Észak, dél, nyugat, kelet

Augusztus 14-én, csütörtökön az iWiW Világzenei Nagyszínpadon három olyan fellépőre vagyok kíváncsi, akik korábban nem jártak még nálunk. Három égtáj, illetve három kontinens szülöttei ők, akik közül kettejük zenéjéhez volt már szerencsém. Negyedik a ráadás, a hazai, ám egzotikus gulyás.

A finn Alamaailman Vasarat 18.15-kor lép majd a világot jelentő deszkákra. A zenekar nevének jelentése: „az alvilág kalapácsai”. Tizenegy év és négy kimondhatatlan című nagylemezük (Vasaraasia, 2000; Käärmelautakunta, 2003; Kinaporin Kalifaatti, 2005; Maahan, 2007) alapján és a híradások szerint zúzásba oltott folkban, avagy etnopunkban utaznak. Már ennyi is a Ленинград-éhoz hasonló, energikus és őrült koncertet enged sejtetni, így mindenképpen ott a helyem az északi agyamentek fellépésén!

Este ¾ 8-kor kerül sor egy általam nagyon várt találkozásra Rokia Traoréval, aki az 1960-ban függetlenné vált Maliból érkezik a Szigetre. Szülőhazája – mely az afrikai kontinens zenei életének egyik legforgalmasabb csomópontja – már nem egy nemzetközi sztárt adott a világzenének rajta kívül is: Mory Kantét és Salif Keitát említhetjük, mint akik a korábbi fesztiválokon már megfordultak, de Habib Koité, vagy Adama Coulibaly előadását is szívesen látnánk.

Traoré kisasszony albumai (Mouneissa, 1998; Wanita, 2000; Bowmboi, 2004; Tchamantché, 2008) közül főként az első kettővel ápolok bensőséges viszonyt. A művésznő bár diplomatagyermekként jórészt Európában nőtt fel, legtöbb szövegét a Maliban szinte mindenki által megértett bambarául énekli. Dalaiban minimalista alapok fölött finoman szárnyaló hangja teremti meg a mágiát. Érzésem szerint koncertjén a csöndes varázslatot idézi majd meg, amelyre csak a kiválasztott kevesek képesek.

Csütörtökön a nap utolsó vendégeként Ky-Mani Marley lép fel a Világzenén 21.00 órától. A fiatalember 1976-ban született Jamaikában a népes Marley-klán sokadik tagjaként, de kilenc éves kora óta Los Angelesben él. A sport mellett a zene izgatták már gyerekként is: zongorázott, gitárleckéket vett és trombitált is. Tinédzserként DJ-zett és rappelt, első kislemeze az Unnecessary Badness volt 1995-ben, melyet egy évvel később első nagyobb formátumú hangzóanyaga, a Like Father Like Son követett. Azóta három másik korongja jelent meg (The Journey, 2000; Many More Roads, 2001; Radio, 2007), melyek hírnevet hoztak neki a roots reggae és a dancehall rajongóinak körében.

Személyes hitvallása szerint: „Bob Marley fia lévén nem hiszem, hogy jó nekem, ha korlátozom a tehetségemet, képesnek kell lennem, hogy arra irányítsam azt, amerre vezet engem és így kész vagyok együtt dolgozni bárkivel, amíg jó zenét csinálunk.” Már csak párat kell aludni és megmutatja nekünk „jó zenéjét”. Legyen így!

Ha lesz még rá energiám, akkor éjjel fél egy magasságában benézek a Roma Sátorba a Goulasch Exoticára, hogy teljessé tegyem az égtájak összegyűjtését. A sound system-jellegű formációt három DJ (Jutasi, Nafta, Suefo) és négy népzenész alkotja; utóbbiak élő hangszereikkel támogatják meg a lemezlovászokat. Bulijaikon közösen szólaltatnak meg népzenei alapokon nyugvó remixeket, bootlegeket, illetve saját szerzeményeket, ami felsorolva hosszúnak tűnik, viszont annál érdekesebbnek ígérkezik – főleg, ha a formáció önmeghatározására gondolunk, amely így hangzik: Balkan Bootleg Orkestra.