rájöttem – ezt is – szeretem. kellett ehhez anyukám szülinapja, meg Paul Anka, aki, mint megtudtam, a swing mai fáklyavivője. na de akkor mi volt régebben? fénykorában? tűzcsiholó?
első koncertje után 50 évvel Paul Anka végre eljutott kis hazánkba is, hogy aztán két órában meghódítsa és elringassa az aréna mintegy 8.000 főnyi közönségét. a művelet – jelentem! – tökéletesen sikerült.
a kezdésre várva elégedetten állapítottam meg, hogy azért nem kell félteni az 50+, sőt a 60+ és a 70+ népességet, mert ha megfelelő célszemélyt biztosítanak számukra, akkor ők bizony veszik a fáradtságot kicsípik magukat és kipengetik a szükséges jegyárat azért, hogy hallják kedvencüket élőben is.
a sztár 67 éves, de ez sem rajta, sem a pár napja nőül vett feleségén nem látszik.
középen, a közönség között bukkan fel elsőre, járkál, énekel, a népek nehezen ocsúdnak, talán senki nem akar hinni a szemének, hogy igen itt van ő, megérinthető, sőt puszilható is.
a sztár semmit nem bíz a véletlenre, rögtön második számként jön Diana, majd a You are my destiny. én pedig megint sajnálom, hogy az aréna alkalmatlan igazi hangulat megteremtésére, elveszik benne a közönség hangja, még akkor is, ha – legalábbis körülöttem – mindenki teli torokból énekel.
aztán jöttek a képek, emlékek az életéből, meg a megemlékezések a sok-sok nagyságra, kortásrsa. én komolyan meghatónak találtam, hogy a koncert nem csak róla szólt, hanem – többek között – Buddy Holyról, Sammy Davis Juniorról, Frank Sinatraról. Na az a – virtuális – duett Sinatraval zseniális volt. a hideg futkosott a hátamon.
a közönség az új lemezről való számokkal nem igazán tudott mit kezdeni, ennek a korosztálynak egy R.E.M, Van Halen feldolgozás keveset mondd, de mivel a dalok nagyon is rendben voltak a hangulat nem ült le.
a végén pedig szinte mindenki állt, a Twist and Shoutnál minden rend felbomlott, a tömeg táncolt, a szerencsésebbek magával Paul Ankával, aki reményét fejezte ki, hogy ezen első látogatása után jövőre talán megismételhetik a közös lötyögést.
az is kiderült, hogy a pasinak humora is van, külön megköszönte, hogy – talán egy szimpatikus úriember?:) – még a fenekébe is belecsípett.
egy szó mint 100, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó kis este lesz. gondoltam elviszem anyukámat, elvégre születésnapja van, lesz másfél óra zene, aztán irány haza.
helyette kaptam két órás energiabombát, jókedvet, élményt.
hazafelé a kocsiban Paul Anka hiányában Frank Sinatra dalolta nekem, hogy I won’t dance, madame, with you.
Nagyon pöpec beszámoló! Köszi.