura kombináció, de a közönségnek tetszett.
Az utolsó koncert és szerencsére a legtovább tartó is, a Quimby-é volt az Óváros téren. Ennyi embert nem láttam még ezen a téren. A vége felé értem csak oda, de több mint tíz percembe tartott, még elértem a színpadot, hogy fotózhassak. Mindenki táncolt, tombolt. De e fesztivál keretein belül utoljára ebben az évben.
A koncert végén szörnyű volt látni a várakozó kamionokat. A cég személyzete arra várt, hogy bonthassa a színpadot, pakolhasson. Jó formán még véget sem ért a fesztivál.
De sajnos a valóság szörnyű és olykor fáj is. Ahogy ma újra a városba mentem, betértem a Kossuth utcára. A fesztiválnak márcsak a hült helyét találtam. Sehol egy szemét, semmi. Csak azok a bódék árulkodtak, hogy itt volt a veszprémi Utcazene, amikben kaját lehetett kapni.
Vége. Ennyi volt. De csak 2008-ra. Most kezdődhet a visszaszámlálás 2009 júliusáig.
szia, a lé vangle itt most négypluszegy tagot számlált, mindeneste